Gyász: a koronavírus áldozata lett az NFL korábbi rekordere

Vágólapra másolva!
2020.04.05. 19:22
Gyászol az NFL világa: a koronavírus-fertőzés okozta szövődmények miatt 73 esztendősen elhunyt Tom Dempsey, aki hosszú ideig tartotta a leghosszabb sikeres mezőnygól rekordját a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában.

A 2012 óta Alzheimer-kórral és demenciával küzdő Dempsey március 25-én, egy New Orleans-i nyugdíjasotthonban kerülhetett kapcsolatba a vírussal, ám nemrég még az a hír járta, hogy maga mögött hagyta a fertőzést. Vasárnap viszont távozott az élők sorából – jelentette elsőként a nola.com.

Dempsey ismert volt arról, hogy a jobb kezén és lábán ujjak nélkül született, ám különleges cipőjének és akaraterejének köszönhetően így is a profik közé került. Tízéves NFL-karrierje során a New Orleans Saints, a Philadelphia Eagles, a Los Angeles Rams, a Houston Oilers és a Buffalo Bills rúgójátékosa is volt.

A Saints 1970 novemberében az ő 63 yardos mezőnygóljának köszönhetően nyerte meg a Detroit Lions elleni mérkőzést – a rúgás hosszú évekig az NFL leghosszabb sikeres mezőnygólja volt. Először Jason Elam tudott ugyanekkora távolságról betalálni 1998-ban, a későbbiekben még négy játékosnak sikerült mindez. Matt Prater 2013-ban egyetlen yarddal megdöntötte az addigi rekordot. nola.com.

Dempsey ismert volt arról, hogy a jobb kezén és lábán ujjak nélkül született, ám különleges cipőjének és akaraterejének köszönhetően így is a profik közé került. Tízéves NFL-karrierje során a New Orleans Saints, a Philadelphia Eagles, a Los Angeles Rams, a Houston Oilers és a Buffalo Bills rúgójátékosa is volt.

A Saints 1970 novemberében az ő 63 yardos mezőnygóljának köszönhetően nyerte meg a Detroit Lions elleni mérkőzést – a rúgás hosszú évekig az NFL leghosszabb sikeres mezőnygólja volt. Először Jason Elam tudott ugyanekkora távolságról betalálni 1998-ban, a későbbiekben még négy játékosnak sikerült mindez. Matt Prater 2013-ban egyetlen yarddal megdöntötte az addigi rekordot.

Dempsey rúgása


New Orleans Saints on Twitter

New Orleans Saints legend Tom Dempsey dies at 73 after contracting coronavirus https://t.co/n0MQA6LNqb

John Clark on Twitter

Former Eagles kicker Tom Dempsey has died from the coronavirus He set an NFL record kicking a 63 yard field goal with Saints.


Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
20 órája

„Legenda voltál!” – megható sorokkal búcsúztak sporttársai Kathi Bélától

Egyéb egyéni
22 órája

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
Tegnap, 7:23

Gyász: elhunyt a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.07.30. 15:29

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35
Ezek is érdekelhetik