Elmarad a címvédés, szétlövéssel kapott ki az FTC a férfi vízilabda BL elődöntőjében

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
• Gzira
2026.06.11. 20:17
null
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
A máltai Gzirában, a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének elődöntőjében az FTC-Telekom Waterpolo 9–9-cel záruló rendes játékidő után ötméteresekkel 4–2-re kikapott a Barcelonetától, így eldőlt, hogy Nyéki Balázs csapata nem védheti meg a címét.

 

Lényegesen jobb helyzetkihasználással kezdett a Barceloneta, miközben hátul egyre-másra szerezték a labdákat, valamint a ferencvárosi lövőknek feladta a leckét Unai Aguirre. Fekete Gergő, majd a sérülésből visszatérő Edoardo Di Somma még egyenlített az első negyedben, ám Alessandro Velotto bombagóljával a rivális várhatta előnyből a második negyedet – amelyben kisebb fölényt alakított ki. Unai Biel előnyben szerzett góljára Jansik Szilárd válaszolt (Vámos Márton passza után úszott be a kapu előterébe, s úgy is bement a labda, hogy egy kicsit lecsúszott a lövés pillanatában Jansik kezéről), ám Velotto megint kétgólosra növelte a spanyol előnyt, sőt, a félidőhöz közeledve Biel újabb rakétájával már hárommal vezetett a Barceloneta. A labdaszerzések után több gyors ellentámadást vezetett a rivális, míg az FTC bajlódott az emberelőnyök kihasználásával, az első félidőben a hat ilyen szituációból egyet sem tudott gólra váltani. A nagyszünetben ugyanúgy a spanyol együttes vezetett 6–3-ra, mint a szerdai elődöntőben, amikor a Ferencváros női csapata a tavalyi győztes Sant Andreuval játszott.

Aztán az események talán még jobban felgyorsultak, mint egy nappal ezelőtt! A nyolcadik emberfórt Dusan Mandics használta ki, a Biel blokkján megpattanó labda becsapta a lövésre mozduló Aguirrét, alig néhány pillanat múlva Vigvári Vendel rezgette meg a hálót, Manhercz Krisztián pedig egyenlített! Nyéki Balázs csapata rendkívül keményen kezdett védekezni, felzárkózott, ha nem egyenesen ellenfele fölé nőtt a labdaszerzésekben, és nem puskázta el a helyzeteit, Vogel Soma is több védéssel jelentkezett. A harmadik negyed végén Unai Biel révén azért elkerülte a Barceloneta, hogy lőtt gól nélkül zárja ezt a nyolc percet, az ő révén ismét az ellenfél vezetett, de az aktuális helyzet már jóval kevésbé kedvezett a spanyol csapatnak.

A záró szakasz kezdetén ugyanis Manhercz Krisztián kegyetlen erejű rakétával szomorította el Aguirrét – és az emberfórok is elkezdtek kimaradozni a túloldalon, aminek ára volt. A negyed közepén megint Vámos adta a gólpasszt, Sztilianosz Argiropulosz lövése valahogy bekúszott a spanyol kapus kezei alatt, először vezetett a Ferencváros a mérkőzésen. Az utolsó öt percre fordulva hasonló összjáték után, Biel passzából Roger Tahull egyenlített, majd elképesztően kemény csatát vívtak a hátsó alakzatok, egymást érték a blokkok, védések. Fekete Gergő őrületes bombáját nincs kapus, aki ne csupán beütni lett volna képes, a túloldalon pedig emberelőnyben járt le a Barceloneta támadóideje, és ekkor már két perc sem volt hátra. Fekete következő lövését már hárította Aguirre, majd Velotto negyedszer volt eredményes – 9–9-nél az FTC utolsó támadása kimaradt, öt másodperccel a vége előtt lefordulhatott volna a Barceloneta, a megúszó Unai Bielt keményen állították meg, de a játékvezetők nem ítéltek faultot. Spanyol részről ezzel finoman szólva sem értettek egyet…

Mindenesetre 9–9-nél jöhettek az ötméteresek – és a női elődöntővel itt megszűnik a párhuzam, mert a szétlövés ezúttal nem a Ferencvárosnak kedvezett. A második párban Mandics a felső kapufára lőtt, a harmadikban Fekete középre tartó kísérletét Aguirre védte, míg a riválisnál mind a négy lövő betalált. A Barceloneta a 2014-es győzelme után először jutott be a fináléba, azóta hat elődöntőt vesztett el, most viszont sikerrel járt – az FTC pedig nem küzdhet meg egymás utáni harmadik BL-trófeájáért.

VÍZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (MÁLTA)
ELŐDÖNTŐ
FTC-Telekom Waterpolo–Barceloneta (spanyol) 9–9 (2–3, 1–3, 3–1, 3–2) – szétlövéssel 2–4
Gzira, 1500 néző. V: Zwart (holland), Ohme (német). 
BARCELONETA: AGUIRRE – Echenique 1, A. Bustos, VELOTTO 4, BIEL 3, Burián, J. Bustos. Csere: Munárriz, Valls, Sanahuja, Tahull 1, Casabella, Gomila. Edző: Francisco Fernández
FTC: Vogel Soma – Jansik Sz. 1, Argiropulosz 1, Manhercz K. 2, De Toro, VÁMOS M., Mandics 1. Csere: Nagy Ákos, Di Somma 1, FEKETE G. 2, Varga V., VIGVÁRI VENDEL 1, Vismeg Zs. Edző: Nyéki Balázs
Emberelőny-kihasználás: ill. 12/5, ill. 14/4. Kipontozódott: Munárriz (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Francisco Fernández: – Irányítottunk az első két negyedben, a második félidőben viszont a játékvezetők hagyták a Ferencvárosnak, hogy keményebben játsszon. Egyébként sem könnyű ellene, mert kiváló játékosai vannak, és hosszú padja. Játékosaim végig hittek magukban, nem is tudom pontosan, hogyan nyertünk, de sikerült, és ez a legfontosabb. Büszke vagyok rájuk.
Nyéki Balázs: – Kivettük a kulcsembereiket, ám Velotto a helyükre lépett. Aguirre teljesítménye a kapuban meghatározó volt, az elején fantasztikusan védett, de talán nem is lőttünk mindig jó felfogásban. Van ilyen, mindenesetre visszajöttünk a végén, irányítottunk, és megvolt a lehetőségünk, hogy lezárjuk a meccset, fájó, hogy nem sikerült. Minél gyorsabban fel kell állni a kudarcból, mert nagyon nem mindegy, milyen helyen zárunk a BL-ben.

Később
21.00: Pro Recco (olasz)–Olympiakosz (görög)
 

 

Legfrissebb hírek

Sofron István: Nem ért váratlanul a döntés

Jégkorong
11 órája

Nagy Ákos: Egymillió fokon fogunk égni!

Vízilabda
11 órája

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:18

Szavak helyett tettek – belecsapott a munkába a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:00

Vigvári Vince nem játszhat a vízilabda BL négyes döntőjében

Vízilabda
2026.06.09. 09:42

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 19:30

Kézilabda: a DVSC nyerte az első elődöntőt az ifjúsági leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 11:31

Gróf és Gartenmann is elbúcsúzott – a kapus elmondta, nem tervez felhagyni a labdarúgással

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 21:04
Ezek is érdekelhetik