NHL: egy lépésre a nyugati döntő megnyerésétől a Colorado

2022.06.05. 08:52
null
Már csak egy győzelem kell az Avalanche-nak, hogy megnyerje a nyugati döntőt (Fotó: Getty Images)
A Colorado Avalanche 4–2-re legyőzte az Edmonton Oilerst, így egy győzelemre került attól, hogy megnyerje az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Nyugati főcsoportjának döntőjét.

Mindössze 38 másodperc kellett ahhoz, hogy Connor McDavid megszerezze a vezetést az Edmontonnak. A másik oldalon Valerij Nyicsuskin aktivizálta magát, még az első harmad vége előtt egyenlített, a második felvonás elején pedig második gólját megszerezve fordított, így az utolsó játékrész előtt már a Colorado vezetett 2–1-re.

A harmadik harmadban 7.34-nél Ryan McLeod egyenlített, de bő nyolc perccel a vége előtt J. T. Compher révén ismét az Avalanche került előnybe. A mérkőzés végén az Oilers lehozta a kapusát, amit fél perccel a rendes játékidő vége előtt Mikko Rantanen ki is használt, beállítva a 4–2-es végeredményt.

Ezzel a sikerrel a Colorado Avalanche már 3–0-ra vezet az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban, így a következő összecsapáson lezárhatja az Edmonton Oilers elleni Nyugati főcsoportdöntőt.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

NHL
NYUGATI FŐCSOPORTDÖNTŐ
3. MÉRKŐZÉS

Edmonton Oilers–Colorado Avalanche 2–4

A NYUGATI FŐCSOPORTDÖNTŐ PROGRAMJA
Május 31.: Colorado Avalanche–Edmonton Oilers 8–6
Június 2.: Colorado Avalanche–Edmonton Oilers 4–0
Június 4.:Edmonton Oilers–Colorado Avalanche 2–4
Június 6.: Edmonton Oilers–Colorado Avalanche
Június 8.: Colorado Avalanche–Edmonton Oilers (ha szükséges)
Június 10.: Edmonton Oilers–Colorado Avalanche (ha szükséges)
Június 12.: Colorado Avalanche–Edmonton Oilers (ha szükséges)
Az összesített állás: 3–0 a Colorado javára

Legfrissebb hírek

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

NHL: Szongoth Domán gólpasszt adott a Bruins ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 20:31

NHL: Szongoth Domán gólt lőtt a Buffalo fiataljainak meccsén – videó

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:05

Szongoth Domán ott lesz a Buffalo Sabres táborában

Amerikai sportok
2026.09.10. 17:44

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01