Vizes vb: márványba vésték a fukuokai világbajnokok nevét

2023.12.14. 16:33
null
Fotó: Balogh László
Ünnepélyes keretek között felavatták a fukuokai világbajnokságon aranyérmes magyar férfi vízilabda-válogatott márványtábláját a Hajós uszodában.

Az egy négyzetméterre jutó világbajnokok száma csütörtök délután a Hajós uszoda aulájában volt a legnagyobb, ahol immár márványtábla őrzi a Fukuokában aranyérmet szerző magyar férfi vízilabda-válogatott tagjainak nevét. Varga Zsolt szövetségi kapitány Jansik Szilárddal leplezte le a táblát, aki felidézte, hogy már gyerekkorában is nézegette az előcsarnok falát, és megtiszteltetésnek tartja, hogy az ő neve is felkerült rá.

A Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, Madaras Norbert röviden értékelte a rendkívül sikeres évet, a fukuokai diadal mellett kiemelte a szintén világbajnok U20-as csapataink teljesítményét – ebből következik, hogy a jövő is hasonlóan fényes lesz, mint a múlt és a jelen. A kétszeres világbajnok sportvezető szerint a vb-döntő volt 2023 fénypontja, a tornának pedig nemcsak márványtábla állít emléket, hanem A negyedik arany című könyv is, amelyet szintén bemutattak az ünnepségen.

Varga Zsolt szövetségi kapitány hangsúlyozta, a jövő heti E.ON-kupán, majd a januári Európa-bajnokságon elsősorban a fiataloknak szavaz bizalmat, míg a februári világbajnokságon a rutinos játékosok kapnak szerepet. Célkeresztben természetesen a párizsi olimpia van, amelyre Jansik Szilárd is utalt – mint mondta, jövőre nagyobb márványtáblára szeretne felkerülni a férfiválogatott.

A VILÁGBAJNOK FÉRFIVÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Lévai Márton, Vogel Soma. Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Molnár Erik, Nagy Ádám, Német Toni, Pohl Zoltán, Vámos Márton, Varga Dénes, Vigvári Vendel, Vigvári Vince, Zalánki Gergő. Szövetségi kapitány: Varga Zsolt
Legfrissebb hírek

Bő két hét alatt lejátsszák a férfi vízilabda Magyar Kupát

Vízilabda
2026.07.28. 18:03

Vigvári Vendel: Szomorúak vagyunk, de igyekszünk a pozitívumokat is figyelembe venni

Vízilabda
2026.07.28. 12:03

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
2026.07.26. 11:25

Szoros meccsen győzelem Ausztrália ellen, a magyar férfi pólóválogatott finalista a sydney-i vk-döntőn

Vízilabda
2026.07.25. 12:31

Férfi vízilabda-válogatottunk győzött, elődöntős a világkupán

Vízilabda
2026.07.23. 14:24

Magabiztos sikert értek el férfi pólósaink Japán ellen

Vízilabda
2026.07.15. 15:46

Férfi vízilabda vk-döntő: Varga Zsolt kijelölte a sydneyi keretet

Vízilabda
2026.07.08. 11:45

Grúzia sem okozott gondot, férfi pólósaink hibátlanok maradtak az OTP-kupán

Vízilabda
2026.07.05. 12:13