Férfi vízilabda BL: hazai pályán is kikapott a Szolnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.08. 20:23
Az otthon játszó Szolnok nem bírt a görög Olympiakosszal a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyedik fordulójában: a pénteki játéknapon a Tisza-parti csapat egygólos vereséget szenvedett.
Pici vér is csordogált a szolnoki uszodában vívott csatában – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Koncz György)
Pici vér is csordogált a szolnoki uszodában vívott csatában – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Koncz György)

 

A Szolnok két győzelemmel kezdte a szezont, de a harmadik fordulóban simán kikapott a spanyol Barceloneta vendégeként.

Zsivko Gocics tanítványaira ezúttal is nehéz feladat várt, ugyanis az az Olympiakosz Pireusz látogatott a Tisza-partra, amely tavaly megnyerte a sorozatot, idén pedig csak a döntőben maradt alul a Ferencvárossal szemben. A görögök játékerejét jól mutatja, hogy a mostani kiírásban még pontot sem veszítettek.

A Szolnok szerzett vezetést, utána azonban rendre a címvédőnél volt az előny, hol egy, hol két találattal.

A második negyedben, 3–5-ös állásról az addig is termékeny szolnoki délszláv légiós alakulatból a center, Djordje Lazics egyenlített, a nagyszünetre azonban az Olympiakosz vonulhatott el jobb helyzetből (5–6).

A folytatásban Radomir Drasovics már harmadszor volt eredményes (6–7), a pontatlan támadásbefejezések miatt azonban csak szépíteni tudott, egyenlítenie nem sikerült a Szolnoknak, a görög együttes 8–7-re győzött.

A Szolnok az ötödik fordulóban a horvát Jadran Split együttesét fogadja.

A BL-ben két nyolcas csoportban zajlanak a küzdelmek, a nyolcas döntőnek már automatikusan tagja a rendező olasz Pro Recco, amely a B csoportban szerepel többek között a Ferencváros és az OSC társaságában.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ, A-CSOPORT
SZOLNOKI DÓZSA–OLYMPIAKOSZ PIREUSZ (görög) 7–8
(2–3, 3–3, 1–2, 1–0)
Szolnok, 900 néző. V: Gómez (spanyol), Peris (horvát)
SZOLNOK: Nagy V. – Bátori, DRASOVICS 3, Jansik D., D. Pijetlovics, V. Rasovics 1, ANGYAL. Csere: LAZICS 1, Szubotics 1, Várnai, Dőry 1, Szeghalmi. Edző: Zsivko Gocics
OLYMPIAKOSZ: ZERDEVASZ – SZ. MITROVICS 2, Gunasz, Szkumbakisz 1, Buljubasic 1, Geniduniasz, Jokovic 1. Csere: MILONAKISZ 2, Derviszisz, Kakarisz 1, Murikisz, Argiropulosz-Kanakakisz. Edző: Theodorosz Vlahosz
Gól – emberelőnyből: 11/3, ill. 7/2
Kipontozódott: Szkumbakisz (29. p.), Kakarisz (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Zsivko Gocics: – A gólokat olyan hibákból kaptuk, amelyeket szerettünk volna elkerülni, ezen a szinten nem férnek bele. A rutinos csapatok – mint az Olympiakosz – kihasználják azokat, ezért kaptunk ki. Öt vagy hat akciógólt szereztek a görögök, így nem megy, pláne ilyen kevés gólos mérkőzésen. Nem szégyen vereséget szenvedni az Olympiakosztól, az zavar azonban, hogy azokat a hibákat követtük el, amelyeket előzetesen megbeszéltünk, hogy nem szabad.
Theodorosz Vlahosz: – A Szolnok nagyon átalakult erre az idényre, szerintem sokkal jobb lett, szóval különösen értékes az ellene aratott siker – persze minden idegenbeli győzelem az. Remekül kellett védekezünk, és különösen az utolsó negyedben meg is tettük, de a sikerrel sem áll meg az élet.

További mérkőzések
Jadran Split (horvát)–Dubrovnik (horvát) 12–11
Spandau (német)–Jadran Carine (montenegrói) 9–9
Szintyez Kazany (orosz)–Barceloneta (spanyol) 12–20

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olympiakosz (görög) 4 4 43–30 +13 12
2. Zodiac CNAB (spanyol) 4 3 1 58–45 +13 9
3. Jug Adratic (horvát) 4 3 1 50–39 +11 9
4. SZOLNOKI DÓZSA 4 2 2 44–44 0 6
5. Jadran Split (horvát) 4 1 1 2 43–56 –13 4
6. Szintyez Kazany (orosz) 4 1 3 46–54 –8 3
7. Spandau 04 Berlin (német) 4 2 2 36–44 –8 2
8. Jadran Carine (montenegrói) 4 1 3 35–43 –8 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik