NBA: korábbi Lakers-legendától remél megújulást a Golden State

2011.05.20. 23:16
Jerry West személyében az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) egyik legendás alakját szerződtette irányító testületébe a rájátszásba vágyó Golden State Warriors.

A 72 éves West tagja lesz a Warriors igazgatótanácsának, és tanácsadóként részt vesz a napi munkában – sportszakmai kérdések mellett például a szponzoráció és a marketing területén számítanak a tudására.

West a Los Angeles Lakers játékosaként 14-szer vehetett részt All Star-gálán, teljesítménye elismeréseképp róla mintázták az NBA közismert logóját. A Lakers általános menedzseri posztját 18 évig töltötte be, ez idő alatt a csapat öt bajnoki címet szerzett; West lehúzott öt évet a Memphis Grizzlies vezetőségében is.

A két alkalommal (1995, 2004) az NBA legjobb vezetőjének megválasztott West első feladatainak egyike az lesz, hogy segítsen új vezetőedzőt találni, Keith Smart lejáró szerződését ugyanis nem kívánják meghosszabbítani.

A Warriors 1994 óta mindössze egyszer jutott be a playoffba.

Legfrissebb hírek

Négy vasemberrel és rekordnézettséggel búcsúzott az NBA alapszakasza

Amerikai sportok
2026.04.18. 12:56

NBA: a Denver befutott harmadiknak Nyugaton, a Toronto csípte el a keleti ötödik helyet

Amerikai sportok
2026.04.13. 08:47

Megszórta magát Washingtonban a 76ers, Wembanyama 41 pontot dobott a GSW otthonában

Amerikai sportok
2026.04.02. 09:58

A Warriors ellen szerezte meg idénybeli 50. győzelmét a címvédő OKC – videó

Amerikai sportok
2026.03.08. 09:05

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
2026.02.04. 08:15

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51

1297 mérkőzés után nem dobott legalább tíz pontot LeBron James, az asszisztjával nyert a Lakers – videó

Amerikai sportok
2025.12.05. 07:38

Nyert a Warriors otthonában, és továbbra is hasít a címvédő OKC – videó

Amerikai sportok
2025.12.03. 08:57
Ezek is érdekelhetik