Sima OKC-győzelem a rangadón, nagy csata Oaklandben

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.02.01. 11:26
null
Westbrook képtelen volt lehiggadni, de csapata így is nyert (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) mára virradóra két mérkőzést rendeztek, melyek a maguk nemében rangadónak voltak mondhatóak. Az Oklahoma City Thunder korán elszakadt az új szerzeményeit még nem bevető Memphis Grizzliestől és Russell Westbrook ámokfutását is elbírta a tavalyi finalista, míg a Steph Curry nélkül felálló Golden State Warriors érdekes meccsen gyűrte le a Dirk Nowitzkit kényszerből jegelő Dallast. Nézzük a részleteket!

Oklahoma City Thunder–Memphis Grizzlies 106–89

A 27 pontos Kevin Durant, illetve a 21-et szóró Russell Westbrook vezetésével gyorsan ellépett a Tayhasun Prince-t és Ed Davist még játszatni nem tudó Grizzlies ellen a hazai gárda, de okozott némi zavart a rendszerben, hogy az egyébként is szeleburdi OKC-irányító, az olimpiai bajnok Westbrook agyvize felment és viselkedésével kisebb ámokfutásba kezdett, majd sokáig csak a kispadon, illetve az öltözőben duzzogott.

A vendégeknél visszatért kisebb sérülése után az irányító, Mike Conley, de a remek formában lévő Jerryd Bayless maradt a kezdőben és 23 ponttal terhelte meg a hazai gyűrűket, ám végül ez is édeskevés volt, pedig még Zach Randolph is letépett 19 lepattanót. A Thunder így nem kapott ki másodszor is idén a Memphistől, de láthatta, hogy irányítója fejben még mindig nincsen rendben.

A Thunder legjobb dobói: Durant 27, Westbrook 21, Kev. Martin 16
A Grizzlies legjobb dobói:
Bayless 23, Conley 17, M. Gasol 16

PLUSZ–MÍNUSZ
A nap hőse: Klay Thompson, aki rögtön a 32 pontos karriercsúcsa után egy 27 pontos performansszal állt elő és győzelemre vezette a Warriorst a Mavericks ellen.
A nap lúzere: Russell Westbrook, aki még mindig nagyon könnyen kibillenthető a nyugalmából, most előjött a „Bad Russ”, szerencséjére a csapata vezetett már annyival az eset előtt, hogy erre ne menjen rá a mérkőzés.

Golden State Warriors–Dallas Mavericks 100–97

A két, egymást nagyon jól ismerő rivális a legnagyobb ászai nélkül lépett fel, hiszen Steph Curry végül nem kapott zöld lámpát az orvosi stábtól a bokája miatt, míg Dirk Nowitzki is egy kisebb sérülés okán maradt ki a meccsre nevezettek közül. A hazaiak sokáig uralták a játékot, de elszakadni nem tudtak és erre könnyen rá is fázhattak volna a végjátékban, ha a 25 pontos OJ Mayo kicsit jobban koncentrál. A hátvéd egy egységnyi hátránynál büntetőt rontott a hajrában, aztán az utolsó támadásban már nem ő vállalkozott mínusz háromnál, hanem a „piruettező” Vince Carter, de már egalizálni nem sikerült, újra nyert a GSW, a Dallas és a playoff-helyen állók között pedig továbbra is hatalmas szakadék tátong.

A Warriors legjobb dobói: K. Thompson 27, D. Lee 15, Jack 13
A Mavericks legjobb dobói: Mayo 25, Carter 22, Marion 18

A játéknap öt legjobb jelenete

NBA
ALAPSZAKASZ, 90. JÁTÉKNAP
Oklahoma City Thunder–Memphis Grizzlies 106–89
Golden State Warriors–Dallas Mavericks 100–97
Legfrissebb hírek

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
7 órája

Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA döntője

Amerikai sportok
17 órája

Tízpontos hátrányból fordított az Oklahoma City, ismét ikszre áll az NBA döntője

Amerikai sportok
2025.06.14. 07:39

NBA: Gilgeous-Alexander sokat rontott, megint vezet a Pacers

Amerikai sportok
2025.06.12. 07:32

SGA vezérletével egyenlített a döntőben a Thunder – videók

Amerikai sportok
2025.06.09. 07:30

A Pacers óriásit hajrázva nyert Oklahoma Cityben az NBA-döntő első meccsén

Amerikai sportok
2025.06.06. 06:47

Hatalmas favorit az OKC az NBA-döntőben, amelyben két luxusadó mentes csapat találkozik

Amerikai sportok
2025.06.05. 17:31

Sima hazai győzelemmel 2012 óta először NBA-döntős az OKC – videók

Amerikai sportok
2025.05.29. 08:21
Ezek is érdekelhetik