Byfuglien gólja döntött a hosszabbításban

2010.05.22. 07:51
null
Byfuglien gólja döntötte el a nyugati finálé harmadik meccsét (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) Nyugati főcsoportjának döntőjében a Chicago Blackhawks harmadszor is győzött a San Jose Sharks ellen, ezúttal hazai pályán, hosszabbítás után. 

A Chicago a nyugati döntő első meccsén 2–1-re, a másodikon 4–2-re győzött idegenben a San Jose ellen, míg ezúttal hazai pályán, a párharc eddigi legszorosabb találkozóján hosszabbítást követően verte meg 3–2-re az alapszakaszt főcsoportelsőként záró Cápákat.

Pedig a második játékrész elején a vendégek szereztek vezetést Patrick Marleau révén, sőt az első harmadban egy utóbb érvénytelenített gólt is szerzett a Sharks: Joe Pavelski labdarúgókat idéző mozdulattal belsőzte be korcsolyájával a korongot a kapuba.

A hátrány ellenére nem esett össze az addig is több ígéretes akciót vezető Chicago, amely három perccel Marleau gólja után Patrick Sharp találatának köszönhetően szintén emberelőnyből egyenlített.

A harmadik húsz percben előbb a Blackhawks hokisa, a mérkőzésen egy gólig és egy gólpasszig jutó Dave Bolland volt eredményes egy kontra végén, majd a másik oldalon ismét Marleau talált be (ő szerezte a látogatók mindkét gólját).

Az összecsapást végül a hosszabbításban Dustin Byfuglien döntötte el, aki középen teljesen üresen érkezett Bolland kapu mögül visszapasszolt korongjára és senkitől sem zavartatva lőtt a ketrecbe. A találkozón egyébként a San Josénak volt több gólszerzési lehetősége, hiszen 46-szor lőtt kapura a hazaiak 38 próbálkozásával szemben.

Újabb sikerével már 3–0-ra vezet a Chicago az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ
Chicago Blackhawks (2.)–San Jose Sharks (1.) 3–2 – h. u.
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Chicagónak

 

Legfrissebb hírek

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25

Leo Carlsson lett az NHL legjobban kereső játékosa

Amerikai sportok
2026.07.10. 08:08

NHL: Ovecskin szeretné bizonyítani, hogy tud még magas színvonalon játszani

Jégkorong
2026.07.09. 15:15

NHL: vállműtét miatt novemberben játszhat újra Connor Bedard

Jégkorong
2026.07.09. 10:07