Férfi vízi BL: drámai végjátékban OSC-pont a Fradi ellen

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.12.14. 20:10
null
Az év utolsó BL-mérkőzésén nem bírtak egymással a magyar csapatok (Fotó: Balogh László)
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 7. fordulójában a címvédő Ferencváros idegenben 10–10-es döntetlent játszott az OSC-vel.

 

A Magyar Kupa döntője után mindössze hat nappal ismét összecsapott a két magyar élcsapat, az FTC-Telekom és az A-Híd OSC Újbuda. A különbséget az jelentette, hogy a mérkőzést a Nyéki uszodában rendezték, és ezúttal a Bajnokok Ligája csoportkörében találkoztak a felek.

Noha ezen az összecsapáson nem járt trófea a győztesnek, mindkét oldal elszántan fogadkozott a kezdés előtt. A kupadöntőben nem éppen sziporkázó játékkal is 8–7-re nyerő zöld-fehérek szerettek volna az élen telelni a tabellán, a házigazdák pedig a múlt heti szoros vereség után megérezték a vérszagot. „Amennyiben jó védekezéssel ismét nyolc gólon tudjuk tartani a Fradit, nyerhetünk, mert biztosan többet lövünk, mint legutóbb” – jelentette ki az OSC bombaformában védő kapusa, Braniszlav Mitrovics – persze ő könnyen ígért lőtt gólokat a kapuból, nem neki kellett birkóznia a védőkkel.

VÁMOSBAN VAN HIÁNYÉRZET

Szava RANDJELOVICS, az OSC bekkje

„Rendkívül jó meccset játszottunk, akárcsak múlt héten a kupadöntőben. Meg is nyerhettük volna a meccset, de túl sokat hibáztunk, rengeteg ziccert hagytunk kihasználatlanul. Azt gondolom, egyik csapat sem lehet elégedetlen a döntetlennel.

VÁMOS Márton, az FTC átlövője

„Inkább nekünk állt ez a mérkőzés, mert az OSC-nek kellett kapaszkodni a végén. Van bennem némi hiányérzet, de nem vagyok teljesen elégedetlen. Nagyon sok nagy csatát vívtunk komoly ellenfelekkel, elfáradtunk kicsit az év végére.”

Nos, végül a feladat ötven százalékát valósította meg az újbudai csapat, mert ugyan többet lőtt, mint legutóbb, de többet is kapott, így aztán nem nyert – de nem is veszített.

Kicsit álmosan kezdődött a rangadó, mindkét csapat játékán meglátszott az előző félévben lejátszott megannyi ütközet és annak utóhatásai. Az OSC kezdett jobban, de az FTC a második negyedben pillanatok alatt eltüntette a kétgólos hátrányát, és fordítani tudott.

Aztán a harmadik negyedben az addig csendesen csordogáló mérkőzés úgy istenigazából beindult. Előbb a vendégcsapat vezetett két góllal, majd az OSC-nek volt labdája a kétgólos előnyhöz, de Manhercz Krisztián kezébe beragadt a labda az ötméteresnél, így Vogel Soma a második kivédett büntetőjét is elkönyvelhette. Az igazságos elosztásban tíz gólt hozó negyed végén az FTC vezetett, de csak egyetlen találattal.

Az utolsó negyed is hihetetlen izgalmakat hozott, és amikor úgy tűnt, Varga Dénes góljával csak győzni tud a címvédő, némi rövidzárlat után újabb ötmétereshez jutott az OSC. Ismét Manhercz állt oda, és nem hibázott. A végén még a Ferencváros támadhatott a győzelemért, de nem járt sikerrel, így maradt a 10–10-es döntetlen.

A játék képe alapján egyik csapat sem érdemelt vereséget, mindketten pedig nem győzhettek, így a legigazságosabb eredménnyel zárult a BL magyar rangadója. A két együttes méltóképpen búcsúztatta el az évet, a sorozat következő, februári fordulójában pedig újra egymásnak feszülnek – a legutóbbi két mérkőzésük alapján ismét kiélezett csata várható.

Addig azonban még hátravan a budapesti Európa-bajnokság.

VÍZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA,
CSOPORTKÖR

B-CSOPORT

A-HÍD OSC ÚJBUDA–FTC-TELEKOM 10–10 (3–1, 0–3, 5–5, 2–1)
Nyéki uszoda, 800 néző. V: Dervieux (francia), Sztavridisz (görög)
OSC:
B. MITROVICS – Manhercz K. 2, Prlainovics 1, Randjelovics, HÁRAI 2, Erdélyi 2, DRASKO BRGULJAN 2. Csere: Ubovics 1, Bundschuh, Seman, Ukropina, Kovács Gergő. Edző: Vad Lajos
FTC: VOGEL SOMA – Fundulisz 1, Varga Dénes 2, Younger 1, CONSTANTIN-BICARI 1, VÁMOS 4, Jansik Sz. Csere: Pohl, Német T., Jaksics, Sedlmayer 1, Kállay. Edző: Varga Zsolt
Gól – emberelőnyből: 14/5, ill. 16/5
Gól – ötméteresből: 4/2, ill. 2/2
Kipontozódott: Kovács Gergő (19. p.), Hárai (23. p.), Pohl (32. p.), Randjelovics (32. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Jansik Sz. (22. p.), Bundschuh (22. p.)
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos:
– Óriási meccset játszottunk, szerintem igazságos eredmény született. Két komoly csapat ugrott a medencébe, a legutóbbi két, egymás elleni mérkőzésünk alapján felléptünk a Ferencváros szintjére.
Varga Zsolt: – Mindkét csapatnak több lehetősége volt megnyernie a mérkőzést, szerintem is igazságos volt a döntetlen. Az OSC megerősödött, nyilván le akar minket taszítani a trónról, ezt kell tudnunk kezelni a februári folytatásban.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Pro Recco (olasz) 7 5 2 111–70 +41 17
2. FTC-TELEKOM 7 5 2 97–68 +29 17
3. A-HÍD OSC ÚJBUDA 7 4 1 2 91–75 +16 13
4. Mladost Zagreb (horvát) 7 4 1 2 88–84 +4 13
5. CN Marseille (francia) 7 3 4 74–72 +2 9
6. CN Terrassa (spanyol) 7 3 4 65–83 –18 9
7. Waspo Hannover (német) 7 1 6 74–97 –23 3
8. Dinamo Tbiliszi (grúz) 7 7 60–111 –51 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik