NHL: legendás kapusát gyászolja a Toronto

MTI MTIMTI MTI
2017.12.27. 11:01
Kilencvenhárom éves korában tüdőgyulladás következtében elhunyt Johnny Bower, a Toronto Maple Leafs jégkorongcsapatának legendás kapusa. Az egykori sportolót kedden érte a halál.

A kanadai Bower tizenhárom évet alsóbb jégkorongligákban védett, majd 29 évesen mutatkozott be az észak-amerikai profi bajnokságban (NHL), amelyben tizenöt szezont húzott le. A New York Rangersnél töltött sikertelenebb időszak után a Toronto Maple Leafs kapusaként a '60-as évek közepén négy Stanley-kupát nyert, s kétszer választották meg a bajnokság legjobb kapusának.

Bower – becenevén „A Kínai Fal” – 45 évesen vonult vissza, de pályafutása után sem szakadt el a sportágtól, sokáig volt edző és kapusedző. Beválasztották a jégkorong Hírességek Csarnokába, Torontóban utcát neveztek el róla, szerepelt bélyegen, valamint 50 centes emlékérmén. A The Hockey News 1998-ban minden idők száz legjobb NHL-játékosának listáján a 87. helyre sorolta.

Az NHL-ben Bower stílust is teremtett: ő volt az első kapus, aki botjával nemcsak védett, hanem rendszeresen zavarta a támadókat a korongvezetésben, illetve a cselezésben, és ennek érdekében még a kapu előtti területet is elhagyta.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
Tegnap, 7:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16