NHL: Ovecskin is beszáll a női fociba, befektet a washingtoni csapatba

Vágólapra másolva!
2021.05.10. 17:17
null
Ovecskin a Capitals történetének leggólerősebb játékosa (Fotó: Getty Images)
Befektetőként segíti majd a Washington Spirit női labdarúgócsapatát Alekszandr Ovecskin orosz sztárjégkorongozó – közölte az MTI.

A Washington Capitals Stanley Kupa-győztes és háromszoros világbajnok, kilencszeres gólkirály csatára elmondta: úgy véli, fontos támogatni a nőket és a női profi sportolókat, és nemcsak az Egyesült Államokban, hanem szerte a világon.

A Spirit az Egyesült Államok női labdarúgóligájában (NWSL) szerepel.

„Az is fontos volt számomra, hogy támogassam D.C. közösségét. Mindenkit támogatok ebben a városban” – mondta a 35 éves Ovecskin, aki a tengerentúlon, 2005-ös bemutatkozása óta kizárólag a fővárosiaknál játszott. Hozzátette: ő és a felesége szeretnek foci-, amerikaifutball- és baseball-meccseket is nézni.

Ovecskin előtt több világsztár, az olimpiai bajnok tornász Dominique Dawes, a teniszező Oszaka Naomi és Serena Williams, valamint az alpesi síző, Lindsey Vonn is fektetett be az NWSL-ben már szereplő vagy hamarosan csatlakozó együttesekbe.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
15 órája

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
19 órája

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Florida az NHL döntőjében – videó

Amerikai sportok
2025.06.07. 07:24

Marco Sturm az első német vezetőedző az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.06.06. 15:53

Hét gól, ráadás és dráma – az Oilers sikerével rajtolt az idei Stanley-kupa-döntő

Amerikai sportok
2025.06.05. 07:21

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07
Ezek is érdekelhetik