Pavelski: Lemieux és Sakic nyomában

Vágólapra másolva!
2010.05.03. 07:57
null
Pavelskinek (balra) egyelőre nagyon megy a rájátszásban (Fotó: Reuters)
A Nyugati főcsoport elődöntőjének második mérkőzését is – akárcsak az elsőt – 4-3-ra nyerte meg a San Jose a Detroit Red Wings ellen az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) legutóbbi játéknapán. Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása ezzel 2–0-ra módosult a Sharks javára.

A San Jose–Detroit főcsoport-elődöntő egyelőre Joe Pavelskiről szól. Sőt, talán az egész rájátszásban egyelőre a Sharks hokisa nyújtja a legjobb teljesítményt. Ezúttal is két gólt és egy asszisztot jegyzett a Red Wings ellen. Mondani sem kell, hatalmas szerepet vállalt ezzel újabb csapata 4–3-as sikerében.

Pavelskit a híradások nem „kis" nevekkel említik egy lapon a mostani mérkőzés után. Legutóbb még 1992-ben a legendás Mario Lemieux volt képes arra, hogy sorozatban három mérkőzésen is legalább két gólt szerezzen – és most Pavelski, aki nemcsak a Detroit elleni két mérkőzésen, hanem a Colorado Avalanche elleni utolsó meccsen is duplázott.

És itt érkeztünk el egy coloradói zsenihez, Joe Sakichoz, aki még 1996-ban szerzett sorozatban három mérkőzésen legalább három pontot. Kitalálhatják: Pavelski is ezt tette legutóbbi három mérkőzésén.

A Sharks tehát 2–0-ra vezet a párharcban, a csapatok azonban most átköltöznek Detroitba a 3. és 4. mérkőzésre. A Red Wingsnek élnie kell a hazai pálya előnyével, különben elúszik a továbbjutása.

A Keleti főcsoport elődöntőjének második összecsapásán a Montreal Canadiens kisebb meglepetésre kétgólos győzelmet aratott a Pittsburgh Penguins vendégeként.

A találkozón a vezetést Matt Cooke révén a házigazdák szerezték meg az ötödik percben, ám Brian Gionta még a harmad vége előtt egyenlített, majd a folytatásban a duplázó Michael Cammalleri felvonásonként lőtt egy-egy találatával győzni is tudott.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc első felvonását a Pittsburgh nyerte 6–3-ra, így két összecsapás után döntetlenre állnak a csapatok.

NHL, RÁJÁTSZÁS 
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS  
San Jose Sharks (1.)–Detroit Red Wings (5.)    4–3
A párharc állása: 2–0, a San Jose javára  
KORÁBBAN
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS  
Pittsburgh Penguins (4.)–Montreal Canadiens (8.)   1–3
A párharc állása: 1–1  

 

Legfrissebb hírek

Karlsson remeklésével a Canucks sorozatban a negyedik győzelmét aratta az NHL-ben

Amerikai sportok
20 órája

NHL: 11 gól Anaheimben, Sherwood-tripla a Canucksban

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:48

NHL: McDavid folytatta pazar sorozatát, a pontlista élére ugrott

Amerikai sportok
2025.12.19. 07:20

Sorozatban ötödször nyert a keleten vezető Hurricanes

Amerikai sportok
2025.12.18. 07:35

Történelem az NHL-ben: megvan az első 1000 pontos német!

Jégkorong
2025.12.17. 08:07

NHL: a címvédő Florida idegenben öt gólt vágott a Tampának

Amerikai sportok
2025.12.16. 06:31

NHL: a hosszabbítást nem a Pittsburghnek találták ki

Amerikai sportok
2025.12.15. 08:19

NHL: másfél harmaddal a vége előtt még négygólos hátrányban volt, mégis nyert a Sharks

Amerikai sportok
2025.12.14. 11:24
Ezek is érdekelhetik