NHL: a Florida edzőtáborba várja a 2011-es MVP-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.12. 09:37
Beindult a jégkorongélet a tengerentúlon is: a harmincas NHL-mezőny kétharmada megnyitotta az edzőtáborát, a maradék egyharmad pedig csütörtökön fogja. Az edzőmeccsek szombaton kezdődnek, az idény október 1-jén.

Érdekességek viszont máris vannak, mert a Florida edzőtáborába várják a 2011-es MVP-t, aki tavaly óta nem játszott. Tim Thomas kétszer volt az NHL legjobb kapusa, ám a 2012–2013-as évadot kihagyta, hogy a családjával lehessen és feltöltődjön. Csakhogy közben a Boston Bruins, amelynek szinte egymaga nyerte meg a 2011-es bajnokságot – aztán nem ment el ünnepelni a Fehér Házba, mert Obama-ellenes… –, nem várta meg, és Tuukka Rask köré építette az új csapatot, őt pedig elpasszolta a New York Islandersnek, amely csak azért vette át a játékjogát, hogy a fizetési padló fölé jusson. Thomas most a gyakorlatban is visszatérne, csak nincsen hova, mert a szerződése közben lejárt.

Az örök játékostemető, a jégkorongot a napfényes Floridában űző Panthers ugyan meghívta – de csak próbajátékra. A tavalyelőtti MVP közölte, ő kezdő akar lenni, ám a „párducok” főleg arra az időre vennék igénybe, amíg másik két kapusuk felépül a sérüléséből. Még egy Stanley-kupa-, MVP- és Vezina-győztesnek sem könnyű az élete…

Legfrissebb hírek

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

NHL: Szongoth Domán gólpasszt adott a Bruins ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 20:31

NHL: Szongoth Domán gólt lőtt a Buffalo fiataljainak meccsén – videó

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:05

Szongoth Domán ott lesz a Buffalo Sabres táborában

Amerikai sportok
2026.09.10. 17:44

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01