NBA: Anthony csúcsgázsiért marad a Knicksnél

2014.07.13. 22:13
Carmelo Anthony meghosszabbította szerződését az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő New York Knicks csapatánál.

A megállapodás részleteit egyelőre nem hozta nyilvánosságra a klub, de sajtóértesülések szerint öt évre 129 millió dollárért írt alá.

„A szívemben mindig is maradni akartam. Örülök, hogy narancs-kékben folytathatom a pályafutásomat, így továbbra is Phil Jacksonnal dolgozhatok, aki igazi bajnok, és tudja, hogy kell bajnokcsapatot építeni. A Madison Square Garden pedig a kosárlabdázás Mekkája” – mondta a hétszeres All-Star-válogatott Anthony, aki az előző szezonban 27.4 pontot szerzett meccsenként.

„Három hónapnyi kétkedés után örülünk, hogy megtartottunk csapatunk alappillérét” – jelentette ki Phil Jackson klubelnök.

A 30 éves Anthony a szabadügynökpiac legjobb játékosa volt, miután LeBron James a napokban a Miami Heattől visszatért a Cleveland Cavaliers gárdájához.

Legfrissebb hírek

Phil Foden négyéves új szerződést írt alá a Manchester Cityvel

Angol labdarúgás
2026.07.22. 15:18

Szoboszlai Dominik új szerződést kap a Liverpoolnál, közel az aláírás – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.16. 14:57

NBA: Wembanyamával szerződést hosszabbított a Spurs

Amerikai sportok
2026.07.11. 11:29

Döntött Háfra és Strannigg sorsáról a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
2026.07.10. 10:46

„Bocsánat, hogy ilyen sokáig tartott!” – New York „felrobbant” a Knicks sikere után

Képes Sport
2026.07.09. 18:22

Női kézilabda NB I: a Mosonmagyaróvár meghosszabbította Tóth Eszter szerződését – hivatalos

Kézilabda
2026.07.09. 11:33

Vb 2026: szerződést hosszabbítottak az egyiptomi szövetségi kapitánnyal

Foci vb 2026
2026.07.09. 09:32

La Liga: szerződést hosszabbított a Real Sociedad vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.07.07. 13:44