Keszthelyi Rita: Ugyanúgy fogunk pörögni, mint a spanyolok ellen

2026.01.30. 16:30
null
Keszthelyi Rita rutinjára és góljaira a hollandok ellen is szükség lesz (Fotó: MVLSZ)
Keszthelyi Rita, a magyar női vízilabda-válogatott világklasszisa, egyik legrutinosabb játékosa szerint jó védekezésre alapozva lehet sikeres a csapat a címvédő hollandok elleni, szombati középdöntős mérkőzésen, és úgy gondolja, fel tudják majd venni azt a ritmust, ami hétfőn győzelmet eredményezett a spanyolokkal szemben a funchali Európa-bajnokságon.

A tavaly vb-ezüstérmes magyar női vízilabda-válogatott az olimpiai bajnok spanyolok 9–7-es legyőzése után kedden 28–3-ra múlta felül a románokat, majd csütörtökön 28–4-re a portugálokat. Pólós hölgyeink így csoportelsőként jutottak a középdöntős szakaszba, ahol – a spanyolokkal szemben megszerzett három pontjukat magukkal hozva – előbb összecsapnak a hollandokkal, vasárnap pedig az izraeliekkel – a négyesből az első kettő jut majd az elődöntőbe. A hollandok elleni siker biztos továbbjutást, illetve csoportelsőséget érne.

„Ami beugrik róluk, az az, hogy mindig iszonyatosan fizikális és szoros mérkőzéseket játszunk velük, és vagy mi jövünk ki a végén jobban, vagy ők. Szerintem ezek abszolút jó mérkőzések, én szeretek ellenük játszani” – mondta az MTI-nek pénteken a csapat kapitánya, Keszthelyi Rita.

„Azt gondolom, ha ugyanúgy tudunk játszani, mint a spanyolok ellen az utolsó két negyedben, azt a szintet végig tudjuk hozni, akkor jó mérkőzés lesz, és a végén mi fogunk tudni kijönni jobban. A saját dolgunkat kell csinálni a legjobban” – utalt arra, hogy a spanyolokkal szemben a harmadik negyedben állt össze a válogatott játéka, és egy 4–0-s zárószakasszal sikerült fordítani.

„Én abszolút úgy gondolom, hogy a védekezésből kell építeni a támadást, anélkül nem fog menni. Ha mindig gólt kapunk, akkor nagyon nehéz lesz elöl, de úgy gondolom, hogy képesek vagyunk jól védekezni, elöl meg majd meglátjuk” – emelte ki, hogy szerinte mire kell majd nagyon odafigyelni, kiegészítve azzal, hogy fel tudja őrölni az ellenfél támadóit, ha jó védekezéssel találkoznak.

A magyar válogatottban nyolc olyan játékos van, aki a 2023-as junior világbajnokságon győztes együttesben ott volt. A fiatalabb és tapasztaltabb játékosok kapcsolatáról Keszthelyi Rita úgy vélekedett, hogy „már a tavalyi vb-n is jól működött együtt a csapat, és ez most is ugyanígy van”.

A magyarok a spanyolokat követően könnyebb ellenfelekkel találkoztak, de azokon a mérkőzéseken is igyekeztek nagy tempóban játszani.

„Azt gondolom, holnap is ugyanúgy fogunk pörögni, mint ahogy a spanyol mérkőzésen pörögtünk. Én abszolút úgy érzem, hogy tudjuk azt, miért vagyunk itt és mi a holnapi mérkőzésnek a tétje” – hangsúlyozta a klasszis játékos, aki számos alkalommal került már szembe a hollandokkal világbajnokságon és Eb-n, s többször – így legutóbb a 2024-es vb negyeddöntőjében – a magyar csapat legeredményesebbje volt.

A csapattárs, Sümegi Nóra úgy véli, hogy a magyar válogatottnak nem kell változtatnia azon a stíluson, amelyet eddig képviselt a funchali női vízilabda Európa-bajnokságon, mert amit eddig játszott, az eredményre vezethet a címvédő hollandok elleni, szombati középdöntős mérkőzésen is.

„Nagyon sokat jelentett nekünk, hogy erősebb ellenféllel kezdtünk. Úgy gondolom, hogy arra a kezdeti prögésre simán vissza tudunk jönni. A kapitány is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a vissza tudjon hozni bennünket abba az állapotba, amivel a spanyolok elleni meccset zártuk” – jelnentette ki a 22 éves játékos.

A 2023-ban U20-as világbajnok, másfél éve felnőtt válogatott Sümegi kiemelte, hogy a hollandok keményen játszanak, jól fordulnak le, jól lőnek, jól védekeznek, ezzel együtt csapatunknak nem kell változtatniuk az eddigieken. Elárulta, hogy az utánpótlásban nem igazán játszottak a hollandokkal, de tavaly volt velük egy felkészülési hét, és akkor megismerték őket.

„Ezzel a maggal nagyon összekovácsolódtunk. Szerintem újdonságot tudunk hozni a tapasztaltabb játékosok életébe. Teljes nyitottsággal fogadtak minket, nagyon jól álltak az új, fiatalos hangulathoz. Teljes mértékben próbálnak azonosulni azzal, amit most a csapatba szeretnénk hozni” – mesélte.

Az elsősorban bekk pozícióban játszó Sümegi Nóra úgy érzi, fizikumban még nem tart ott, mint a vele szembekerülő centerek, de a gyorsaságával ezt tudja ellensúlyozni.

„Nyilván a védekezés az első, de ha odaérek egy támadásban, egy-egy góllal vagy beindulással szívesen besegítek a csapatnak” – tette hozzá.

VÍZILABDA
NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, FUNCHAL
KÖZÉPDÖNTŐS SZAKASZ
AZ 1–8. HELYÉRT, 1. FORDULÓ
F-CSOPORT
Szombat, 16.00: MAGYARORSZÁG–Hollandia – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Keszthelyi Rita: Ha ez az ára, hogy a Los Angeles-i olimpián győzzünk, szívesen nyerek előtte ennyi ezüstöt

Vízilabda
2026.02.09. 13:00

Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

Vízilabda
2026.02.07. 08:08

Két magyar is bekerült a női vízilabda Eb álomcsapatába

Vízilabda
2026.02.06. 07:20

Vagányság és fegyelem egyensúlya – ez a siker kulcsa a hollandok ellen a női vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
2026.02.05. 07:46

Sümegi Nóra: Én már az elődöntő után lejátszottam volna a finálét!

Vízilabda
2026.02.04. 21:05

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
2026.02.03. 20:02

Szilágyi Dorottya: Igazi kis harcosok a fiataljaink!

Vízilabda
2026.02.03. 10:08

Keszthelyi Rita a görögök legyőzése után: „Nem szabad ebből a mérkőzésből kiindulni”

Vízilabda
2026.01.21. 21:45
Ezek is érdekelhetik