NHL: a St. Louis története első nagydöntős győzelmével egyenlített

Vágólapra másolva!
2019.05.30. 07:16
A St. Louis Blues szerdán történetében először nyert mérkőzést az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) nagydöntőjében, miután az eddigi finálékban lejátszott tizenhárom mérkőzését kivétel nélkül elvesztette. A Blues ráadásul az esélyesebbnek tartott Boston Bruins vendégeként tudott győzni hosszabbítás után, amivel két mérkőzés után kiegyenlítette a két csapat párharcát.

A Blues úgy kezdte meg a finálét, hogy korábbi három döntős szereplésén nem csupán veszített, de még meccset sem tudott nyerni, azaz 0/12 volt a mérlege, ami idén a Bruins elleni első összecsapással 0/13-ra romlott.

A második bostoni mérkőzés első harmada élvezetes, lüktető játékot és négy gólt hozott. A hazaiak kétszer is vezetést szereztek, a vendégek pedig kétszer egyenlítettek, így 2-2-vel mentek pihenni az együttesek.

Az első szakasz gólzápora után a második és a harmadik harmadban is a kapusok, a bostoni Tuukka Rask és a St. Louis-i Jordan Binnington nyerték a kapuk előtti "párharcokat", s mindketten hibátlanul játszottak a rendes játékidő végéig.

A Blues különösen a harmadik periódus hajrájában mozgósított óriási energiákat a győzelem megszerzéséhez, ám játékosai nem bírtak Raskkal, vagy ha a finn hálóőr nem tudott hárítani, akkor a kapuvas mentett.

A vasat a svéd védő, Carl Gunnarsson találta telibe 1:55 perccel a vége előtt, a következő lehetőségét viszont nem hibázta el: a hosszabbítás ötödik percében egy késleltetett kiállítás alatt felállt a bostoni harmadban a vendégcsapat, a Blues kék vonalon álló két védőjének gyors passzváltása után pedig a 32 éves Gunnarsson óriási erővel lőtt a jobb felső sarokba.

A párharc St. Louisban folytatódik, magyar idő szerint vasárnap hajnalban.

STANLEY-KUPA-DÖNTŐ
2. MÉRKŐZÉS

Boston Bruins–St. Louis Blues 2–3 – hosszabbítás után
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1–1.

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik