A címvédő angolok búcsúztatták az egyik esélyes ausztrálokat

TÓTH SÁNDORTÓTH SÁNDOR
2007.10.06. 18:01
A Franciaországban zajló rögbi-világbajnokságon rögtön az első negyeddöntő meglepetést hozott, hiszen hiába az angol együttes a címvédő, az, hogy két ponttal le tudták győzni az ausztrálokat, óriási meglepetésnek számít az utóbbi időben mutatott forma és eredmények alapján.
A negyeddöntőben búcsúztak az ausztrálok
Reuters
A negyeddöntőben búcsúztak az ausztrálok
A negyeddöntőben búcsúztak az ausztrálok
Reuters
A negyeddöntőben búcsúztak az ausztrálok

Már az első negyeddöntő első félidejében kiderült, hogy ez a vb nem a papírformák rendezvénye. A várt nagy ausztrál fölényből nem lett semmi, sőt az angolok lejátszották az ausztrálokat. A pozíciós játékban jobbak voltak (ez az ő világuk), szinte állandóan náluk volt a labda, de a háromnegyedben is gyakran keverték meg az ellenfél védelmét, így a Wallabik nem tudtak vágtatni.

A nagy tuszkolódásban sok büntetőt ítélt a játékvezető, de ebben a félidőben a rúgók nem jeleskedtek. Előbb Mortlock, majd Wilkinson hagyott ki jó lehetőségeket. A játék képével ellentétes az eredmény, mert a játékrész egyetlen célját Tuqiri vitte az egyetlen épkézláb ausztrál támadás végén. Néhány hullám után gyorsan szállt a labda jobbra, Giteau egy passzcsel után Mortlockot hozta helyzetbe, de őt még levitték; Barnes gyorsan feladta a labdát Tuqirinek, aki bemászott a célterületre. A félidőben így Ausztrália négypontos előnnyel (10-6) vonulhatott szünetre Anglia ellen.

A második félidőben az ausztrálok jobban támadtak, de igazán veszélyes helyzetet nem alakítottak ki, és Barnes sem keverte jobban a kártyákat; Larkham sérülése így végzetesnek bizonyult. A fiatal ausztrál 10-es ugyanis szinte enerváltan játszott, a kezéből is kivették a labdát; nem volt sokkal jobb a Wallabik tolongása sem, szinte sehová nem értek oda, ahová kell.

Az angolok pedig többször is az ellenfél célvonala elé értek, kétszer jogosan büntetőt is kaptak, amit Wilkinson berúgott, sőt egy biztosat a félpályáról ki is hagyott. Sajnos a mérkőzés vége a legrosszabb labdarúgó hagyományokat idézte: időhúzás minden mennyiségben; de az vesse az angolokra az első követ, aki nem így tett volna.

A 78. percben azonban Mortlock kiüthette volna őket, de büntetője valamivel a kapuvas mellett szállt el! Az angolok hatalmas meglepetést okoztak, mert nem szerencsével vagy a játékvezető segítségével múlták felül ellenfelüket. Erre a meccsre nagyon odafigyeltek, és remekül sikerült időzíteni a formájukat.

RÖGBI, VILÁGBAJNOKSÁG:

NEGYEDDÖNTŐ:
Anglia – Ausztrália 12-10 (6-10)
Legfrissebb hírek

„Úgy néznek ki, mint egy másodosztályú csapat” – nem kímélték a Liverpoolt az angol és a francia lapok

Bajnokok Ligája
2026.04.09. 09:54

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 11:05

FA-kupa: végletekig kiélezett meccsen tizenegyesekkel jutott be az elődöntőbe a Leeds

Angol labdarúgás
2026.04.05. 20:48

Simon Petrát dicsérte az FTC norvég beállója a Dortmund elleni párharc után

Kézilabda
2026.03.31. 10:09

Erste Liga: a Diósgyőr és a BJA előnyben a negyeddöntőben

Jégkorong
2026.03.18. 20:44

Az Arsenal egész idényét meghatározhatja ez a hét

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 10:43

Női kézilabda-vb: magyar bírópáros vezeti a dán–francia negyeddöntőt

Kézilabda
2025.12.10. 12:51

Férfi röplabda-vb: kétszettes hátrányból fordítottak az amerikaiak ellen a bolgárok

Röplabda
2025.09.25. 17:10
Ezek is érdekelhetik