Tokió 2020: bő keretet hirdettek az amerikai férfi kosárlabda-válogatottnál

V. J.V. J.
2021.03.11. 20:05
null
LeBron James is ott van a meghívottak között (Fotó: Getty Images)
Ötvenhét játékosból álló bő keretet hirdetett az idén nyárra halasztott tokiói olimpiára címvédőként készülő amerikai férfi kosárlabda-válogatott szakvezetése.

 

A névsorban 15 olimpiai bajnok szerepel, köztük a háromszoros aranyérmes LeBron James, valamint a kétszeres győztes Kevin Durant és Chris Paul.

Rajtuk kívül is több NBA-sztár jelezte már, hogy nagyon szeretne bekerülni a csapatba, például a világbajnok Stephen Curry, aki még sohasem szerepelt olimpián.

A 12 fős utazó keretet nyár elejéig állítja össze az Egyesült Államok kosárlabda-szövetsége, de felkészülési mérkőzések nem lesznek. A kerettel kapcsolatos döntéseket egy bizottság hozza meg, amely azt is vizsgálja, melyik játékos elérhető és egészséges.

Az edzőtábor július 2-án kezdődik Las Vegasban, de akkor az észak-amerikai profiliga rájátszása még tartani fog. A csapat a jelenlegi tervek szerint öt edzőmeccset játszik majd Las Vegasban, majd július 19-én utazik el a japán fővárosba. Az olimpia július 23-án rajtol, mindössze egy nappal az NBA nagydöntőjének esetleges hetedik mérkőzése után. Az amerikaiak július 25-én Franciaország ellen játsszák első csoportmeccsüket.

Amennyiben LeBron James úgy dönt, hogy csatlakozik a csapathoz, Carmelo Anthony után a második amerikai férfi kosárlabdázó lesz, aki négy olimpián szerepel.

(MTI)

Legfrissebb hírek

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
Tegnap, 17:04

A Philadelphia 76ers hivatalosan is bejelentette LeBron Jamest

Amerikai sportok
2026.07.27. 17:30

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2026.07.24. 18:48

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
2026.06.30. 19:29

Mauricio Pochettino: Fantasztikusak voltunk!

Foci vb 2026
2026.06.19. 23:48

Folarin Balogun csak véletlenül lett amerikai állampolgár?

Foci vb 2026
2026.06.13. 10:58

Vb 2026: „Nagyon jó okkal” tagadták meg a szomáliai bíró beutazását – állítják az amerikaiak

Foci vb 2026
2026.06.10. 09:15

NBA: LeBron James vezérletével a Lakers kiütötte a Houstont

Amerikai sportok
2026.05.02. 08:55