Férfi vízi ob I: a BVSC három góllal verte a Vasast

Vágólapra másolva!
2021.04.10. 21:02
null
A BVSC nyerte a Vasas elleni rangadót (Fotó: MVLSZ)
A vendéglátó BVSC sikerét hozta a Vasas elleni rangadó a férfi vízilabda ob I alapszakaszának szombati játéknapján, így a két együttes helyet cserélt a tabellán, előbbi a negyedik, utóbbi az ötödik – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

 

A vasutascsapat és a piros-kék gárda összecsapásán a Szőnyi útiak a második negyed elejére 4–0-ra elhúztak, és bár a vendégek is lábra kaptak, kétgólnyinál közelebbre nem tudtak kerülni.

A házigazda Miskolc egyetlen találattal győzte le a Kaposvárt. A középcsapatok találkozóján a vendéglátók a második negyedben 7–4-re elléptek, de a szívósan küzdő somogyiak egyenlítettek, és végül csak a legutolsó percben kapott góllal maradtak alul 13–12-re.

Szentesen egy góllal maradt alul a Szeged. A házigazdák a 12. pozíció birtokosaként kezdték a meccset, amelynek első félidejében alig három találat esett: kettőt lőtt a Szentes és csupán egyet a Szeged. A fordulónak 13.-ként nekivágó vendégek a harmadik negyedben viszont háromszor is bevették a hazai kaput, ám 4–2-es előnyről sem tudtak nyerni, sőt a döntetlent se sikerült elérniük.

Magabiztos győzelmet aratott a Honvéd vendége, az Eger felett. A jelenleg az élvonal középcsapatai közé tartozó gárdák Kőér utcai találkozóján a hazaiak fokozatosan növelve a különbséget 11-5-re elhúztak, és a hevesi vendégeknek már csak a kozmetikázásra tellett erejükből az utolsó negyedben.

FÉRFI OB I
ALAPSZAKASZ, 26. FORDULÓ

 

BVSC-ZUGLÓ MKB-EUROLEASINGA-HÍD VASASPLAKET 10–7 (3–0, 2–3, 2–1, 3–3)
Laky uszoda, zárt kapuk mögött. V:Kun Gy., Tóth I.
BVSC:SZAKONYI – Sugár1,Mészáros Cs., PÁSZTOR M.3,Ágh, Nagy M.2,Gyárfás T.1
Csere:Tátrai, CSAPÓ M.2,Irmes P., Kovács P., Mészáros M.1,Batizi
Edző:Kemény Kristóf
VASAS:B. Mitrovics – Bátori, Szatmári1,Randjelovics1,BEDŐ2,Drasko Brguljan1,Vadovics V.1
Csere:Bóbis B., Sélley-Rauscher1,Simon H., Korbács, Takács B., Magyar B.
Edző:Vad Lajos
Gól – emberelőnyből:5/3, ill. 9/3
Kipontozódott:Batizi (29. p.), Sugár (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Kemény Kristóf:– Elsősorban mentálisan tudtunk felülkerekedni a Vasason, a döntő pillanatokban jó döntéseket hoztunk, a stabil védekezésre alapozva mindig meg tudtunk újulni. Büszke vagyok csapatomra, mindenki kihozta magából a maximumot, ennek köszönhetően nyertük meg az év egyik legfontosabb mérkőzését.
Vad Lajos:– Ellenfelünk sokkal jobban akarta a sikert, míg mi alapvető hibákat követtünk el támadásban és védekezésben egyaránt. Az OSC elleni bravúrgyőzelem után kissé elbízta magát a csapat, ennél keményebben kell dolgoznunk, ha nagy sikereket szeretnénk elérni.

BUDAPESTI HONVÉD SE–TIGRA-ZF-EGER 11–8 (5–2, 3–1, 3–2, 0–3)
Kőér utca, zárt kapuk mögött. V:Várkonyi, ifj. Kenéz Gy.
HONVÉD:DECKER A. – Manhercz Á.2,MOLNÁR G.1,Hosnyánszky2,Fejős, Decker Á., Kevi B.1
Csere:Fekete B., EKLER4,Szirányi, Gregor, Simon R., Tapasztó1
Edző:Szivós Márton
EGER:Krémer – BAKSA B.3,Lőrincz B.1,Kovács Gábor2,Murisics, Szalai G.1,Sántavy
Csere:Török B.1,Hajdu B., Sári, Telegdy, Rádli, Vogel Simon
Megbízott edző:Biros Péter
Gól – emberelőnyből:7/1, ill. 8/4
Gól – kettős emberelőnyből:– ill. 1/1
Gól – ötméteresből:2/2, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Szivós Márton:– A védekezésünk kimagasló volt, sokat blokkoltunk, ami segítette a jó kapusteljesítményt. Annak nem örülök, hogy az utolsó negyedben kissé kiengedtünk, ám győzelmünk nem forgott veszélyben, végig kézben tartottunk a mérkőzést.
Biros Péter:– Csalódott vagyok, mert több volt ebben a mérkőzésben, a Honvéd semmi olyat nem mutatott, amire ne készültünk volna előzetesen. Az utolsó negyedben jól teljesítettünk, de későn ébredtünk, így lehajtott fejjel kulloghatunk haza.

METALCOM-SZENTES–SZEGEDI VE 6–5 (1–0, 1–1, 0–3, 4–1)
Szentes, zárt kapuk mögött. V:Kovács S., Marjay Zs.
SZENTES:MEIXNER – Pellei K., GARANCSY2,HEGEDŰS B.2,Fülöp B.1,PELLEI F.1,Takács J.
Csere:Kókai T., Lajkó, Mátyók, Vörös V., Bozó, Somogyi B.
Edző:Pellei Csaba
SZEGED:MOLNÁR D. – Kürti, Kiss Cs., Palotás, Horváth Zs., BOROS T.2,Farkas K.1
Csere:SÁNTA1,Lakatos S.1,Baj, Berkó, Mekkel
Mb. edző:Juhász Zsolt
Gól – emberelőnyből:9/3, ill. 12/1
Kipontozódott:Kókai (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Pellei Csaba:– A találkozó előtt azt kértem a csapattól, hogy a problémáink ellenére legyen tartásunk, és kizárólag a saját játékunkkal foglalkozzunk. A parázs csatából végül – bár rengeteg hibával játszottunk – mi kerültünk ki győztesen.
Juhász Zsolt:– Helyezéstől függetlenül mindig remek mérkőzést, nagy csatát hoz a megyei rangadó, nem volt ez másképp most sem. Bár mindent megtettünk a pontszerzésért, végül nüanszok döntöttek a hazaiak javára.

PANNERGY MISKOLCI VLC–KAPOSVÁRI VK 13–12 (4–2, 4–4, 2–4, 3–2)
Miskolc,zárt kapuk mögött. V:Zelki, Homonnai
MISKOLC:
Hoferica – FRIED4,Hornyák O.2,Vismeg Zs., Seman1,MAGYAR M.3,BIROS B.3
Csere:
Lukács D., Vismeg B., Berki R., Lukács Á., Sisán
Edző:Kis István
KAPOSVÁR:Grieszbacher – Langiewicz1,ifj. Berta J.2,Jajcinovic2,Vindisch, JUHÁSZ-SZELEI3,Horváth Á.1
Csere:Vékony, Palatinus, MIJIC3,Kakstedter, Tóth Á.
Edző:Surányi László
Gól – emberelőnyből:16/4, ill. 10/2
Kipontozódott:Palatinus (22. p.), Vindisch (25. p.), Horváth Á. (28. p.), Juhász-Szelei (30. p.), Hornyák O. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Kis István:– Szerettünk volna törleszteni az őszi súlyos vereségért. Játékosaim motiváltak voltak, jól kezdtek, de a folytatásban saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. Örülök a győzelemnek, de meg kellett érte szenvedni.
Surányi László:– Izgalmas mérkőzés volt, kiélezett csatát vívtak a csapatok. Amikor ledolgoztuk a hátrányunkat, felcsillant a pontszerzés reménye, de két kihagyás megpecsételte a sorsunkat. Éreztem játékosaimon a fáradtságot, ráadásul a végére alaposan meg is fogyatkoztunk.

DEBRECENI VSE–KSI SE 13–12 (3–4, 1–4, 6–3, 3–1)
Debrecen, zárt kapuk mögött. V:Debreceni N., Kovács Cs. T.
DEBRECEN:KÓSIK – Macsi M.1,MACSI P.4,Zsilák, Süveges1,SMITULA2,KRASZNAI2
Csere:Nagy N. I.1,Oltean, Stefanidesz, Tőzsér1,Takács K.1,Pethe
Megbízott edző:Kardos Sándor
KSI:Danka – Tóth B., SZALAI P.4,PETŐ A.2,Gábor L.2,ORSZÁGH2,Nagy Ákos1
Csere:Pető Á., Pocsai, Deák, Némethy, Szépfalvi1
Edző:Horváth János
Gól – emberelőnyből:11/5, ill. 10/5
Gól – ötméteresből:2/2, ill. 3/2.
Kipontozódott:Szalai P. (25. p.), Nagy Ákos (29. p.)
Kiállítva (végleg, cserével):Somorjai (24. p.), Takács K. (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Miroszlav Bajin:– A KSI serdülőcsapattal diktálta a tempót az egész mérkőzésen, de a végére elfáradt. Nagyon rossz volt az irodából nézni a meccset, három-négy infarktusom is lehetett volna, de szerencsére feljavult a játékunk.
Horváth János:– Nem tudok mit mondani, elismerésem a Debrecennek.

 


AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Dózsa 25 23 2 390–193 +197 71
2. FTC-Telekom 26 23 3 397–202 +195 69
3. OSC Újbuda 25 21 2 2 374–188 +186 65
4. BVSC Zugló 26 19 2 5 354–225 +129 59
5. A-Híd VasasPlaket 26 19 1 6 289–193 +96 58
6. Budapesti Honvéd SE 26 14 2 10 278–254 +24 44
7. ZF-Eger 26 11 4 11 258–269 –11 37
8. UVSE Hunguest Hotels 25 11 4 10 237–268 –31 37
9. PannErgy-Miskolc 26 10 5 11 256–279 –23 35
10. Kaposvári VK 26 9 17 251–348 –97 27
11. PVSK-Mecsek Füszért 25 7 5 13 226–265 –39 26
12. Metalcom Szentes 26 8 2 16 214–320 –106 26
13. Szegedi VE 26 6 3 17 221–294 –73 21
14. Debreceni VSE 26 4 1 21 210–357 –147 13
15. Tatabányai VSE 26 2 1 23 185–359 –174 7
16. KSI SE 26 1 2 23 244–370 –126 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik