NBA: nyolc évvel LeBron James után újra a Cavsé lesz a főnyeremény

2011.05.18. 17:51
A Cleveland Cavaliers nyerte meg a hagyományos sorsolást, így elsőként választhat majd az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) idei draftján.

A Clevelandnek nagy szerencséje volt, hiszen a Los Angeles Clipperstől megszerzett draftjog eredetileg nyolcadik választásra szólt, és mindössze 2.8 százaléknyi esély volt arra, hogy a sorsoláson „first pick", azaz első választás lesz belőle.

Másodikként a Minnesota Timberwolves, harmadikként a Utah Jazz választhat majd.

A clevelandiek legutóbb 2003-ban választhattak elsőként a drafton: akkor lett a játékosuk LeBron James. A csatár nagy visszhangot kiváltó tavaly nyári távozásakor Dan Gilbert, a Cavs tulajdonosa kijelentette: mindent megtesznek, hogy előbb legyen bajnoki címük, mint a Miamiba igazoló Jamesnek.

Az alapszakaszt a második legrosszabb mutatóval záró Cavs nagy lépést tehet előre az újjáépítés útján, hiszen saját draftjoga is igen korán érvényesíthető lesz – mindjárt az előbb említettek után, negyedikként.

Az NBA idei játékjogbörzéjét június 23-án rendezik meg Newarkban. Szakértők szerint várhatóan Kyrie Irving, a Duke irányítója kel majd el elsőként.

Legfrissebb hírek

NBA: kikapott a Knicks Clevelandben, drámai Lakers-vereség

Amerikai sportok
2026.02.25. 08:29

Ünnepelt a Lakers, de az örök rivális Boston nem volt tekintettel az NBA-legendára

Amerikai sportok
2026.02.23. 07:53

Négy kiállítással járó verekedés nyomta rá a bélyegét az NBA-játéknapra

Amerikai sportok
2026.02.10. 07:26

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
2026.02.04. 09:42

NBA: az Oklahoma nagyon megverte a Clevelandet, a Detroit nagy csatában húzta be a keleti rangadót

Amerikai sportok
2026.01.20. 08:04

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2025.12.25. 20:58

NBA: különleges tripla dupla chicagói oldalon, a Cavs a Bullstól is kikapott

Amerikai sportok
2025.12.18. 08:01
Ezek is érdekelhetik