Férfi vízi ob I: másodszor is legyőzte az OSC-t, bajnok az FTC

Vágólapra másolva!
2023.05.18. 19:39
A címvédő FTC-Telekom Waterpolo lett a férfi vízilabda-bajnokság aranyérmese, miután 8–6-ra felülmúlta az OSC-t, és ezzel megnyerte az egyik fél második győzelméig tartó döntőt.
Megvédte címét a Ferencváros (Fotó: Árvai Károly) – a képre kattintva galéria nyílik
Megvédte címét a Ferencváros (Fotó: Árvai Károly) – a képre kattintva galéria nyílik

 

A DÖNTŐ MÁSODIK MÉRKŐZÉSE ELŐTT a címvédéstől egy lépésre lévő FTC-Telekom görög légiósa, Sztilianosz Argiropulosz a társaktól külön, elképesztően koncentráltan melegített a parton, majd miután végzett, elsőként csobbant a medencébe, és kezdett labdázni. Ezt látva egyáltalán nem csodálkoztunk, hogy ő lett a mezőny legeredményesebb játékosa az OSC elleni, idegenbeli összecsapáson.

Az első negyed előrevetítette, hogy ezúttal sem látunk gólfesztivált, nyolcpercnyi játék után annak ellenére vezetett 1–0-ra a Ferencváros, hogy egyetlen igazán jó lövés találta el a kapukat, azt pedig speciel Manhercz Krisztián jegyzete. Azt a kísérletet viszont Vogel Soma kapu fölé tolta, a másik oldalon ugyanakkor Lévai Márton gyakorlatilag a saját kapujába sodorta a labdát, miután már kivédte Vigvári Vendel emberelőnyös lövését. A többi próbálkozás vagy gyengére sikeredett a védők szorításában, vagy a kapufán csattant.

VÉLEMÉNYEK
LÉVAI Márton, az OSC kapusa: „Mindenki hozzátette a magáét, nagyon akartuk a győzelmet. Színvonalas döntőn vagyunk túl, hatalmas csata zajlott a vízben, apróságok döntöttek a Ferencváros javára. Csalódottak vagyunk, de profi sportemberként természetesen az utolsó mérkőzésünkön, a Marseille ellen is győzni akarunk.”
JANSIK Szilárd, az FTC bekkje: „Óriási élmény, hogy ismét bajnoki címet ünnepelhetünk. Az első mérkőzés kulcsfontosságú volt, nagy akarattal küzdöttünk, hátrányból fordítottunk. Arra készültünk, hogy a Kondorosi úton lezárjuk a párharcot, örülök, hogy kitartott a lendületünk, és a kiélezett csatából mi jöttünk ki jobban.”

A folytatásban a kapusok azért már bravúrokat is bemutattak, ezzel szoros összefüggésben másfél negyed elteltével még mindig 0–1 állt az eredményjelzőn. Angyal Dániel törte meg az OSC hosszas gólcsendjét emberelőnyből, de egyből jött a válasz, a nemrég még a kispadon a levegőt nagy erőkkel kereső Fekete Gergő húzta a kapuba a labdát, ugyancsak fórból. Az újbudaiak helyzetkihasználása továbbra is gyenge volt, ám emberfeletti védekezéssel kompenzálták a rossz lövéseket. Varga Dániel időt is kért az egyik emberelőnynél, és igyekezett megnyugtatni a játékosait, a szépen megjátszott figura végén Angyal másodszor is egyenlített. A nagyszünetben mégis a Ferencváros vezetett, Nagy Ádám egy másodperccel a vége előtt lőtt a kapuba – a mérkőzés ötödik gólja is emberfórból esett, hat a hat ellen egyik csapatnak sem volt esélye a gólszerzésre. A döntő első meccsén 3–3 volt az állás a félidőben, egy OSC-találattal láttunk kevesebbet a második összecsapáson.

A harmadik negyedben ennek nagy ára lett, az OSC teljes kispadja által vehemensen reklamált játékvezetői ítéletsorozat után ötméterest kapott a Fradi, Sztilianosz Argiropulosz nem hibázott, és kettőre növelte a különbséget – a koncentrált bemelegítés, ugye. Csacsovszky Erik halmazati büntetésként cserével, végleg kiállt. Az újbudaiak ráadásul egymás után két fórt is kihagytak, de ekkor még a csapatkapitány Tóth Márton akcióból szépített. Argiropulosz válaszul meglőtte az első ferencvárosi akciógólt, majd Jansik Szilárd pöccintése után a mérkőzésen már másodszor csúszott be a labda centikkel az OSC kapujába. Egyre közelebb kerültük a címvédéshez, a záró negyed előtt 6–3-ra vezetett a Ferencváros, márpedig ha egy csapat három negyed alatt három gólt szenved ki magából, hiába védekezik jól, a legritkább esetben nyeri meg a meccset.

Az OSC mindenesetre megpróbált csodát tenni, azonban kettőnél közelebb nem tudott zárkózni. Közben ritkán látható jelenetsor tanúi lehettünk, Manhercz kapufára lőtt egy ötméterest, a kipattanóból pedig újabb ötméterest harcolt ki. Vigvári Vince ezt már belőtte, de a túloldalon ugyanolyan higgadt volt Argiropulosz (naná) és Fekete is a büntetővonalról, hiába lőtte ki közben Salamon Ferenc is a hosszú sarkot. A találkozó és ezzel együtt a bajnoki cím két perccel a vége előtt dőlt el végleg, amikor a mezőny egyik legjobbja, Vogel Soma kivédte Vigvári Vince újabb ötméteresét. Az FTC 8–6-ra nyert, ismét döntőhöz méltó mérkőzésen, és ezzel lezárta az egyik fél második győzelméig tartó párharcot.
A Ferencváros ezúttal alaposan megküzdött az aranyéremért, ám az elképesztő védekezésével megszerezte története huszonötödik bajnoki címét. Az OSC minden dicséretet megérdemel, ám sorozatban harmadszor is be kellett érnie az ezüstéremmel.

VÍZILABDA
FÉRFI OB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Genesys OSC Újbuda–FTC-Telekom Waterpolo 6–8
(0–1, 2–2, 1–3, 3–2)
Nyéki uszoda, 1000 néző. V: Tóth I., Csanádi.
OSC: LÉVAI – Vigvári Vince 1, Manhercz K., Csacsovszky E., TÓTH M. 2, Burián, ANGYAL 2. Csere: Salamon F. 1, Várnai, Bundschuh, Hárai, Dala D. Edző: Varga Dániel
FTC: VOGEL SOMA – ARGIROPULOSZ 3, Vigvári Vendel 1, Varga Dénes, NÉMET T., JANSIK SZ. 1, Nagy Ádám 1. Csere: Molnár E., FEKETE G. 2, Merkulov, Damonte, Varga Vince, Pohl. Edző: Varga Zsolt
Gól – emberelőnyből: 12/4, ill. 8/3. Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0. Gól – ötméteresből: 3/1, ill. 3/3. Kipontozódott: Manhercz K. (29. p.). Kiállítva (végleg, cserével): Csacsovszky E. (17. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 az FTC javára
MESTERMÉRLEG
Varga Dániel:
– Az idényben egymás ellen lejátszott hét mérkőzésen összességében jobb volt a Ferencváros, de nagyon büszke vagyok a csapatomra. Amíg a tavalyi döntő után lehetett hiányérzetem a teljesítményünk miatt, ezúttal úgy érzem, kihoztuk a legtöbbet a rendelkezésre álló erőforrásokból.
Varga Zsolt: – Mindkét mérkőzés nagyon nehéz volt a döntőben, mert jó csapattal találkoztunk, és meg kellett küzdenünk az elvárásokkal is. Nagy szívvel, kimagasló védekezéssel nyertük meg a bajnokságot, Vogel Soma ragyogóan védett. Nagyon örülök a bajnoki címnek, amely fontos lezárása egy korszaknak.

E.ON OB I, FÉRFIAK, 2022–2023
Bajnok: FTC-Telekom
(Sztilianosz Argiropulosz, Balla Ferenc, Luca Damonte, Fekete Gergő, Haverkampf Bence, Jansik Szilárd, Lugosi Csongor, Danyiil Merkulov, Molnár Erik, Nagy Ádám, Német Toni, Paján Viktor, Pohl Zoltán, Simon Sebestyén, Sipos Bendegúz, Szakonyi Dániel, Szőke Benedek, Nemanja Ubovics, Vadovics Viktor, Varga Bence, Varga Dénes, Varga Vince, Vigvári Vendel, Vogel Soma, Zeman Márton. Edző: Varga Zsolt)
2. Genesys OSC Újbuda

NŐI OB I
AZ 5. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Valdor-Szentes–BVSC-Zugló 9–10
(3–2, 3–2, 1–3, 2–3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik