Férfi vízi ob I: a címvédő Szolnok legyőzte az éllovas FTC-t

Vágólapra másolva!
2022.03.19. 19:56
null
Otthon nyert a Szolnok a Ferencváros ellen (Fotó: Mészáros János/Új Néplap)
A bajnoki címvédő Szolnok hazai medencében egy góllal legyűrte a listavezető FTC-t szombaton a férfi vízilabda ob I-ben, ezzel megőrizte második helyét – és elvette a zöld-fehérek veretlenségét.

 

Idétlenkedhetnénk, hogy vajon az ebédhez vért ivott-e a Szolnok a Fradi elleni rangadó előtt, de az tény és való, hogy a Dózsa ellentmondást nem tűrően kezdett a listavezető ellen, és gyakorlatilag az első tíz percben meg is nyerte a meccset.

Túlzás lenne ennyivel lerendezni egy olyan csúcstalálkozót, amelyen esett 21 gól, volt három cserés kiállítás, kapuscsere és -visszacsere, kihagyott ötösök és bombagólok, mindezek tetejébe néhány „valós” és néhány leendő olimpiai bajnok, nem beszélve az egyéni címekről – de érzésre akkor is így történt.

Ugyanakkor a legmagasabb szintű póló volt ez a legjobbak előadásában, még ha a Fradi-drukkerek aligha emlékeznek jó szívvel a kezdésre, amikor gyorsan elszaladt a Szolnok kettővel, majd az első negyed vége előtt három másodperccel visszavette hirtelen eltűnt fórját. Ebben a lélektanilag fontos találatban is kereshetjük a végeredmény eredőjét, meg ott is, hogy a második negyedben Vámos Márton (Teleki Andrással párban), a harmadikban meg Jansik Szilárd kapott cserés kiállítást, amivel oldalba kapták az FTC-t, amely egyébként sem játszott fényesen.

A lefújás után Varga Dénes csapatkapitány őszintén elismerte, hogy a keret még talán a hétközi, Vasas elleni sikerben fürdőzött, és mi tagadás, az fontosabb bajnoki is volt. Tudniillik a Fradi minden bizonnyal a piros-kékekkel találkozik az elődöntőben, azt pedig szerdán lehetett megalapozni – hiszen a csapatok viszik tovább az alapszakaszban egymás ellen szerzett pontjaikat –, ennek a Dózsa elleni mérkőzésnek csakis annyi lehetett a tétje, hogy a zöldek megőrzik-e a veretlenségüket, vagy a Szolnok kipipálja az utolsó magyarországi csapatot is a szezonban.

Utóbbinak volt nagyobb a hatása: a hazaiak sugármeghajtással közlekedtek a vízben, az első félidőben kis túlzással még onnan és akkor is bombagóllal zárták támadásaikat, ha nem akarták, úgyhogy mire a Ferencváros összeszedte magát, elment a(z űr)hajó.

A sorok rendezéséhez pedig kellett a bevezetőben már említett kapuscsere, időkérés, majd a kapusvisszacsere is, azaz Varga Zsolt mélyre nyúlt a cilinderbe, és az is a teljességhez tartozik, hogy majdnem bejött a varázslat... A finisben ugyanis Varga Dénes és Danyiil Merkulov is a mínusz egyért lőhetett ötméterest, csak mivel az első kimaradt, a leendő alapszakaszgyőztes kifutott az időből.

De ez is relatív, mert a lényeg, a rájátszás csak áprilisban kezdődik.

Már csak az a kérdés, hogy a másik elődöntőben, amelyet a Szolnok és az OSC vív, kinél lesz a pályaelőny. Az újbudaiak is hatalmas lendülettel vízilabdáztak, és keresztülgázoltak a gödörbe kerülő BVSC-n, így aztán nem akármilyen mérkőzésre lesz kiálátás jövő szombaton, amikor az OSC a Szolnokot fogadja. Ugyan alapszakaszmeccs lesz, valójában azzal máris beröffen az elődöntő.

Szót érdemel még a fordulóból az UVSE és a Kaposvár flúgos futama: tripla emberelőnyt, négyperces és páros cserés kiállítást is láthattunk, na meg azt, ahogy a fővárosiak öt góllal elverik a vendégeket, ami azért meglepetés a javából.

A korábbi mérkőzésekről IDE kattintva olvashat bővebben.

Férfi ob I, alapszakasz, 25. forduló
Szolnoki Dózsa–FTC-Telekom Waterpolo 11–10
(5–4, 4–1, 1–1, 1–4)
SZOLNOK:
BÁNYAI – Kovács Gergő, Konarik, 2, Jansik D., GBADAMASSI 1, ANGYAL 2, Zovic 1. Csere: NAGY ÁDÁM 3, Milakovic, Schmölcz 1, Szeghalmi 1, Pető A., Teleki. Edző: Zsivko Gocics
FTC: Vogel Soma – Jansik Sz. 1, VIGVÁRI VENDEL 3, Varga Dénes 2, Ubovics, Vámos, Molnár E. Csere: Szakonyi (kapus), MERKULOV 3, NÉMET T. 1, Damonte, Varga V., Nyíri B. Edző: Varga Zsolt
Szolnok, 800 néző. V: Tóth I., Tóth S. Gól – emberelőnyből: 10/2, ill. 14/3. Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1. Gól – ötméteresből: 3/3, ill. 4/3
Kipontozódott: Nagy Ádám (28. p.), Milakovic (31. p.), Ubovics (31.) p.), Kiállítva (végleg, cserével): Teleki (16. p.), (Vámos 16. p.), Jansik Sz. (24. p.)
MESTERMÉRLEG
Zsivko Gocics: – Kemény összecsapást vívtunk a listavezető Fradival. Nagy lendülettel és jól kezdtünk, már öt góllal is vezettünk, de sajnos megálltunk, és felzárkózott ellenfelünk. Nem mindennapi teljesítmény legyőzni a nagyon erős Ferencvárost!
Varga Zsolt: – Kemény, harcos meccset játszottunk a szolnoki csapattal. Hullámzó a játékunk, hiszen három napja jó mérkőzést vívtunk, most viszont csak a második félidőben láttam azt tüzet, amivel végig kell harcolni egy rangadót.
Tudósított: VARGA CSABA

A-Híd VasasPlaket–Debreceni VSE-Master Good 15–8 (5–3, 4–1, 2–2, 4–2)
VASAS:
MIZSEI – BÁTORI 6, Erdélyi, Randjelovics 1, MEZEI 2, Drasko Brguljan, Vadovics V. 1. Csere: Bedő, Simon R., Zerinváry 1, SEDLMAYER 3, Szatmári 1, Sipos Balázs. Edző: Szlobodan Nikics
DEBRECEN: Kósik – MACSI M. 2, Szasin, Takács K. 1, Rózsa, SMITULA 2, Somlai 1. Csere: Stefanidesz 1, Fülöp B., Török B., Korbán, Szilágyi Á., Rácz 1. Edző: Süveges Máté
Komjádi uszoda, 100 néző. V: Kun Gy., Juhász T. Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 9/2. Gól – ötméteresből: –, ill. 3/3. Kipontozódott: Takács K. (30. p.), Simon R. (32. p.), Stefanidesz (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Szlobodan Nikics: – A Fradi ellen nem ment a támadójáték, ezúttal viszont támadásban és védekezésben is megfelelő teljesítményt nyújtottunk. Az emberelőnyös játékon még javítanunk kell, ez nagyon fontos. Nyerni akarunk Kaposváron is, aztán jöhet a rájátszás!
Süveges Máté: – Teljesen megérdemelten nyert a Vasas. Nehéz héten vagyunk túl, betegség is nehezítette a felkészülésünket, ez meg is látszott mérkőzésen. Kondicionális és taktikai problémáink voltak, de menni kell tovább, és küzdeni a bajnokság végéig.

PannErgy-Miskolci VLC–PVSK-Mecsek Fűszért 7–8 (2–1, 3–4, 1–3, 1–0)
MISKOLC:
Moravcsik – Molnár B., Biros B. 1, SÉLLEY-RAUSCHER 2, Seman, BÖRÖCZKY 2, Tanczer. Csere: Hoferica (kapus), Krasznai, Vismeg Zs. 1, Nagy N., Várkonyi Á., Tőzsér 1. Edző: Vidumanszky László
PÉCS: JÓZSA – Gál D. 1, Keresztúri 1, CSORBA T. 2, Csacsovszky A. 1, KOLOZSI 1, Reisz 1. Csere: Oltean, Kókai Sz., Almási, Lihotzky, Gaszt, Némethy 1. Edző: Török Viktor
Miskolc, 100 néző. V: Donauer, Petik A. Gól – emberelőnyből: 14/2, ill. 14/3. Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Oltean (18. p.), Lihotzky (21. p.). Kiállítva (végleg, cserével): Vismeg Zs. (16. p.), Krasznai (17. p.), Gál D. (22. p.)
MESTERMÉRLEG
Vidumanszky László: – Mintha a vendégek jobban akarták volna a győzelmet. Amikor kétgólos hátrányba kerültünk, már csak futottunk az eredmény után. A helyzetkihasználással gondjaink voltak, és az emberelőnyös lehetőségek értékesítése sem volt az erősségünk.
Török Viktor: – A nézők bizonyára jól szórakoztak, mert tapintani lehetett a feszültséget, sok volt a kiállítás, nagy volt a küzdelem. Nem is emlékszem, hogy Miskolcon mikor nyertünk legutóbb, most kiválóan felkészültünk, nagy akarattal játszottunk, jó blokkokat mutattunk be, és a szerencse is mellénk állt.
Tudósított: DOROS LÁSZLÓ

 

KORÁBBAN
UVSE Hunguest Hotels–Kaposvári VK 15–10 (3–2, 3–3, 5–3, 4–2)
BVSC-Zugló–Genesys OSC Újbuda 9–16 (2–5, 1–3, 3–6, 3–2)
Budapesti Honvéd SE–Szegedi VE 7–5
(2–0, 1–1, 3–1, 1–3)
Tigra-ZF-Eger–Metalcom Szentes 11–10
(3–1, 1–2, 4–1, 3–6)

 


AZ ÁLLÁS
1. FTC-Telekom 24 21 2 1 317–196 +121 65
2. Szolnoki Dózsa 25 21 1 3 339–193 +146 64
3. OSC Újbuda 25 20 3 2 349–205 +144 63
4. AHID-VasasPlaket 25 18 3 4 276–185 +91 57
5. BVSC-Zugló 24 13 3 8 280–228 +52 42
6. Budapesti Honvéd SE 25 13 3 9 260–235 +25 42
7. Szegedi VE 25 10 1 14 218–253 –35 31
8. Tigra-ZF-Eger 25 9 1 15 264–309 –45 28
9. PVSK-Mecsek Füszért 25 8 3 14 212–276 –64 27
10. Kaposvári VK 25 7 4 14 255–307 –52 25
11. UVSE Hunguest Hotels 25 7 2 16 221–314 –93 23
12. PannErgy-Miskolc 25 5 3 17 235–317 –82 18
13. Debreceni VSE 23 3 20 188–283 –95 9
14. Metalcom Szentes 25 2 3 20 210–323 –113 9

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik