NBA: lelépett a Rockets „felvirágoztatója”; megvan a Clippers új edzője

H. K.H. K.
2020.10.16. 07:12
null
Daryl Morey (középen) már nem a Houston Rockets általános igazgatója (Fotó: Getty Images)
Új éra kezdődik Houstonban: az NBA-ben szereplő Rockets általános igazgatója, Daryl Morey úgy döntött, hogy távozik az alakulattól. Mindeközben az is hivatalossá vált, hogy Tyronn Lue lesz a bajnokesélyes Los Angeles Clippers új vezetőedzője.

 

Daryl Morey 2007-ben lett sportvezető a houstoniaknál, s 2012-ben ő volt az, aki meglátta az addig csupán kiegészítő játékosként használt James Hardenben a szupersztárt, és többek között két elsőkörös draftcetlit is megmozgatva megszerezte az Oklahoma Citytől.

Morey menedzselésével a Rocketsnél új filozófia alakult ki, ám annak ellenére, hogy őt tartják az egyik legjobb általános igazgatónak, a csapat a regnálása alatt nem tudott bajnoki címet nyerni. Távozásával biztossá vált, hogy új korszak kezdődik a Houstonnál, amelytől néhány héttel ezelőtt a vezetőedző Mike D'Antoni is elköszönt.

Mindeközben megvan a bajnokesélyes Los Angeles Clippers új vezetőedzője: a 2016-ban a Cleveland Cavaliersszel gyűrűt szerző Tyronn Lue ötéves szerződést kötött a gárdával.


Legfrissebb hírek

Életben maradt a Pistons, Austin Reaves visszatért a Lakersbe

Amerikai sportok
16 órája

NBA: nem jött össze a söprés a Lakersnek; egyenlítés Torontóban

Amerikai sportok
2026.04.27. 07:30

NBA: a Lakers másodszor is legyőzte a Houstont

Amerikai sportok
2026.04.22. 08:27

NBA: a Denver befutott harmadiknak Nyugaton, a Toronto csípte el a keleti ötödik helyet

Amerikai sportok
2026.04.13. 08:47

Megszórta magát Washingtonban a 76ers, Wembanyama 41 pontot dobott a GSW otthonában

Amerikai sportok
2026.04.02. 09:58

NBA: Sengün vezérletével szárnyalt a Rockets; nagy pofont kapott a Magic

Amerikai sportok
2026.03.30. 07:55

NBA: Houstonban megszakadt az Atlanta 11 meccses győzelmi sorozata

Amerikai sportok
2026.03.21. 07:29

NBA: Miller vezérletével a Hornets legyőzte a Blazerst, három vereség után nyert a Lakers

Amerikai sportok
2026.03.01. 07:50
Ezek is érdekelhetik