NBA: Thompson óriási triplája drámai győzelmet ért – videók

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.05.02. 07:34
null
Klay Thompson (Golden State) az utolsó percben fordította meg a meccset (Fotó: Getty Images)
A Milwaukee Bucks és a Golden State Warriors egyaránt idegenbeli győzelemmel kezdte az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) főcsoport-elődöntőjét: a Bucks 101–89-re nyert a Boston Celtics vendégeként, míg a Warriors 117–116-ra verte a Memphis Grizzliest a vasárnapi játéknapon. Utóbbi mérkőzésen Klay Thompson 36.6 másodperccel a végső dudaszó előtt dobta a győztes triplát – a 2019-es döntő ötödik felvonása mellett ez  pályafutása során a másik olyan alkalom, amikor utolsó percbeli kosarával fordít és nyer meg csapatának egy playoffmeccset.

 

A rendkívül kiélezett hajrában eldőlő memphisi meccs hozott egy statisztikai különlegességet: az NBA történetében ez volt az első olyan playoffmérkőzés, amelyen három 22 évnél fiatalabb játékos is túljutott a 30 pontos határon – Ja Morant (34) és Jaren Jackson Jr. (33) a harmadik negyed hajrájáig, majd a végjátékban ismét vezető hazaiaknál, Jordan Poole (31) a pályaelőnyt elcsenő Warriorsban. A győztes kosarat szerző Klay Thompson 15, Steph Curry 24 ponttal zárt a vendégeknél.

KLAY THOMPSON GYŐZTES KOSARA…


…ÉS VÉDEKEZÉSE AZ UTOLSÓ HAZAI TÁMADÁSBÁL


A címvédő Milwaukee bostoni sikerének főszereplője Janisz Adetokunbo (a görögből magyarra átírást mellőzve: Giannis Antetokounmpo) volt, aki tripla duplával (24 pont, 13 lepattanó, 12 assziszt) segítette pályaelőnyhöz csapatát.

ÍZELÍTŐ A TRIPLA DUPLÁBÓL


Részletes beszámoló itt!

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Boston Celtics–Milwaukee Bucks 89–101 (24–27, 22–29, 24–22, 19–23)
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Memphis Grizzlies–Golden State Warriors 116–117 (32–24, 29–31, 29–36, 26–26)
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

Legfrissebb hírek

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
15 órája

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51

NBA: Adetokunbóék legyőzték a Lakerst; 21 pontos hátrányból állt fel a Thunder

Amerikai sportok
2026.01.10. 08:47

A Lakers a Doncic, James duó 65 pontjával, a Bucks Adetokunbo zsákolásával nyert

Amerikai sportok
2026.01.03. 10:03

Felemás este Los Angelesben: 41 (!) pontos Clippers-siker, hazai Lakers-zakó a Pistons ellen

Amerikai sportok
2025.12.31. 08:13

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48

NBA: öt meccs után kapott ki a Boston, kiütéssel nyert a Denver

Amerikai sportok
2025.12.12. 09:29

1297 mérkőzés után nem dobott legalább tíz pontot LeBron James, az asszisztjával nyert a Lakers – videó

Amerikai sportok
2025.12.05. 07:38
Ezek is érdekelhetik