NHL: magabiztosan egyenlített a Vegas a Dallas ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.09. 07:29
A Vegas Golden Knights kedden 3–0-ra nyert a Dallas Stars ellen, és ezzel két mérkőzést követően kiegyenlítette a két csapat párharcát az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) Nyugati főcsoportjának döntőjében.

Az edmontoni mérkőzés előtt nagy kérdés volt, hogy a Las Vegas-i együttes megtalálja-e újra az alapszakaszban és a rájátszás első párharcában, illetve a másodiknak az első felében rá jellemző hatékony támadójátékát, vagy továbbra is gondja lesz a gólszerzéssel.

Az első harmadban még az első meccsen látott arcát mutatta a Golden Knights, mely jól védekezett, de képtelen volt betalálni Anton Hudobin kapujába, a másodikban viszont tíz percen belül négyszer is túljárt az orosz kapus eszén. A négyből egyet – a kapus akadályozása miatt – ugyan a bírók visszavontak, de a 3–0-s előnyt a vegasi csapat egészen a meccs végéig meg tudta őrizni.

A nevadai kaszinóváros együttesében a kapuban újra Robin Lehner állt, aki az első meccsen a padról nézte, ahogy Marc-Andre Fleury kiváló teljesítménye ellenére is veszített csapata 1–0-ra. Ezúttal Lehner 24 védést mutatott be és a mostani rájátszásban negyedik kapott gól nélküli meccsét produkálta. A másik oldalon Hudobinnak a rosszul sikerült második harmad után át kellett adnia a helyét a háló előtt a 21 éves Jake Oettingernek, aki most mutatkozott be az NHL-ben és mind az öt lövést, amit kapott, védte. A ligában 55 éve nem fordult elő olyan, hogy egy kapus a nagydöntőt megelőző fordulóban játssza első mérkőzését karrierje során.

A Golden Knights legeredményesebbje az egy gólt szerző és egy gólpasszt adó Paul Stastny volt, mellette pedig William Karlsson és Tomas Nosek volt eredményes. A Vegas negyedik gólját – ami a harmadik volt a sorban – Shae Theodore ütötte, ám videózás miatt visszavonták a találatot, mert Max Pacioretty szabálytalanul akadályozta Hudobint.

NHL, 2019–2020, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ

Dallas Stars–Vegas Golden Knights 0–3
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1–1

Legfrissebb hírek

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
17 órája

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

Rasmus Dahlin öt pontjával vezette diadalra a Sabrest

Amerikai sportok
2026.01.28. 10:13
Ezek is érdekelhetik