NHL: a New York Rangers választhat elsőként a drafton

2020.08.11. 14:19
A New York Rangers választhat elsőként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) idei amatőr játékosbörzéjén (draft).

A koronavírus-járvány miatt félbeszakított idényben bonyolult rendszerben dőlt el a választó klubok sorrendje, az első „lottóhúzáson” az a hét csapat vett részt, amelyik nem volt érintett a folytatásban, valamint egy, a selejtezőben búcsúzott, de akkor még meg nem nevezett gárda csatlakozott hozzájuk. Az már az első, júniusban rendezett húzáson kiderült, hogy az ismeretlen klub választhat majd elsőként a drafton – ekkor alakult ki az első nyolc sorrendje –, a selejtezőben kiesett nyolc együttes közül pedig a New York Rangers került ki győztesként.

Érdekesség, hogy a Parkőröknek minimális esélyük volt arra, hogy elnyerjék az első választás jogát, az alapszakaszt a 18. helyen fejezték be, legutóbb 1994-ben a Florida Panthersnek sikerült hasonló teljesítménnyel (16. hely) első helyen draftolnia.

A Rangers várhatóan a fiatal játékosok rangsorát vezető kanadai Alexis Lafreniere-t választja majd ki elsőként a drafton, amelyen a csatár Papp Kristóf személyében újra lesz magyar hokis – őt az Észak-Amerikában játszó fiatalok közül a 125. helyre rangsorolták.

A 18 éves magyar játékos – aki a szezon közben kiadott listán még a 143. helyen állt – a legjobb egyesült államokbeli juniorbajnokságban, a USHL-ben szerepel.

Eddig három magyar születésű hokist draftoltak az NHL-be: 1999-ben Gröschl Tamás tengerentúli játékjogát az Edmonton Oilers foglalta le (a 9. körben, összesítve a 256. helyen), 2000-ben Szuper Leventéét a Calgary Flames (4. kör, 116.hely), 2002-ben pedig Vas Jánosét a Dallas Stars (2. kör, 32. hely). Szuper és Vas kapott NHL-es szerződést is, de végül egyikük sem léphetett pályára a világ legerősebb bajnokságában. Csak Szuper volt nevezve NHL-es mérkőzésre, azonban cserekapusként egyszer sem állt be.

Az október 9–10-én sorra kerülő drafton mind a 31 csapatnak alapesetben hét választási lehetősége van – a mennyiség különféle ügyletek révén módosulhat –, így összesen 217 fiatal játékjogát foglalják le.

Legfrissebb hírek

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

NHL: Szongoth Domán gólpasszt adott a Bruins ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 20:31

NHL: Szongoth Domán gólt lőtt a Buffalo fiataljainak meccsén – videó

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:05

Szongoth Domán ott lesz a Buffalo Sabres táborában

Amerikai sportok
2026.09.10. 17:44

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01