A Celtics a Lakerst, a Nuggets pedig a Bullst ütötte ki

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.02.08. 10:28
null
A Boston simán a Lakers fölé nőtt (Fotó: Reuters)
Mára virradóra mindössze két mérkőzést játszottak az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), de ezek egyaránt rangadónak számítottak, bár végül a Boston és a Denver is kiütéssel nyert. A Celtics a Dwight Howardot bevető Los Angeles Lakerst fektette két vállra hazai környezetben, így Rajon Rondo nélkül hatból hat győzelemnél tart a Rivers-legénység, míg a Nuggets még ennél is jobb szériában van, George Karl fiai a Chicago felülmúlásával már nyolc diadalnál tartanak zsinórban. Kevin Garnett fantasztikus mérföldkőhöz ért az este, de mindkét győztes gárda sikere az igazi csapatjátékban rejlett. Nézzük a részleteket!

Boston Celtics–Los Angeles Lakers 116–95

A Boston óriási lendülettel kezdte gyűjteni a győzelmeket, amint kezdőirányítója, Rajon Rondo kiesett, ráadásul az éjjel kiderült, hogy nem is biztos, hogy nem láthatjuk már idén a játékmestert, hiszen „csak" részleges térdszalagszakadása van. A hazaiak egy negyednyi "puhatolózás" után nekiestek a Kobe Bryant nyomására Dwight Howardot bevető Los Angeles-ieknek, akik számára Pau Gasol nagyon hiányzott ezen a találkozón, ugyanis a korábbi zsákolóbajnok kis túlzással többet ártott, mint használt. Howard 6-ból 1-es büntetőzéssel ért el 9 pontot és 9 lepattanót, a nálánál sokkal gyengébb hazai centerek ellen semmit sem tudott kezdeni támadásban, így Kobe Bryant visszatért az egyszemélyes kivégzőosztag-szerepkörbe, csak ezen az estén nem ment az egy az öt elleni játék a Lakers 27 pontot szerző ászának.

PLUSZ-MÍNUSZ
A nap hőse: Kevin Garnett, aki 15 pontjával és remek védekezésével kulcsszerepet vállalt a Celtics újabb impresszív győzelméből, de a „díjat” a 25 ezredik alapszakaszpontja megszerzéséért kapja ezen a napon.
A nap lúzere: Dwight Howard, aki karrierje talán második legelőnytelenebb nyilatkozatát adta a találkozó előtt, majd Kobe Bryant, Steve Nash és Mike D'Antoni „noszogatásának” hatására pályára lépett, de borzasztóan teljesített a láthatóan nem egészséges center.

A végül nulla gólpasszal záró Bryant és társai nagyon nagy verésbe futottak bele, pedig az ezen a játéknapon a 25 ezredik pontját is megszerző Kevin Garnették csupán szépen járatták a labdát és csapatként kosárlabdáztak. A hazaiaknál újfent hatan értek el két számjegyű dobóteljesítményt, a 24-et szóró Pierce és a 19 pontját energikus kosarakkal elérő Jeff Green (19 pont) azért így is kiemelkedőt nyújtottak. Zsinórban hat diadalnál a Celtics, a Lakers pedig két nyert meccs után bukott újra.

A Celtics legjobb dobói: Pierce 24, J. Green 19, Terry, Garnett 15-15

A Lakers legjobb dobói: Bryant 27, Meeks 13, Jamison 11



Denver Nuggets–Chicago Bulls 128–96

Egy 37-16-os harmadik negyeddel le is rendezte a főbb kérdéseket az egyhuzamban nyolcadik diadalára készülő Nuggets a Joakim Noah-t is visszakapó, de Kirk Hinrichet és Derrick Rose-t továbbra is nélkülöző Bulls ellen, s meglepetésre kiütötte a mindig komoly tartásáról híres chicagói alakulatot George Karl alakulata. A 24 pontos Wilson Chandler extra löketet adott a kispadról beállva, míg a vendégeknél a nem működő védekezésen kívül gond volt az egyéni teljesítményekkel is, hiszen a 18 pontos Boozeren és a kosarai java részét már a találkozó nem érdemi szakaszában szerző Cook 19 pontos produkcióján kívül a többiek kollektív betlit mutattak be, főleg a felgyógyuló Noah mozgott meglehetősen rosszul ezen az estén. A coloradóiak robognak a Nyugati Főcsoport legeleje felé, már negyedik a táblázaton a Denver!

A Nuggets Legjobb dobói: W. Chandler 24, Faried 21, Lawson 16

A Bulls legjobb dobói: D. Cook 19, Boozer 18, N. Robinson 14

NBA
ALAPSZAKASZ, 96. JÁTÉKNAP
Boston Celtics–Los Angeles Lakers 116–95
Denver Nuggets–Chicago Bulls 128–96

Legfrissebb hírek

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
6 órája

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56

Jokics egy hónap után pazar játékkal tért vissza, tomboltak a denveriek

Amerikai sportok
2026.01.31. 07:53

NBA: Mitchellék kiütötték a Lakerst; újabb dupla dupla Wembanyamától

Kosárlabda
2026.01.29. 08:00

NBA: Doncic 46 ponttal vezette győzelemre a Lakerst, Mitchell 45-tel a Cavst

Amerikai sportok
2026.01.27. 07:17

NBA: Luka Doncic 33 pontot szórt Dallasban, meg is verte volt csapatát a Lakersszel

Amerikai sportok
2026.01.25. 07:48

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51

„Kezdek bemelegedni, ezen a ponton a vesekövem se passzolnám le” – húsz évvel ezelőtt szerzett 81 pontot Kobe Bryant

Amerikai sportok
2026.01.22. 12:12
Ezek is érdekelhetik