NHL: A legnehezebben nyerhető Stanley-kupa lehet – Pacioretty

MTI MTIMTI MTI
2020.04.19. 21:25
Minden idők legnehezebben megnyerhető Stanley-kupája lehet a mostani, amennyiben folytatódik az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szezonja – véli Max Pacioretty, a Vegas Golden Knights sztárcsatára.

„Mindannyiunk számára ez lesz a legnehezebben megnyerhető Stanley-kupa. Nézzük az összes akadályt! Nem tudjuk, mikor és hol tudjuk folytatni a játékot, szurkolókkal vagy nélkülük, minden lóg a levegőben” – jegyezte meg. Hozzátette: fel kell készíteniük a testüket a szezon hátralévő részére, ugyanakkor nem lesznek úgy kifacsarva, mintha nem lenne kényszerszünet.

„Idén minden másképp lesz. A játékosok egészségesek lesznek, a sérültek felépülnek, és a csapatok képesek majd megmutatni, igazából mire is képesek” – mondta Pacioretty.

Az alapszakasz március 12-én szakadt félbe a koronavírus-járvány terjedése miatt, és egyelőre nem tudni, mikor és milyen formában folytatódhat. A csapatoknak elvileg 11-14 találkozójuk lenne hátra a rájátszásig. Még az is elképzelhető, hogy az idény szeptemberben ér véget június közepe helyett.

„Nem zavarna, ha várni kell a folytatásra akár fél évet is, és az északi sarkon játszanánk" – fogalmazott Pacioretty, aki 32 góljával és 66 pontjával vezeti a csapata rangsorát.„Mindannyiunk számára ez lesz a legnehezebben megnyerhető Stanley-kupa. Nézzük az összes akadályt! Nem tudjuk, mikor és hol tudjuk folytatni a játékot, szurkolókkal vagy nélkülük, minden lóg a levegőben” – jegyezte meg. Hozzátette: fel kell készíteniük a testüket a szezon hátralévő részére, ugyanakkor nem lesznek úgy kifacsarva, mintha nem lenne kényszerszünet.

„Idén minden másképp lesz. A játékosok egészségesek lesznek, a sérültek felépülnek, és a csapatok képesek majd megmutatni, igazából mire is képesek” – mondta Pacioretty.

Az alapszakasz március 12-én szakadt félbe a koronavírus-járvány terjedése miatt, és egyelőre nem tudni, mikor és milyen formában folytatódhat. A csapatoknak elvileg 11-14 találkozójuk lenne hátra a rájátszásig. Még az is elképzelhető, hogy az idény szeptemberben ér véget június közepe helyett.

„Nem zavarna, ha várni kell a folytatásra akár fél évet is, és az északi sarkon játszanánk" – fogalmazott Pacioretty, aki 32 góljával és 66 pontjával vezeti a csapata rangsorát.

Legfrissebb hírek

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25

Leo Carlsson lett az NHL legjobban kereső játékosa

Amerikai sportok
2026.07.10. 08:08

NHL: Ovecskin szeretné bizonyítani, hogy tud még magas színvonalon játszani

Jégkorong
2026.07.09. 15:15

NHL: vállműtét miatt novemberben játszhat újra Connor Bedard

Jégkorong
2026.07.09. 10:07