NFL: 58 tehetség lesz jelen a virtuális játékosbörzén

Vágólapra másolva!
2020.04.10. 10:15
Ötvennyolc tehetség jelezte részvételét a profi amerikaifutball-liga (NFL) amatőr játékosbörzéjén (draft), amelyet idén teljes egészében virtuális módon rendeznek meg.    

Az április 23-25. között sorra kerülő eseményen a csapatok vezetői és a szakmai stáb minden tagja külön helyszínen lesz majd a koronavírus-járvány miatt, a kapcsolatot kizárólag telefonon vagy interneten keresztül tarthatják egymással, illetve a draft főhadiszállásával.

Az NFL-be érkező játékosok közül 58-an jelezték, hogy részt vesznek az eseményen, ami azt jelenti, hogy amennyiben egy klub kiválasztja őket, akkor a közvetítő ESPN és az NFL Network segítségével rögtön interjút is adhatnak.

A résztvevő játékosok között ott van az irányító Joe Burrow, aki szakértők szerint biztosan az első helyen kel majd el, valamint a hatalmas tehetségnek tartott védő, Chase Young is, aki a második választott lehet.

Mindeközben megjelent a hír, hogy a harmadik helyen választó Detroit Lions „árulja” a jogot és szívesen meghallgat minden ajánlatot az előkelő pozíció elcseréléséért.

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
2025.12.26. 01:51

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
2025.12.23. 12:59

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2025.12.22. 06:11

NFL: a Broncos a Packerst is megverte, 12 győzelmével egyedül áll az alapszakasz élén

Amerikai sportok
2025.12.15. 03:34

Pontgazdag mérkőzésen tartotta életben rájátszásreményeit a Detroit – videó

Amerikai sportok
2025.12.05. 08:23

A négy TD-t passzoló Jordan Love vezérletével a Packers Detroitban is nyert hálaadáskor – videó

Amerikai sportok
2025.11.28. 06:08

Minden idők második legnagyobb nem irányító szerződését kapta Aidan Hutchinson

Amerikai sportok
2025.10.30. 11:11

NFL: Gibbs szenzációs meccsével a Lions simán megverte a Buccaneerst a hétfő esti rangadón

Amerikai sportok
2025.10.21. 10:34
Ezek is érdekelhetik