Megaszerződés: Kovalcsuk 17 évre, 102 millióért írt alá

2010.07.20. 07:29
null
Egy ideig marad a Devils meze Kovalcsukon: potom 17 éves szerződést írt alá (Fotó: Action Images)
A New Jersey Devils jégkorongcsapata 17 (!) éves, 102 millió dolláros szerződést írt alá az észak-amerikai profiliga egyik legjobb csatárával, Ilja Kovalcsukkal. Mint arról már beszámoltunk, a szélső hosszas tárgyalások után döntött úgy, hogy marad a Devilsnél.

A klub hétfői bejelentése szerint olyan játékossal sikerült megegyezni, akit számos helyi és orosz együttes is csábított, lévén hogy július elsejével szabadon igazolhatóvá vált. A világbajnok orosz csatár azért döntött így, mert ezzel a New Jerseyvel lehet esélye Stanley-kupát nyerni.

Kovalcsuk az elmúlt idény közben, februárban igazolt az Atlantától a Devilshez, miután visszautasított egy 12 évre szóló, 101 millió dolláros ajánlatot. Ehhez képest a mostani ajánlat szerény egymillióval jobb, viszont a 2026–2027-es szezonig érvényes a szerződés – a Devils így több mozgástérhez jut a fizetési sapka alatt.

„Nagyon elhúzódtak a tárgyalások, kissé tovább is tartottak, mint azt eredetileg gondoltuk volna. Elmondhatom: Kovalcsuk nagyon örül, hogy nálunk folytathatja" – mondta az AP hírügynökségnek Jay Grossmann, a hokis ügynöke.

Kovalcsuk a következő két szezonban hatmillió dollárt kap, az ezt követő ötben 11.5 milliót, 2017–2018-ban 10.5 milliót. A csökkenés folytatódik: egy idénnyel később 8.5 millió, majd 6.5 millió, 3.5 millió, 750 ezer és 550 ezer dollár üti a markát. Hasonló hosszúságú szerződést még soha, senki nem kötött az NHL-ben.

Az orosz balszélsővel tárgyalt a Los Angeles Kings, a New York Islanders, illetve az orosz KHL-ben szereplő SZKA Szentpétervár is, végül Kovalcsuk a Devils és a Kings között döntött.

 

Legfrissebb hírek

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25

Leo Carlsson lett az NHL legjobban kereső játékosa

Amerikai sportok
2026.07.10. 08:08

NHL: Ovecskin szeretné bizonyítani, hogy tud még magas színvonalon játszani

Jégkorong
2026.07.09. 15:15

NHL: vállműtét miatt novemberben játszhat újra Connor Bedard

Jégkorong
2026.07.09. 10:07