Férfi vízilabda BL: sima ferencvárosi siker Grúziában

I. SZ., L. G., MTII. SZ., L. G., MTI
Vágólapra másolva!
2022.01.11. 17:43
null
Vogel Soma az első félidőben csak egy gólt kapott (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Ferencváros magabiztos teljesítménnyel 14–7-re nyert a Dinamo Tbiliszi vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, kedden.

A Ferencváros veretlenül várta a csoportkör első felének utolsó összecsapását, igaz, Varga Zsolt együttese – amely az előző kiírásban döntős volt – mindössze két győzelmet aratott négy döntetlen mellett. Keddi riválisa viszont mind a hat korábbi találkozóját elveszítette.

Az összecsapás az erőviszonyoknak megfelelően kezdődött, és folytatódott is. A Ferencváros úgy nyerte meg 3–0-ra az első negyedet, hogy a hazaiaknak hat lövési kísérletük volt. A Dinamo az első gólját 17 másodperccel a nagyszünet előtt, ötgólos hátrányban szerezte. A második félidő kiegyenlített játékot és már több grúz találatot is hozott, de a vendégek előnye így is nőtt mindkét negyedben.

Ebben a csoportban még a szerb Novi Beograd és Radnicski Kragujevac, az olasz Brescia, a horvát Jadran Split, a görög Olympiakosz és a spanyol Barceloneta szerepel. A zöld-fehérek január 26-án újra a Tbiliszivel találkoznak, akkor hazai környezetben.

A B-csoportban érdekelt Genesys OSC Újbuda szerdán 19 órától a német Spandau Berlint fogadja.

A két nyolccsapatos csoportból az első négy helyezett jut a sorozat belgrádi nyolcas döntőjébe, ugyanakkor a házigazda Novi Beograd helye garantált a végjátékban.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
7. FORDULÓ, A-CSOPORT

DINAMO TBILISZI (grúz)–FTC-TELEKOM 7–14
(0–3, 1–2, 3–4, 3–5)
Tbiliszi, 100 néző. V: Berisvili (grúz), Schopp (német)
TBILISZI: GVETADZE – Ahvlediani, Szarics, Jelaca, Dzihcirenka 1, Adeisvili 1, VASZICS 4. Csere: Tkeselasvili, Dadvani 1, Giorgadze, Bitadze, Meszhi. Edző: Dejan Sztanojevics
FTC: VOGEL SOMA – Vigvári Vendel 1, JANSIK SZ. 3, Molnár E. 1, UBOVICS 3, Vámos 2, Merkulov. Csere: Fekete G. 1, Német T., DAMONTE 2, Nyíri B., Gábor L. 1. Edző: Varga Zsolt
Gól – emberelőnyből: 13/3, ill. 6/3
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: –, ill. 2/2
Kipontozódott: Molnár E. (29. p.), Nyíri B. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Dejan Sztanojevics:
– Nem bújunk a pandémia mögé, ezekhez a feltételekhez kellett alkalmazkodnunk, és meg is tettük. Fiatal játékosok kaptak lehetőséget, szépen éltek vele, mint például a kapusunk, aki remekül védett. Időre van szükségünk, hogy felzárkózzunk a legjobb csapatokhoz, de minden mérkőzéssel közelebb kerülünk hozzájuk.
Varga Zsolt: – Az utazás kicsit kalandos volt, majdnem lekéstük a repülőgépünket, ám végül időben ideértünk Tbiliszibe. Talán emiatt kezdtük kicsit lassan a mérkőzést, aztán viszont felgyorsultunk, a védekezésünk stabil maradt, és összességében a támadójátékunk is jól működött.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik