Férfi vízi ob I: fináléban az OSC és a Ferencváros

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2023.05.03. 20:15
null
Simán nyert az OSC (Fotó: Dömötör Csaba)
A férfi vízilabda ob I elődöntőjének első meccsén az OSC Újbuda simán, 11–6-ra legyőzte a Vasast, míg a Ferencváros is könnyed, 11–4-es győzelmet aratott a Honvéd felett, így mindkét gárda máris bejutott a bajnokság döntőjébe.

 

NAGYJÁBÓL TIZENKÉT PERCIG volt szoros az OSC és a Vasas összecsapása, pedig előzetesen ez a csata ígérkezett nagyobbnak, hiába kezdődött 6–0-s újbudai vezetésről az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc a bajnoki elődöntőben. Mindkét csapat tartalékos volt, a hazaiaktól Burián Gergely még az eltiltását töltötte, továbbá Dala Döme nem volt bevethető. A Vasas légiósai közül a kapus Braniszlav Mitrovics maradt ki, a Savona elleni Eurkupa-döntő egyik hőse, Gábor Lőrinc pedig jókora kötéssel az ujján ült a lelátón.

A szoros meccshez elsősorban az kellett volna, hogy a Vasas megismételje a Savona elleni pazar játékát, azonban megközelíteni sem tudta. Ehhez nyilván volt némi köze az OSC szigorú védekezésének, amit Lévai Márton alaposan megtámasztott a kapuból. Az emberelőnyös megoldásait egyik csapat sem tette ki az ablakba, az első félidőben összesen egy gólt lőttek fórból. Csakhogy amíg az OSC akciógólokkal kompenzált, addig a Vasas sehogy. Az újbudai centerek hozzátették a magukét a közösbe, Manhercz Krisztián tarthatatlan volt, egymaga öt gólt vállalt, és azért a nagy szórással lövő Vigvári Vince is eljutott háromig. Ezzel szemben az első Vasas-akciógólt 1:16 perccel a vége előtt jegyezhettük fel, addigra meg már minden régen eldőlt.

A küzdelem megvolt, ezt a cserés kiállítások magas száma is mutatja, az OSC azonban mellette játszott is, míg a Vasason szemlátomást nyomot hagyott a szombati Eurokupa-csata. Az újbudaiak 11–6-ra győztek, és döntőbe jutottak – Varga Dániellel a kispadon háromból háromszor.

Ahogy az előző idényben, ezúttal is a címvédő Ferencváros lesz az OSC ellenfele, pedig a Honvéd jól kezdett a Komjádi uszodában. A kapuban Decker Attila tartást adott a vendégeknek, a zöld-fehérek pedig hiába harcoltak ki két centerrel fórokat, eleinte nem tudtak élni a létszámfölényes helyzetekkel. Ennek ellenére Kevi Bendegúz góljára még az első negyedben néggyel válaszolt az FTC, amely hátul nagyon figyelt a bejátszásokra.

A Honvéd támadásban nehezen találta a réseket, több mint tízperces gólcsendje alatt csak Ekler Bendegúz került tiszta lövőhelyzetbe, de a kapásoldalról a kapufát találta el, ahonnan a ferencvárosi szurkolók közé pattant a labda. Testvére, Zsombor ütemtelen átlövéssel megtörte a jeget, ám Danyiil Merkulov gondoskodott róla, hogy ne tudjon közelebb zárkózni a Honvéd – az orosz légiós rengeteget melózott, a bekkelésből is kivette a részét. Emberelőnyben sokat hibázott a Ferencváros, de jó védekezésével és Vogel Soma bravúrjaival biztosan őrizte előnyét, a nagyszünetben 6–2-re vezetett.

Miközben a hazai tábor Vogel nevét skandálta, az addig lelkesen doboló vendégdrukkerek Sztilianosz Argiropulosz látványos gólja után elcsendesedtek, ötgólos hátrányban talán már csak a legvérmesebb Honvéd-szurkolók hittek a fordításban. Nem véletlenül hangsúlyozta Szivós Márton az elődöntő előtt, hogy a Ferencvárosból lehetetlen egy játékost kiemelni: a zöld-fehérektől nyolc játékos is feliratkozott a gólszerzők közé, gyakorlatilag mindenki kivette a részét a fölényes, 11–4-es sikerből.

VÍZILABDA
FÉRFI OB I, RÁJÁTSZÁS

ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK

Genesys OSC Újbuda–A-Híd VasasPlaket 11–6 (2–1, 3–1, 4–2, 2–2)
Nyéki uszoda, 800 néző. V: Kun Gy., Debreceni
OSC: LÉVAI – MANHERCZ K. 5, Angyal, Csacsovszky E. 1, HÁRAI 1, VIGVÁRI VINCE 3, Salamon F. Csere: Bisztritsányi (kapus), VÁRNAI, Aranyi M., TÓTH M. 1, Bundschuh, Török B. Edző: Varga Dániel
VASAS:
Mizsei – Bátori, Erdélyi, Randjelovics 1, Bedő, Sedlmayer, Drasko Brguljan. Csere: Mezei 1, Nagajev 2, Zerinváry 1, Konarik 1, Simon R. Edző: Szlobodan Nikics
Gól – emberelőnyből: 8/1, ill. 10/2. Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1. Gól – ötméteresből: 3/2, ill. 2/2. Kipontozódott: Bundschuh (30. p.). Kiállítva (végleg, cserével): Simon R. (22. p.), Konarik (24. p.), Csacsovszky E. (24. p.), Sedlmayer (29. p.)
Az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc végeredménye: 9–0 az OSC javára
MESTERMÉRLEG

Varga Dániel: – Az történt, amire vágytam, de nem az, amire számítottam. Nem volt nagy iram, így stabilak tudtunk maradni hátul, elöl pedig sokkal több gólt lőttünk helyzet nélkül, mint a helyzetekből, de azért összehoztunk tizenegyet, ami bőven elég volt.
Szlobodan Nikics: – Az OSC nagyon jól felkészült belőlünk, mindent megpróbáltunk, de nem tudtunk gólt lőni a zónavédekezése ellen. Sokat hibáztunk, az emberelőnyös játékunk pedig egyáltalán nem ment úgy, mint a Savona elleni Eurokupa-döntőben.

FTC-Telekom Waterpolo–EPS-Honvéd 11–4 (4–1, 2–1, 2–1, 3–1)
Komjádi uszoda, 800 néző. V: Kovács Cs. T., ifj. Kenéz Gy. Gól – emberelőnyből: 9/2, ill. 10/3. Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
FTC: VOGEL SOMA – ARGIROPULOSZ 2, Nagy Ádám 1, VARGA DÉNES 2, Német T. 1, Jansik Sz. 1, Fekete G. Csere: MERKULOV 1, VIGVÁRI VENDEL 2, Molnár E. 1, Ubovics, Vadovics V., Varga V. Edző: Varga Zsolt
HONVÉD: Decker A. – Ekler B., KISS B. 1, Kevi 1, Fejős, Nyíri B. 1, Gregor. Csere: Farkas D. (kapus), Ekler Zs. 1, Hosnyánszky, Simon H., Sugár, Hessels B., Baksa J. Edző: Szivós Márton
Az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharc végeredménye: 9–0 az FTC javára
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt:
– A Marseille elleni vereség után sok játékelemben szerettünk volna javulni, örülök, hogy sikerült. Nagyon figyeltünk a védekezésre, és jó ütemben vállalkoztunk lövésekkel, úgy zártuk le a támadásokat, hogy az ellenfél ne tudjon lefordulni.
Szivós Márton: – Kissé megilletődötten játszottunk, ami természetes, mert nagyon fiatal a csapatom. Sajnálom, hogy nem tudtuk szorosabbá tenni a mérkőzést, de tanulunk a vereségből, a következő idényben szeretnénk jobban felvenni a harcot a Fradival.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik