NHL: az Ottawa szépített a Penguins ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.20. 06:52
null
Ottawai Laokoón-csoport (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) Keleti főcsoportjában, az elődöntő harmadik, illetve második mérkőzésén hazai környezetben nyert az Ottawa Senators (7.) és a Boston Bruins (4.). Az Ottawa a Pittsburgh Penguins (1.) ellen nyert túlórában, a Boston három góllal győzte le a New York Rangerst (6.).

 

Ottawa Senators (7.)–Pittsburgh Penguins (1.)

A Penguins mindössze 29 mp-re volt attól, hogy 3–0-s előnyre tegyen szert összesítésben, és máris a főcsoport döntőjében érezhesse magát. Természetesen most sincs vesztve semmi, hogy a rivális szépítése után még csak 2–1-re vezetnek, de azért alighanem maradt bennünk egy kis csalódottság a harmadik, vesztes felvonás után. Már majdnem a második harmad is gól nélkül pörgött le, amikor Tyler Kennedy vezetést szerzett a Pittsburghnek. A minimális előny aztán a rendes játékidő utolsó percéig kitartott, amikor Daniel Alfredsson annyi kimaradt ottawai helyzet és lövés után végre egalizált. Jöhetett a túlóra, amelynek első felvonásában csak a lövések záporoztak mindkét kapura, de gól nem született. Aztán a 78. percben Colin Greening megszerezte a Senators győztes találatát. Így ő lett a meccs hőse, de azért említsük meg a 49 védett lövéssel záró Craig Anderson (Ottawa) és a 46 alkalommal hárító Tomas Vokoun (Pittsburgh) nevét.

Boston Bruins (4.)–New York Rangers (6.)

Torey Krug az első, Gregory Campbell a második harmad elején juttatta gólelőnyhöz a Boston, de a Rangers akkor még nem engedte lerázni magát, és mindkétszer belátható időn belül egyenlített. Sőt, másodszorra egy perc sem kellett hozzá. A záró felvonást azonban már a házigazdák kezdték egygólos fórban, majd 26 mp elteltével kettőre nőtt a különbség, ez pedig ledolgozhatatlan volt már a vendégek számára. Hiába volt aktív a Rangers, hiába jegyezhettek fel a statisztikusok több kapura lövést a vendégoldalon (37 kontra 32), a New York-i egylet 0–2-es hátrányról várja a hazai folytatást.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Ottawa Senators (7.)–Pittsburgh Penguins (1.) 2–1
(0–0, 0–1, 1–0, 0–0, 1–0) – kétszeri h. u.
Gólszerző: Alfredsson, Greenig, ill. Kennedy
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a Pittsburgh javára

KORÁBBAN
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Boston Bruins (4.)–New York Rangers (6.) 5–2 (1–1, 2–1, 2–0)
Gólszerző: Krug, G. Campbell, Boychuk, Marchand, Lucic, ill. Callahan, R. Nash
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, a Boston javára

Legfrissebb hírek

NHL: a Colorado megszakította az Anaheim nagy sorozatát

Amerikai sportok
7 órája

NHL: hosszabbítások és gólzáporok játéknapja

Amerikai sportok
Tegnap, 6:58

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
2025.11.10. 08:47

NHL: négyen dupláztak a bajnoki döntős Edmonton ellen

Amerikai sportok
2025.11.09. 07:44

NHL: a chicagói Bedard három gólpasszt adott, majd betalált

Amerikai sportok
2025.11.08. 08:10

NHL: Crosby nyerte a 99. ütközetet Ovecskin ellen

Amerikai sportok
2025.11.07. 07:21

Ovecskin beütötte 900. gólját az NHL-ben, nem is akármilyet

Amerikai sportok
2025.11.06. 09:13

NHL: a Minnesota úgy lőtte a győztes gólt, hogy nem volt a helyén a kapu – videó

Amerikai sportok
2025.11.05. 09:34
Ezek is érdekelhetik