Hornets: rájátszás nincs, Lakers-verés van

Vágólapra másolva!
2010.03.30. 08:24
null
Ezúttal Chris Paul (jobbra) örülhetett, nem Kobe Bryant (Fotó: Reuters)
A New Orleans nyolc ponttal legyőzte a címvédő Los Angeles Lakerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján. A hazai pályán aratott 108–100-as siker ellenére azonban a Hornets már nem juthat be a rájátszásba.

Gyakorlatilag teljesen feleslegesen győzte le a New Orleans a Los Angeles Lakerst. A Hornets az első félidő végén nyolc ponttal vezetett, elsősorban annak köszönhetően, hogy megtörte a bajnokcsapat vezére, Kobe Bryant játékának ritmusát. A szupersztár az első két negyedben mindössze tíz pontot dobott. Aztán persze belelendült, de ez csak a statisztikai adatsorában mutatkozott meg.

A végül 31 pontig jutó Bryannt a vesztes találkozó után egyszerűen fogalmazott: „nem játszottunk jól".

A Hornets viszont remekül kosárlabdázott. A csapatban hatan is két számjegyű ponttal zártak. Chris Paul 15 pontot dobott és 13 gólpasszt adott, de David West 20 pontja és a két újonc, Marcus Thornton és Darren Collison 18, valamint 17 egysége is kellett a végső győzelemhez. Rajtuk kívü még James Posey (13) és Darius Songaila (10) lett "tizedes".

A Dallas Mavericks odahaza könnyedén múlta felül a Denver Nuggetset. A texasiaknál Dirk Nowitzki tripla duplát ért el. A német kosaras a 34 pontja mellett begyűjtött 10 lepattanót és kiosztott szintén tíz asszisztot is a 109–93 megnyert összecsapáson.

A New Jersey Nets elkerülte, hogy beállítsa a Philadelphia 1972–1973-as rekordját, akkor a 76ers mindössze 9 győzelemmel (73 vereség mellett) zárta az alapszakaszt. A Nets a mostani játéknapon a San Antonio Spurst verte meg, megszerezve a 10. sikerét a szezonban. Valószínűleg azonban nem volt felhőtlen ünneplés a jubileum miatt...

NBA 
148. JÁTÉKNAP
Charlotte Bobcats–Toronto Raptors 101–103
New Jersey Nets–San Antonio Spurs 90–84
New Orleans Hornets–Los Angeles Lakers 108–100
Dallas Mavericks–Denver Nuggets 109–93
Utah Jazz–New York Knicks 103–98
Legfrissebb hírek

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56

Jokics egy hónap után pazar játékkal tért vissza, tomboltak a denveriek

Amerikai sportok
2026.01.31. 07:53

NBA: Mitchellék kiütötték a Lakerst; újabb dupla dupla Wembanyamától

Kosárlabda
2026.01.29. 08:00

NBA: Doncic 46 ponttal vezette győzelemre a Lakerst, Mitchell 45-tel a Cavst

Amerikai sportok
2026.01.27. 07:17

NBA: Luka Doncic 33 pontot szórt Dallasban, meg is verte volt csapatát a Lakersszel

Amerikai sportok
2026.01.25. 07:48

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51

„Kezdek bemelegedni, ezen a ponton a vesekövem se passzolnám le” – húsz évvel ezelőtt szerzett 81 pontot Kobe Bryant

Amerikai sportok
2026.01.22. 12:12

NBA: kikapott Portlandben a Lakers; 39 pont Wembanyamától

Amerikai sportok
2026.01.18. 07:45
Ezek is érdekelhetik