Szilágyi Dorottya: Igazi kis harcosok a fiataljaink!

SZELECZKI RÓBERT (Funchal)SZELECZKI RÓBERT (Funchal)
Vágólapra másolva!
2026.02.03. 10:08
null
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Az Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésünkön 18–14-re nyertünk Görögország ellen, a világbajnok lesz keddi elődöntős ellenfelünk a funchali Európa-bajnokságon. Szilágyi Dorottya szerint a lefordulásainkra a bátor lövésekre, a dinamikára ezúttal is szükség lesz.

Sorozatban harmadik világversenyén is bejutott az elődöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott – Cseh Sándor csapata a 2024-es dohai és a 2025-ös szingapúri világbajnokság után a 2026-os funchali Európa-bajnokságon is ott van a legjobb négy között. A Spanyolország elleni nyitó napi 9–7-es sikerrel már óriási lépést tettünk efelé, hiszen hiába kaptunk ki a középdöntő kezdetén az Eb-címvédő Hollandiától 5–4-re szombaton, a vasárnapi, Izrael elleni papírforma-sikerrel (22–6) is ki tudtuk harcolni a legjobb négybe kerülést.

Szilágyi Dorottya ezen a tornán rendre csereként száll be a meccsekbe, de teszi ezt igen nagy hatékonysággal: Izrael ellen három lövésből három góllal, Portugália ellen kettőből kettővel (és hat labdaszerzés mellett kettő blokkal), a spanyolok elleni nyitó meccsen háromból kettővel, valamint két labdaszerzéssel zárt. 

„Nem teszek különbséget aközött, hogy kezdő vagy csere vagyok, ugyanazt a játékot kell játszanom, ám az tetszik, hogy egy kicsit jobban beleláthatok kívülről a meccsekbe, mielőtt beszállok, látom, ki milyen formában van, milyenek az erőviszonyok – ecsetelte lapunknak Szilágyi Dorottya, majd kérdésünkre kitért a csapategységre: a jelenlegi válogatottban nyolc olyan játékos van, aki 2023 szeptemberében U20-as világbajnokságot nyert, ám csupán ketten játszanak első felnőtt világversenyükön: Aubéli Tekla és Golopencza Szonja. – Gyorsan felvették a felnőtt mezőny ritmusát. Nagy a különbség dinamikában az utánpótláshoz képest, de remekül helytállnak a fiatalok, lehet rájuk számítani minden mérkőzésen. Valamikor persze a rutin számít, de egyikőjüket sem féltem, igazi kis harcosok! Nagyon jó egyensúlyban van most a csapat, mindenki szépen beleteszi a magáét, azon kívül, hogy nagyszerű a hangulat a vízben és a parton egyaránt. Szoktak fordulni tanácsért is hozzánk, és szerintem ez is a bátorságukat mutatja, hogy nem félnek kérdezni, felkészülten akarnak érkezni a mérkőzésekre, ami pozitívum.”

Cseh Sándor a Hollandia elleni mérkőzést követően többek között úgy fogalmazott, elégedett volt csapata mezőnyjátékával, és mindent továbbvinne a következő meccsre a góllövést leszámítva. Izrael ellen – nem elfeledve persze, hogy legutóbbi ellenfelünk és az Eb-címvédő szintje nem hasonlítható össze – bár kilenc perc után 5–5 volt az állás, ezt követően 17 gólt lőttünk és csak egyet kaptunk. 

„A védekezést sikerült továbbvinnünk, illetve a lövőinknek adott egy kis plusz bátorságot az izraeliek elleni találkozó. Alapvetően gyors és dinamikus a játékunk, de adott mérkőzésen nem mindig tudni, hogy nem lesz-e a kialakult helyzetnél is jobb, ezért nem akarja mindig a játékos egyből ellőni. De tanulságos volt a hollandokkal szembeni párharc, időnként egyszerűen annyi kell, hogy bátrabban beleálljunk a támadásokba. Ezért is volt jó játszani az izraeliekkel, hogy gyakoroljuk a góllövést. Kicsit dekoncentráltan kezdtük a védekezést, talán a hollandok elleni meccs sokat kivett belőlünk, és kissé elengedtük magunkat az első negyedben, de aztán jobban összezártunk, Szonja is remekül szállt be, a lényeg, hogy kiderült, bármikor képesek vagyunk váltani – mondta Szilágyi, majd kitért leendő elődöntős ellenfelünkre, a szingapúri világbajnok görögökre, akikkel utolsó felkészülési mérkőzésünket játszottuk az Eb előtt a Komjádi uszodában. – Tanulságos volt ez a meccsünk, csakúgy, mint a tavalyi világbajnoki döntő ellenük. Így, hogy sokszor találkoztunk velük, és közösen edzőtáboroztunk januárban, jobban megismerhettük őket, ami inkább a fiatalabbaknak számít sokat. Feltérképezhettek egy-egy játékost, hová szeret lőni, hogy kell neki blokkolni, hogyan kell vele szemben felállni. A Komjádiban vívott felkészülési meccsen jók voltak a lefordulásaink, bátran lőttünk, dinamikusak voltunk, a centerüket ki tudtuk venni a játékból, így kell tennünk kedden is.”

A center Dömsödi Dalma a góllövésen túl az emberelőnyök kiharcolásában is aktív szerepet vállal. „Sikerült több fontos gólt lőnünk a spanyoloknak és a hollandoknak is emberelőnyben, a spanyolok ellen így jöttünk vissza egyre a félidő előtt (a második negyedben háromgólos hátrányban két gyors előnygólt szerzett a magyar csapat, a másodikat épp Dömsödi lőtte, végül egy remek 4–0-s utolsó negyeddel fordított a válogatott és 9–7-re győzött – a szerk.). Lényeges volt az emberelőnyös szituációk kiharcolása és kihasználása az akciógólok mellett.”

A BVSC játékosa szerint hiába volt 5–5 is az izraeliek ellen az állás, „de egy pillanatig sem ijedtünk meg attól, hogy mi van az eredményjelzőn, mentünk tovább. Utána egyre több helyzetünket használtuk ki és ezután már csak egy gólt kaptunk, ami magáért beszél. Nem lepett meg minket a jó kezdésük, játszottunk már velük korábban, illetve görög szövetségi kapitányuk van, így hasonlóan keményen beleállnak a párharcokba, mint a görögök. De az első negyed után elvettük a kedvüket, utána már domináltunk. A legjobb négyben nincs könnyű ellenfél, előbb-utóbb szerintem amúgy is találkoztunk volna a világbajnok görögökkel, ha nem a négy között, akkor a döntőben, ha úgy alakul – ezúttal hamarabb kaptuk meg ezt a feladatot. Sokat játszottunk velük mostanában, a háromnapos közös edzőtábor is jól sikerült, a lényeg, hogy a lehető legkeményebben kezdjünk az első perctől, ahogyan azt az amerikaiak elleni felkészülési meccsekből áthoztunk a görögök ellen, és ők fussanak utánunk, ne mi utánuk” – fogalmazott Dömsödi Dalma.

Görögországon keresztül vezet az út a döntőbe
Akárcsak a belgrádi férfi Európa-bajnokságon, a funchali női kontinenstornán is úgy alakult, hogy egyedül a görög válogatott érkezett meg hibátlan mérleggel az elődöntőre – a sorsminta azzal folytatódhatna, ha ezúttal is a mieink lennének az elsők, akik legyőzik Görögországot. Tavaly világversenyen csak a görögök győzték le a mieinket: a januári világkupa-selejtező csoportkörében (10–14), majd az áprilisi világkupadöntő fináléjában (9–13), és bár a júliusi szingapúri világbajnokság csoportkörében Magyarország nyert 10–9-re, a vb-döntőben alulmaradtunk (9–12). Vb-felkészülési meccsen júniusban 20–11-re, Eb-felkészülési találkozón januárban 18–14-re nyertünk, remélhetőleg a tétmeccsre is sikerül átmentenünk ezt a formát. A 21 gólos Vasziliki Plevritu jelenleg vezeti az Eb góllövőlistáját.

VÍZILABDA
Női Európa-bajnokság, Funchal
Az 5–8. helyért
14.00: Horvátország–Izrael (Tv: M4 Sport)
16.00: Spanyolország–Franciaország (Tv: M4 Sport)
Elődöntő
18.15: Görögország–Magyarország (Tv: M4 Sport; rádió: Nemzeti Sportrádió) – élőben az NSO-n!
20.15: Hollandia–Olaszország (Tv: M4 Sport)

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda Eb: a szerbek csak 10. lettek, kikaptak a britektől

Vízilabda
15 órája

Tiba Panna szerint nem kell túlgondolni a játékát

Vízilabda
18 órája

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
2026.02.01. 22:31

Nem okozott gondot Izrael legyőzése, ott leszünk a női vízilabda Eb elődöntőjében!

Vízilabda
2026.02.01. 19:08

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 17:56

Cseh Sándor: A góllövésen kívül mindent továbbvihetünk a következő meccsre

Vízilabda
2026.02.01. 16:05

Vereség Hollandiától, de gyakorlatilag így is bent vagyunk az elődöntőben a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.31. 17:08
Ezek is érdekelhetik