Vizes vb: Valószínűleg ez volt az utolsó vébém – Nagy Viktor

Roska Emese BoglárkaRoska Emese Boglárka
Vágólapra másolva!
2019.07.27. 12:11
null
Nagy Viktor valószínűleg utoljára védett világbajnokságon (Fotó: Derencsényi István)
Nagy Viktor az elveszített világbajnoki bronzmérkőzés után úgy fogalmazott, belül nagyon fáj a vereség, neki különösen azért, mert valószínűleg ez volt az utolsó világbajnoksága.

 

„Elég furcsa az új szabály, egyszer így, máskor úgy alakul a meccs, és azt tapasztalni, hogy még inkább a bírók kezében van a mérkőzés, ahogyan éppen gondolják, úgy adnak kiállítást, igaz, ide is, oda is – válaszolt Nagy Viktor a sok kiállításra vonatkozó kérdésünkre. – Olyan ítéletek születnek, amelyektől egy másik meccset nézve is kikerekedik a szemünk, miért lett az. Igaz, eddig is ez volt a jellemző, nem ezért kaptunk ki, hanem mert nem tudtunk a horvát csapat fölé kerekedni. Jobban védekeztek, pontosabban fejezték be a támadásaikat. Nagyon nehéz mit mondani, el vagyok keseredve, szomorú vagyok, amiért nem sikerült megszerezni a harmadik helyet. Ez még hiányzott a világbajnoki helyezéseim közül. Egytől hatig minden le van fedve, kivéve a bronz, szóval én személy szerint nagyon akartam a harmadik helyet. Gratuláltunk a horvátoknak, jobbak voltak, de hiába vagyunk sportemberek, azért ez nem ilyen egyszerű. Belül nagyon fáj ez a vereség, mert nem mindegy, hogyan távozol egy vébéről. Szokták mondani ismerősök, barátok, a bronz is szépen csillog, meg az ezüst is, de negyedik hely után megyünk haza.”

Felvetettük a kapusnak, hogy a válogatott a tavalyi Európa-bajnoki 8. helyhez képest azért óriásit lépett előre.

„Nem lehet összehasonlítani világeseményt világeseménnyel, nem is tenném. Hagyjuk azt is és a mostanit is, ez is már a múlt. Én azért élem meg különösen nehezen, mert valószínűleg ez volt az utolsó világbajnokságom. Ki tudja, mit hoz a jövő, de én most úgy készülök, ez volt az utolsó. Nehéz is most mit mondani, úgyhogy nem is akarok.”

FINA VIZES VB, FÉRFI VÍZILABDA
A HARMADIK HELYÉRT (BRONZMÉRKŐZÉS)
HORVÁTORSZÁG–MAGYARORSZÁG 10–7 (2–1, 2–2, 2–2, 4–2)

Kvangdzsu, 1000 néző. Vezette: Alexandrescu (román), Sztavridisz (görög)
HORVÁTORSZÁG: BIJAC – Vukicevic, Fatovic, Vrlic, García Gadea, JOKOVIC 6, Buslje. Csere: Loncar 1, Benic 1, SETKA 1, Milos 1, Macan.Szövetségi kapitány: Ivica Tucak
MAGYARORSZÁG: NAGY V. – Jansik Sz., Bátori, Manhercz K. 2, HÁRAI 2, Vámos 1, Sedlmayer. Csere: Pohl, Mezei, Angyal 1, Zalánki 1, Varga Dénes.Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
Gól – emberelőnyből: 14/7, ill. 20/6
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Macan (23. p.), Jansik Sz. (26. p.), Pohl (28. p.), Setka (28. p.), Vukicevic (29. p.), Angyal (29. p.), Buslje (31. p.), Fatovic (32. p.)

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja:Roska Emese Boglárka (Kvangdzsu), Csurka Gergely (Kvangdzsu), Derencsényi István (Kvangdzsu, fotó), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik