Férfi vízilabda BL: győzelemmel kezdte a csoportkört az FTC

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2022.11.16. 20:20
null
Győzött a sötét sapkában játszó Fradi Fotó: <a href="https://twitter.com/CN_Sabadell/status/1592952952624275456/photo/1">a Sabadell Twitter-oldala</a><br />
Két magyar csapattal kezdődik el a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportköre, a B jelű nyolcasban a Ferencváros ugrott először vízbe, és egyenletesen jó teljesítménnyel, a negyedik negyedben remek védekezéssel 10–7-re megverte a spanyol Sabadellt.

 

 

Régi pólós igazság, hogy a kapusok közötti különbség dönti el a mérkőzéseket, ezért akkor sem kellett különösebben izgulni, amikor az FTC-Telekom egy góllal vezetett a Sabadell vendégeként az idénynyitó Bajnokok Ligája-csoportmeccs utolsó negyede előtt. Vogel Soma ugyanis éppen 60 százalék fölött járt, míg a túloldalon Eduardo Lorrio akkor találkozott a labdával, ha kiszedte a kapujából – ugyan a statisztikusok beírtak neki egy védést a 3. negyed végén, de köze sem volt a kapufán csattanó lövéshez, úgyhogy védés nélkül ment neki az utolsó nyolc percnek.

Amiben aztán Vogel Soma rátett még egy lapáttal, az utolsó szakaszban lehúzta a rólót, végül 65 százalékkal zárt. A védekezésben is rengeteget melózó Danyiil Merkulov közben lőtt egy megnyugtató gólt emberelőnyből, a hasonlóképpen teljesítő Jansik Szilárd pedig lezárta a mérkőzést. A Ferencváros nem játszott igazán jól, de nagyszerűen küzdött, Vogel Soma pedig világklasszis formában védett, a 10–7-es idegenbeli győzelem rendkívül értékes lesz a halálcsoportban.

Mint ahogyan értékes lesz a Genesys OSC Újbuda 10–10-es döntetlenje is Marseille-ben!

Elképesztően fordulatos meccset játszottak a csapatok, 2–0-val nyitottak a franciák, mire 5–0-val feleltek az újbudaiak. Igen ám, de ekkor a hazai pályát nagyon feltűnően megkapó Marseille is repesztett egy 5–0-s sorozatot, úgyhogy a záró negyed előtt úgy tűnt, az OSC csak annak örülhet, hogy előző idényben a francia bajnoktól elszenvedett bántóan sima vereségek után legalább szoros meccset játszik. Azonban a csapat rutinos játékosai visszahozták az újbudaiakat, Salamon Ferenc átlövései ültek, Tóth Márton pedig három centerakciógólt lőtt, ami elképesztő bravúr. A végén, az utóbbi harmadik találatát követően úgy tűnt, nyerhet is a reménytelennek tűnő helyzetből fordító OSC, de a sporik megint megtolták a hazaiakat, akik kettős emberelőnyből betalálva legalább az egyik pontot otthon tartották (10–10).

Az újbudaiak nagyot léptek előre, a ferencvárosiak szép győzelmet arattak, de nem véletlenül emelte ki mindkét edző a mérkőzés után, hogy még sok munka vár rájuk.

BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK, B-CSOPORT

ASTRALPOOL SABADELL (spanyol)–FTC-TELEKOM 7–10 (2–3, 2–3, 3–2, 0–2)
Sabadell. V:
Zwart (holland), Severo (olasz).
SABADELL:
Lorrio – Valera 1, Bertran 1, AVERKA 1, D. Banicsevics 1, Sanahuja 1, Cabanas 1. Csere: Teclas 1, Gil, Bustos, Bonet, Veich. Edző: Quim Colet
FTC:
VOGEL SOMA – Jansik Sz. 1, Molnár E., VARGA DÉNES 1, Német T. 1, Argiropulosz 1, Vadovics V. Csere: Nagy Ádám 1, FEKETE G. 2, Ubovics, MERKULOV 2, Damonte 1. Edző: Varga Zsolt
Gól – emberelőnyből:
12/4, ill. 6/4. Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1. Kipontozódott: Nagy Ádám (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Quim Colet:
– Nagyon fiatal csapatunk van, ehhez képest az első perctől az utolsóig versenyben voltunk a Ferencvárossal. Nagyon örülök, hogy jó teljesítményt nyújtottunk a rendkívül erős ellenféllel szemben, és ugyan nem győztünk, nem lehetek elégedetlen a játékosaimmal. Nagyot léptünk előre, a következő mérkőzéseken erre kell építenünk.
Varga Zsolt: – Nagyon jól szervezett ellenféllel találkoztunk, örülök a három pont megszerzésének. Nem játszottunk igazán jól, néhány periódusban talán igen, de néhányban egyáltalán nem. Ez volt az idényben az első igazán nehéz mérkőzésünk, boldog vagyok, hogy megnyertük, de tovább kell dolgozunk, hogy ennél jobban vízilabdázzunk a folytatásban.

CN MARSEILLE (francia)–GENESYS OSC ÚJBUDA 10–10 (2–3, 4–2, 1–0, 3–5)
Marseille. V:
Rakovics (szerb), Gomez (olasz).
MARSEILLE:
LAZOVICS – Marion-Vernoux, Prlainovics 1, Vukicevic, Vernoux 1, CROUSILLAT 5, Csucskovics. Csere: Szpaics, Vanpeperstraete, Izdinsky, Bodegas, BOUET 3. Edző: Milos Scsepanovics
OSC: LÉVAI – Angyal 1, Manhercz K., Várnai, TÓTH M. 3, Csacsovszky E. 1, Burián 1. Csere: SALAMON F. 3, Dala D., Vigvári Vince 1, Bundschuh, Aranyi M. Edző: Varga Dániel

Gól – emberelőnyből: 10/3, ill. 5/2. Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. – Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
MESTERMÉRLEG
Milos Scsepanovics:
– Kemény meccs volt, de erre is számítottunk. A csapatunk jó ritmusban és magas sebességgel játszott, nem lehetek elégedetlen a teljesítményünkkel. Amikor hátrányba kerültünk, akkor sem adtuk fel. Összességében igazságosnak érzem a döntetlent, noha meglett volna a lehetőségünk a győzelemre is, azonban emberelőnyben nem voltunk elég határozottak.
Varga Dániel: – Összességében örülök, de hogy mennyire, azon múlik, hogy melyik negyedet nézzük. Fordulatos, magas színvonalú meccs volt, és ha összehasonlítjuk a teljesítményünket az előző idényben itt mutatottal, akkor azt látjuk, hogy sikerült szintet lépnünk. Akár győzhettünk is volna, de akár ki is kaphattunk volna, ha nem produkálunk egészen nagyszerű utolsó negyedet.

További eredmények:
Jug Dubrovnik (horvát)–AN Brescia (olasz) 8–13
Spandau 04 (német)–VK Novi Beograd (szerb) 5–16 (Spandau: Baksa László végig védett)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik