Tim Thomasszal verhetetlen a Boston Bruins

Vágólapra másolva!
2010.10.29. 08:11
null
Thomas remekel ebben a szezonban (is) (Fotó: Action Images)
A Boston Bruins kapusa, Tim Thomas másodszor védett hibátlanul ebben a szezonban: ismét kapott gól nélkül játszotta le mérkőzését, csapata pedig 2–0-ra legyőzte a Toronto Maple Leafst az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság alapszakaszának 21. játéknapján. Alekszandr Ovecskin megtörte gólcsendjét, öt mérkőzés után talált be, de a Washington így is kikapott a Minnesotától.

Tim Thomas a Boston nyerő embere: a Bruins mindegyik mérkőzését megnyerte ebben az idényben, amikor ő állt a kapuban. Ráadásul a Toronto elleni 2–0-s siker során már másodszor védett hibátlanul.

Thomas eddig öt találkozón védte a Bruins kapuját, míg Tuukka Rask kétszer állt a kapuban – a Boston mindkét esetben kikapott.

Az újonc Tyler Seguin első gólját szerezte meg a bostoni közönség előtt, míg Patrice Bergeron először volt eredményes ebben a szezonban.

Alekszandr Ovecskin öt mérkőzés után újra betalált a Minnesota Wild elleni találkozón, de a Washington nem tudta megnyerni az idegenbeli mérkőzést. A hazaiaknál Chuck Kobasew először volt eredményes ebben a szezonban, és Mikko Koivu is betalált.

A bostoni Thomas mellett Jaroslav Halák is másodszor védett hibátlanul idén: 24 alkalommal hárított a St. Louis Blues Nashville Predators ellen 3–0-ra megnyert meccsén.

A Colorado Avalanche szoros mérkőzésen verte meg 6–5-re a Calgary Flames együttesét. Chris Stewart élete második triplájával járult hozzá a vendégek sikeréhez.

 BOSTON BRUINS–TORONTO MAPLE LEAFS 2–0

 

 NHL
ALAPSZAKASZ, 21. JÁTÉKNAP
Dallas Stars–Los Angeles Kings 2–5
Ottawa Senators–Florida Panthers 5–3
Boston Bruins–Toronto Maple Leafs 2–0
Calgary Flames–Colorado Avalanche 5–6
Detroit Red Wings–Phoenix Coyotes 2–4
Minnesota Wild–Washington Capitals 2–1
Nashville Predators–St. Louis Blues 0–3
Columbus Blue Jackets–Edmonton Oilers 3–2 – szétlövéssel

 

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik