NHL: négy gól után a szétlövés lett a Jets veszte

Vágólapra másolva!
2013.11.19. 07:08
null
Négy perc alatt lerendezte a mérkőzés góljait a Pittsburgh és az Anaheim (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszában a Winnipeg Jets hiába lőtt négy gólt, a Calgary Flames elleni hazai találkozója a szétlövésben dőlt el, amelyet végül elbukott.

 

A Bruins fórból jutott korai gólelőnyhöz, amelyet az első harmad közepén megduplázott. Hazai szépítés után a találkozó a harmadik felvonásban dőlt el: előbb ismét kettővel megléptek a vendégek, majd az utolsó percben Milan Lucic a szezonbeli kilencedik találatával – ez már üres kapus gól volt – bebiztosította csapata sikerét.

A 43. percig egyetlen találat sem esett Pittsburghben, aztán négy perc alatt négy: hazai részről Sidney Crosby végszavazott, így a Penguins kettővel nyert. A főpingvin tizedszer volt eredményes a szezonban. A gólgyártást Brian Gibbons kezdte meg, aki az első NHL-meccsét játszotta, és ráadásként még egy gólpasszt is elkönyvelt.

Négyszer jutott előnyhöz a Calgary, négyszer egyenlített a házigazda Winnipeg – Bryan Little tizenkettedik gólja 59:54-nél esett, amivel túlórára mentette a találkozót a Jets –, majd a szétlövés a nyolcadik párban dőlt el, a vendég Flames 3–2-re nyerte a párbajt.

NHL
ALAPSZAKASZ

Carolina Hurricanes–Boston Bruins 1–4
Pittsburgh Penguins–Anaheim Ducks 3–1
Winnipeg Jets–Calgary Flames 4–5 – szétlövéssel

Legfrissebb hírek

NHL: Roslovic volt a nyerőember, ismét hosszabbításban nyert az Edmonton

Amerikai sportok
16 órája

NHL: a Colorado megszakította az Anaheim nagy sorozatát

Amerikai sportok
Tegnap, 7:38

NHL: hosszabbítások és gólzáporok játéknapja

Amerikai sportok
2025.11.11. 06:58

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
2025.11.10. 08:47

NHL: négyen dupláztak a bajnoki döntős Edmonton ellen

Amerikai sportok
2025.11.09. 07:44

NHL: a chicagói Bedard három gólpasszt adott, majd betalált

Amerikai sportok
2025.11.08. 08:10

NHL: Crosby nyerte a 99. ütközetet Ovecskin ellen

Amerikai sportok
2025.11.07. 07:21

Ovecskin beütötte 900. gólját az NHL-ben, nem is akármilyet

Amerikai sportok
2025.11.06. 09:13
Ezek is érdekelhetik