NHL: Lundqvist szívproblémái miatt nem játszhat az új idényben

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.12.17. 21:03
null
Henrik Lundqvist kihagyja a 2020–2021-es NHL-idényt (Fotó: Twitter)
Szívproblémái miatt nem léphet jégre a következő szezonban Henrik Lundqvist, akit két hónappal ezelőtt szerződtetett az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Washington Capitals.

A 38 éves, olimpiai bajnok és ötkarikás ezüstérmes, valamint világbajnoki arany- és ezüstérmes, Stanley Kupa-döntős svéd hálóőr csütörtökön közösségi oldalára feltöltött üzenetben hozta a nyilvánosság tudomására, hogy nagyon nehéz és érzelmes napon van túl. Kiemelte: szívét több héten keresztül terheléses teszteknek vetették alá, amelynek következtében eldőlt, hogy legnagyobb sajnálatára nem tud csatlakozni a fővárosi együtteshez.

Lundqvist a liga egyik legendás játékosa, már 15 idényt húzott le az NHL-ben, és eddig kizárólag a New York Rangerst erősítette, 887 mérkőzésen védett, és tagja volt a 2014-ben Stanley Kupa-döntős együttesnek. Mivel a New York-i gárda nem hosszabbított vele, a fővárosiak kivásárolták - még egy évig érvényes - szerződéséből. A Washington októberben egy évre szóló, 1,5 milliós dolláros megállapodást kötött a kapussal.

Lundqvist a 2000-es játékosbörze (draft) 205. helyén kelt el. Érdekesség, hogy Szuper Levente játékjoga ugyanezen a drafton a 116. helyen kelt el.

Legfrissebb hírek

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
12 órája

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
Tegnap, 7:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

Rasmus Dahlin öt pontjával vezette diadalra a Sabrest

Amerikai sportok
2026.01.28. 10:13
Ezek is érdekelhetik