Jégkorong: az IIHF elnöke bízik az NHL-es sztárok olimpiai részvételében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.08. 12:09
null
René Fasel reménykedik benne, hogy az NHL-sztárok ott lesznek a téli olimpián (Fotó: AFP)
René Fasel, a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) elnöke szerint nagyon jó hír, hogy az észak-amerikai profiliga játékosszervezete (NHLPA) megállapodott a liga vezetőivel a sztárok 2022-es és a 2026-os téli olimpiai szerepléséről.

 

A svájci sportdiplomata elmondta, nem igazán lát olyan komoly akadályt, amely meghiúsíthatja a tengerentúlon játszó profik olimpiai részvételét azok után, hogy az NHLPA és a klubtulajdonosok egyezségre jutottak az új kollektív szerződést illetően. Ennek aláírása akár már pénteken megtörténhet.

„Azt hiszem, hogy a kollektív szerződésről szóló információ különösen a nemzetközi jégkorong számára nagyon jó hír” – fogalmazott Fasel.

Az NHL-esek 1998-óta léphettek jégre téli olimpián, ám legutóbb, 2018-ban Pjongcsangban nem kaptak erre engedélyt. A két évvel ezelőtti játékok előtt a ligának és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) többek között az utazási költségekben, a marketingjogokban és a biztosítási feltételekben sem sikerült megállapodnia.

A mostani helyzetben a profik azt érték el, hogy a klubtulajdonosok – akik évente a dollármilliós fizetéseket adják – elengedjék őket az olimpiára, a pontos részleteket azonban a NOB-bal és az IIHF-fel közösen kell megtárgyalni.

„Pjongcsang után nem adtuk fel. Megértettük, hogy mi volt akkoriban. Nagyon reméljük, hogy 2022-re megoldást találunk” – jegyezte meg Fasel.

A 2022-es játékoknak Peking, a 2026-osnak Milánó és Cortina d'Ampezzo ad otthont.

Legfrissebb hírek

NHL: 79 gól a szünet előtt; élen a Colorado, befogták a Carolinát

Amerikai sportok
10 órája

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
Tegnap, 7:31

Államfői kitüntetést kaptak az olasz olimpiai zászlóvivők

Téli sportok
2025.12.22. 21:21

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2025.12.22. 09:18

Milánó 2026: a FIS elnöke aggódik a livignói helyszín miatt

Téli sportok
2025.12.21. 11:42

Karlsson remeklésével a Canucks sorozatban a negyedik győzelmét aratta az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.12.21. 08:17

NHL: 11 gól Anaheimben, Sherwood-tripla a Canucksban

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:48

NHL: McDavid folytatta pazar sorozatát, a pontlista élére ugrott

Amerikai sportok
2025.12.19. 07:20
Ezek is érdekelhetik