NFL: a Raiders 14 pontos hátrányból, hosszabbításban nyert

Vágólapra másolva!
2021.09.14. 08:04
null
Derek Carr győzelemre vezette a Raiderst (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) nyitó fordulójában a hétfő esti mérkőzésen a Las Vegas Raiders hazai pályán 33–27-re legyőzte a Baltimore Ravenst.

 

A vendégek a második negyedre 14–0-s előnyt szereztek, azonban Derek Carréknak sikerült faragni a hátrányból, így a félidőben 10–14 szerepelt az eredményjelzőn.

A Raiders – amelynek ez volt az első mérkőzése a Las Vegas-i Allegiant Stadionban – 17–17-nél egyenlített, sőt a Baltimore touchdownjára és mezőnygóljára is tudott válaszolni. A Las Vegas a rendes játékidő utolsó másodperceiben egyenlített (27–27), jöhetett a ráadás.

A hosszabbításban a Raiders kezdett, de Derek Carr eladta a labdát a red zone-ban – igaz, ehhez az elkapó Willie Snead IV is kellett. A hazai csapat szerencséjére a következő támadásban Lamar Jacksont úgy vitték a földre, hogy a labda kiesett a kezéből, így ismét a Las Vegas-iak jöhettek.

A következő drive-ban a Raiders eldöntötte a meccset: Carr 31 yardos TD-passzt adott Zay Jonesnak.

A Ravens az alapszakaszban 2004 óta először kapott ki úgy, hogy legalább 14 ponttal vezetett. Ez sorozatban 98 mérkőzést jelent.

Érdekesség, hogy az NFL 1. fordulójában az AFC Nyugat (Las Vegas Raiders, Kansas City Chiefs, Denver Broncos, Los Angeles Chargers) és az NFC Nyugat (Los Angeles Rams, San Francisco 49ers, Arizona Cardinals, Seattle Seahawks) összes csapata győzött. A liga jelenlegi formájában (1970 óta) még sohasem fordult elő, hogy egynél több divízió összes együttese nyert ugyanabban a fordulóban.

NFL, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
Las Vegas Raiders
–Baltimore Ravens 33–27 – hosszabbítás után

KORÁBBAN
Atlanta Falcons–Philadelphia Eagles 6–32
Buffalo Bills–Pittsburgh Steelers 16–23
Carolina Panthers–New York Jets 19–14
Cincinnati Bengals–Minnesota Vikings 27–24 – hosszabbítás után
Detroit Lions–San Francisco 49ers 33–41
Houston Texans–Jacksonville Jaguars 37–21
Indianapolis Colts–Seattle Seahawks 16–28
Tennessee Titans–Arizona Cardinals 13–38
Washington Football Team–Los Angeles Chargers 16–20
Kansas City Chiefs–Cleveland Browns 33–29
New England Patriots–Miami Dolphins 16–17
New Orleans Saints–Green Bay Packers 38–3
New York Giants–Denver Broncos 13–27
Los Angeles Rams–Chicago Bears 34–14

Legfrissebb hírek

A Chiefs kiütötte a Ravenst, döntetlent játszott a Packers Dallasban – videó

Amerikai sportok
2025.09.29. 06:15

A Lions újabb erődemonstráció után, pontgazdag meccsen győzte le a Ravenst – videó

Amerikai sportok
2025.09.23. 09:31

Amerikából jöttem: a Baltimore Ravens az NFL legkomplettebb csapata?

Amerikai sportok
2025.09.20. 18:48

Utolsó másodperces TD-vel nyert a Buccaneers Houstonban

Amerikai sportok
2025.09.16. 08:39

15 pontos hátrányból felállva Josh Allen és a Bills nyerte az elmúlt két év MVP-jének csatáját

Amerikai sportok
2025.09.08. 05:41

Amerikából jöttem: széteshet a Chiefs? AFC-szezonfelvezető Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.09.06. 12:53

Super Bowl visszavágó, AFC-s rangadók és visszatérések – 13 kihagyhatatlan meccs az NFL alapszakaszából

Amerikai sportok
2025.08.29. 16:30

NFL: Michael Phelps tanítja úszni a Ravens játékosait

Amerikai sportok
2025.08.14. 11:47
Ezek is érdekelhetik