Zalánki Gergő: A Pro Recco sikerének titka a fegyelmezettség

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2023.06.06. 06:49
null
A vezetőség gondoskodott róla, hogy már az idény közben hozzászokjunk a nyomáshoz (Fotó: Balogh László)
A Pro Reccóval immár kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Zalánki Gergő pályafutása egyik legnagyobb sikerének tartja, hogy megnyerték a Novi Beograd elleni döntőt, és bár jövőre lejár a szerződése, szívesen hosszabbítana az olaszokkal.


Olaszosan ünnepelték meg az újabb Bajnokok Ligája-győzelmet?
– Megadtuk a módját, méltóképpen zártuk le a sikeres idényünket – mondta a Nemzeti Sportnak Zalánki Gergő, a Pro Recco 28 éves balkezese, aki az Olasz Kupa és a bajnokság után a Bajnokok Ligáját is megnyerte a sztárcsapattal. – Nagyon fontos volt a klubnak a sorozatban harmadik BL-győzelem, jó érzés, hogy ismét felértünk a csúcsra. A nyolcas döntő előtt sokan egyértelmű favoritként kezeltek minket, világválogatottként hivatkoztak ránk, de hiába van erős csapatunk, ezen a szinten már nincs nagy különbség a játékoskeretek között. Ennek ellenére mindhárom mérkőzésen meggyőzően játszottunk, magabiztosan ugrottunk vízbe. Úgy érkeztünk Belgrádba, hogy ismét haza kell vinnünk a trófeát.

Ilyen könnyen elbírták az esélyesség terhét?
– A vezetőség gondoskodott róla, hogy már az idény közben hozzászokjunk a nyomáshoz. Amikor tavaly ősszel megnyertük a európai Szuperkupát, öt perc ünneplés után nem győzték hangsúlyozni, hogy örülnek a sikernek, de ez csak a Szuperkupa. Az Olasz Kupa végjátéka előtt már hetekkel feszültséget generáltak, kicsit rá is játszottak, hogy vegyük komolyan a mérkőzéseket, koncentráljunk megfelelően. Aztán persze elhangzott, hogy ez csak kupagyőzelem, onnantól a bajnoki cím volt a cél, és amikor azt is elértük, jött a Bajnokok Ligája nyolcas döntője. Szándékosan tartották végig magas hőfokon a csapatot, hogy amikor valóban éles helyzetbe kerülünk, ne bénítson meg minket a stressz, adjuk ki magunkból a maximumot.

Azt ne mondja, hogy a BL-győzelem után is volt hiányérzetük...
– Azért szombat este már elismerően gratuláltak a teljesítményünkhöz. Pályafutásom egyik legnagyobb győzelmének tartom a Novi Beograd ellenit, mert bár telt ház támogatta a szerbeket, végig vezetve nyertük meg a döntőt. Lehet, hogy megszeppentek a fantasztikus hangulattól, vagy nem sikerült jól a bemelegítésük, mindenesetre az elején nem találták a ritmust, míg mi hamar elkaptuk a fonalat. A Pro Recco sikerének titka a fegyelmezettség, ezúttal is minden játékos tartotta magát a megbeszélt taktikához, és akkor sem estünk kétségbe, amikor négyperces kiállítás miatt eggyel kevesebben voltunk a vízben.

Készültek az öt a hat elleni támadásokra, vagy ösztönösen választottak jó megoldásokat?
– Mindent gyakoroltunk az edzéseken, még a hét a hat elleni játékot is, csak ezt nem... Hirtelen kellett jól reagálnunk a szituációra, támadásban úgy játszottunk, mint hat a hat ellen, gyorsan szereztünk is két gólt. Az emberhátrányos védekezésünk az egész idényben jól működött, beszéltük is a mérkőzés előtt, hogy ha kapnak húsz fórt, hát egészségükre, csak maradjunk szervezettek hátul. A négyperces kiállítás gyakran megpecsételi egy csapat sorsát, de ezúttal inkább az ellenfelet zavarta meg, nekünk csak pluszenergiát adott, a folytatásban is féken tartottuk a nagyon erős Novi Beogradot.

Amíg a döntőben kimondottan hatékony volt a támadójátékuk, a Ferencváros elleni negyeddöntőt a védekezésükkel nyerték meg.
– Amikor elkezdünk készülni az ellenfelekre, mindig elmondják az edzők, hogy figyeljünk a védekezésre, zárjuk lövéssel a támadásokat, hogy ne tudjanak lefordulni. A Ferencvárosnak is erőssége a védekezés, de támadásban igyekeztünk megtalálni a gyenge pontjait, úgy voltunk vele, hogy nem kell rohannunk. Az döntött a javunkra, hogy a kaotikus körülmények ellenére végig higgadtak voltunk, nem kaptunk könnyű gólokat. A Novi Beograd a Fradival ellentétben a támadójátékára épít, ezért elöl nekünk is jobban kellett erőltetnünk az egyéni akciókat. Mindenre felkészültünk, és bár meglepett minket, hogy a Brescia helyett a Vuliagmenivel találkoztunk az elődöntőben, bíztunk benne, hogy a görögök nem bírják végig a tempónkat – sikerült is megtörnünk az ellenállásukat.

Második idényében is vezére volt a Reccónak, az idei BL-döntőben négyszer volt eredményes. Gyorsan megtalálta a helyét a rendszerben?
– A beilleszkedés egyáltalán nem jelentett gondot, hamar elfogadtak a csapattársak. Nagyon kritikus vagyok magammal szemben, de úgy érzem, az elmúlt két évadban jó teljesítményt nyújtottam. Négy-öt olyan játékosunk van, aki képes eldönteni fontos mérkőzéseket, amikor valakinek kijön a lépés, mindannyian igyekszünk kiszolgálni. Jövőre lejár a szerződésem, de tervben van a hosszabbítás, szívesen maradnék Reccóban.

Nemhiába, a sikerélményt könnyű megszokni.
– A jóból sohasem elég! Nagyon sokat vártam rá, hogy Bajnokok Ligáját nyerjek, a Reccóval kétszer is sikerült, de a motivációm nem csökkent. A rutinosabb játékosok példát mutatnak azzal, hogy rengeteg éremmel a vitrinjükben is éhesek a sikerre, bennem sem csillapodik a győzni akarás. A vezetők amúgy sem hagynák, hogy elkényelmesedjünk – már várom a szeptemberi csapatvacsorát, hogy felvázolják az elvárásokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik