Egyszerűsített taktikával a szuperdöntőért – interjú Varga Zsolttal

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
2026.04.04. 12:08
null
Fotó: Kovács Péter
Férfiválogatottunk a világkupa-selejtező A-csoportjában hétfőtől sorrendben Görögországgal, Hollandiával és Szerbiával mérkőzik meg. A rövid felkészülésről, a csapatról és a várakozásokról beszélgettünk Varga Zsolt szövetségi kapitánnyal.

– Miként kell tekintenünk az idei világkupára?
– Az adott olimpiai cikluson belül minden tornának megvan a maga súlya, a világkupa-selejtező is fontos a felkészülésünk és a fejlődésünk szempontjából. Ugyanakkor a versenyprogramunk miatt annyira kevés idő jut a közvetlen felkészülésünkre, hogy talán kicsit leértékeli a világkupát – felelte Varga Zsolt, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

– Mennyi időt tudnak dolgozni?
– Pénteken együtt edzett a teljes keret, szombat hajnalban utazunk, aznap tartunk egy tréninget, vasárnap meglátjuk, hogy egy vagy két edzés fér-e bele. Alapesetben az együtt töltött időszakban nagyon sok mindennek kellene megvalósulnia, hiszen hónapok óta nem játszottak együtt a srácok, ráadásul ezúttal hat olyan játékosunk is van, aki nem szerepelt januárban a belgrádi Európa-bajnokságon, nekik át kellene adnunk a struktúrát.

– Az A-csoportban sorrendben Görögországgal, Hollandiával és Szerbiával mérkőznek meg, mindhárom együttessel találkoztak az Eb-n. Ők mennyire nyúltak bele a belgrádi keretükbe?
– Nagyjából minden csapatnak hasonló körülményekkel kell megbirkózni. Azt tudjuk, hogy a hollandoknál és a szerbeknél is lesznek hiányzók, hogy pontosan mennyi, arról nincs információnk – hozzánk hasonlóan fiatalabb együttest terveznek. A görögök jobbára otthon szerepelnek, komplettebb kerettel állnak ki.

– Mit lehet elérni ennyire rövid felkészüléssel?
– Valójában azt várom és azt tartom fontosnak, hogy a fiatalabbak, akiknek van esélyük odakerülni a 2028-as Los Angeles-i olimpiára, fejlődjenek és kemény mérkőzéseket játsszanak. És persze élnünk kell az előttünk adódó lehetőségekkel. Az biztos, hogy leegyszerűsített taktikát és játékot mutatunk, hogy csökkentsük a hibázási lehetőségek számát.

– Pénteken derült ki, hogy Nagy Ákos helyett Leinweber Olivér utazik. Mit lehet tudni erről?
– Nyéki Balázs, a Ferencváros vezetőedzője felhívott, hogy a Mladost Zagreb elleni szerdai BL-meccsen Ákos megsérült, eltört az utolsó ujjperce, emiatt nem kockáztattunk, cseréltünk. Olivér jól játszik Savonában, az előző felkészülési időszakban egy meccsen szerepelt, szeretném megnézni, hogyan teljesít világeseményen.

– Mennyire fekszik nekünk a lebonyolítási rendszer? Mégiscsak egy hét alatt hat kőkemény mérkőzésen kell helytállni.
– Formában vannak a játékosok, ez biztos, éles bajnoki, BL- vagy Ek-meccsek vannak mögöttük. Akár még azt is lehetne mondani, hogy így nincs is szükség olyan nagy fizikai felkészülésre, inkább a taktikának és a kommunikációnak kell megfelelően összeállnia.

– Mit lehet elmondani az esélyekről és a célokról?
– Nehéz, mert téthelyzetben nem tudtuk felmérni, hogy az újonnan csatlakozók miként illeszkednek be, ebből a szempontból vannak kérdőjelek. Az alapcélunk természetesen a nyári szuperdöntőn való részvétel kiharcolása. Hogy ezt biztosan elérjük, két meccset nyernünk kell a csoportban. Ehhez minimalizálni kell a hibáink számát és mérkőzésről mérkőzésre fejlődnünk.

VÍZILABDA
VILÁGKUPA-SELEJTEZŐ, FÉRFIAK, ALEXANDRUPOLISZ
Hétfő
A-CSOPORT
14.00: Szerbia–Hollandia
18.00: MAGYARORSZÁG–Görögország
B-CSOPORT
16.00: Olaszország–Spanyolország
20.15: Horvátország–Egyesült Államok

 

Legfrissebb hírek

Új elnököt választott az Egri Vízilabda Klub, Szécsi Zoltán távozik

Vízilabda
2026.05.15. 18:23

Gyász: elhunyt Haufe Tamás KEK-győztes vízilabdázó

Vízilabda
2026.05.12. 13:43

A férfi vízilabda-válogatottunk második, a női negyedik a világranglistán

Vízilabda
2026.05.12. 10:53

Szalma László utazhat Los Angelesbe

Olimpiai sztárok
2026.05.08. 16:58

Újabb hat kiválóságunk kézlenyomatával gazdagodott a Magyar Sportcsillagok Fala

Egyéb egyéni
2026.05.07. 14:32

Varga Dénesék nyerték az amerikai vízilabda-bajnokságot

Vízilabda
2026.05.04. 11:35

Vízilabda: a De Akker megnyerte a Honvéd elleni döntőt a Konferenciakupában

Vízilabda
2026.05.03. 21:31

Cseh Sándor: Még tart a csapatépítés

Vízilabda
2026.04.30. 09:42
Ezek is érdekelhetik