Férfi vízi ob I: reális cél lehet a négy közé jutás Szolnokon

V. J./MTIV. J./MTI
2023.02.21. 12:15
null
Hangay Zoltán (Fotó: Koncz Márton)
Hangay Zoltán vezetőedző szerint reális cél lehet a harmadik helyen álló Szolnoki Dózsa férfi vízilabdacsapatának a legjobb négy közé kerülés a bajnokságban. A szakember a közmédiának adott interjúban kiemelte, ehhez az kell, hogy az együttes a már korábban bemutatott bravúrgyőzelmek mellett ne veszítsen pontokat a papíron kötelező sikert ígérő találkozókon, így például a Szeged vagy az Eger ellen.


Hangay Zoltán
hozzáfűzte, a megfiatalított keret számára jó tapasztalatszerzés volt az Eurokupában való szereplés is, hiszen sokan még nem rendelkeztek nemzetközi rutinnal. A tréner megjegyezte, a BVSC-Zugló elleni szerdai összecsapás remek mérce lesz a csapatnak.

„Ez egy hatpontos mérkőzés lesz, ott lohol a nyakunkban a Vasas és a Honvéd is, a BVSC pedig három pontra közelítene meg minket egy győzelemmel. A saját játékunkat kell ráerőltetünk az ellenfelükre, és akkor meg tudjuk szerezni a három pontot” – közölte Hangay.

VÍZILABDA
FÉRFI OB I, ALAPSZAKASZ
16. FORDULÓ
Szerda, 20.00:
BVSC-Zugló–Szolnoki Dózsa

AZ ÁLLÁS
1. FTC Telekom 15 15 216–101 +115 45
2. Genesys OSC Újbuda 15 13 2 224–122 +102 39
3. Szolnoki Dózsa 15 11 1 3 168–115 +53 34
4. Budapesti Honvéd SE 15 11 4 172–109 +63 33
5. A-HID VasasPlaket 15 11 4 208–121 +87 33
6. Tigra-Zf-Eger 15 9 1 5 157–156 +1 28
7. BVSC-Zugló 15 8 1 6 182–165 +17 25
8. Szegedi VE 15 4 4 7 135–175 –40 16
9. UVSE 15 4 1 10 124–182 –58 13
10. Kaposvári VK 15 3 4 8 140–183 –43 13
11. PannErgy-Miskolc 15 3 2 10 125–193 –68 11
12. PVSK-Mecsek Füszért 15 3 2 10 127–198 –71 11
13. Metalcom Szentes 15 1 1 13 125–188 –63 4
14. KSI 15 1 14 117–212 –95 1

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízi ob I: a Kaposvár és az UVSE győzelmével ért véget az alsóházi idény

Vízilabda
2026.06.05. 20:24

Batizi Benedek: Sikerként élhetjük meg a bronzot is

Vízilabda
2026.06.05. 08:07

Fekete Gergő: Teljesíteni kell, vagy más lép a helyünkre

Vízilabda
2026.06.02. 15:06

Története során huszonnyolcadszor bajnok az FTC a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.31. 20:09

Férfi vízilabda ob I: újra legyőzte a Szolnokot, a BVSC lett a bronzérmes

Vízilabda
2026.05.30. 17:22

Férfi vízilabda ob I: megszerzi-e a bronzérmet a BVSC?

Vízilabda
2026.05.30. 10:29

Nyolc FTC-gól az első negyedben, a zöld-fehérek másodszor is legyőzték a Honvédot a vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2026.05.27. 20:03

Férfi vízilabda ob I: ismét előnyben a Vasas az 5. helyért zajló párharcban

Vízilabda
2026.05.24. 16:19
Ezek is érdekelhetik