NHL: a Dallas egygólos sikerrel kezdte a főcsoportdöntőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.07. 07:02
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában, a nyugati főcsoportdöntő első felvonásán a Dallas Stars 1–0-ra legyőzte a Vegas Golden Knightsot.

Az Edmontonban rendezett mérkőzés egészen ritka forgatókönyv szerint zajlott, ugyanis a meccs első ütése utat talált a kapuba – John Klingberg 2:36 percnél gólt ütött Marc-Andre Fleurynek –, azután viszont a végső dudaszóig nem esett több gól.

Klingberg mellett a dallasiak másik nyerőembere Anton Hudobin volt. A 34 éves orosz kapus a Golden Knights mind a 25 lövését hárította, ezzel karrierje első gól nélküli meccsét produkálta a rájátszásban.

A Stars sikerében szintén szerepet játszhatott, hogy a Las Vegas-i gárdának ez volt négy napon belül a harmadik mérkőzése, mivel az előző körben hetedik meccsre kényszerült a Vancouver Canucks ellen. A csapat játékosai a vasárnapi összecsapás nagy részében enerváltan mozogtak a jégen, a második harmadban például mindössze négy kapura lövésük volt, úgy, hogy a szakasz első 15 percében csupán egyszer próbálkoztak.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc második mérkőzését magyar idő szerint szerda hajnalban rendezik, szintén Edmontonban.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT
FŐCSOPORTDÖNTŐ

Vegas Golden Knights–Dallas Stars 0–1 (0–1, 0–0, 0–0)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Stars javára

Legfrissebb hírek

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
17 órája

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

Rasmus Dahlin öt pontjával vezette diadalra a Sabrest

Amerikai sportok
2026.01.28. 10:13
Ezek is érdekelhetik