Női vízilabda BL: a selejtezőben ismét az Ethnikosszal játszik a Dunaújváros

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.09.23. 15:39
A női vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében „megismétlődik” a LEN Kupa idei döntője, a Dunaújváros és a görög Ethnikosz Pireusz összecsapása – közölte az MTI.

A vizes sportokat tömörítő európai szövetség, a LEN pénteken készítette el a sorozat kvalifikációjának beosztását. A selejtezőben három magyar csapat érdekelt.

A Dunaújváros Rómában görög riválisa – amelytől márciusban vereséget szenvedett a második számú kupa fináléjában – és a házigazda SIS Roma mellett a német Spandau 04 Berlin és a francia Mulhouse WP együttesével találkozik.

Az FTC-Telekom Waterpolo Lille-ben a francia vendéglátók mellett az olasz Plebiscito Padova, a máltai Sirens ASC Malta és a spanyol CE Mediterrani Barcelona csapatával csap össze.

Az Eger a görög Glyfada vendége lesz a holland ZV De Zaan, a spanyol CN Terrassa és Grand Nancy társaságában.

A négy selejtezős csoportból az első három-három helyezett jut főtáblára, melynek már alanyi jogon tagja az UVSE, valamint a görög Olmypiakosz, a spanyol Sabadell és az olasz Orizzonte. A negyedik és ötödik helyezettek az Eurokupában folytatják.

A selejtező kört november 17. és 20. között rendezik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik