Férfi vízilabda ob I: szolnoki sikerrel kezdődött az új idény

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2025.09.05. 20:35
null
(Fotó: Balogh László)
Hangulatos nyitány a Margitszigeten: a férfi vízilabda ob I 2025–2026-os évadának első mérkőzésén a Szolnok meggyőző játékkal érvényesítette a papírformát az UVSE vendégeként.

Nem is indulhatott volna máshol az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság új idénye, mint a margitszigeti Hajós uszodában. Az időjárásból kiindulva éppenséggel a szabad ég alatt is rendezhették volna az évad első mérkőzését, ám a szervezők választása a fedett medencére esett – annál jobban szólt a „Kell a gól!” rigmus az UVSE utánpótlásában pallérozódó növendékek előadásában.

Nos, két percet kellett várni az idény első találatára, de a szolnoki Szabó Bence húzásának értelemszerűen nem örültek a lelkes és hangos újpesti fiatalok. Cserébe kiderült, hogy a vendégeket is elkísérték néhányan, akik bőszen doboltak: a Dózsa átlövései beakadtak, miközben a túloldalon Józsa Ottó fogott, mint a festék. Hamar el is léptek az előző évadban elődöntős szolnokiak, az UVSE csak a negyed végén nyitotta meg a gólcsapot – több se kellett a lelátón ülő srácoknak, a dudálást megszakítva Korbán Richárd nevét kezdték skandálni.

Ütötték a vasat a hazaiak, a folytatásban is bátorkodtak középről átlőni a zónát, csakhogy Józsa állta a sarat, a nagyszünetben már nyolc védésnél járt. Kollégája, Csiszer Vince sem akart lemaradni tőle, de Krasznai Bendegúz emberelőnyből megtalálta a rést, a második negyed elején visszaállította a háromgólos különbséget. A kisebb pálya felpörgette a játékot, ugyanakkor kezdetben mindkét csapat ügyelt a védekezésre, elvégre az évadnyitón különösen rizikós lett volna belemenni az adok-kapokba.

A szolnokiak türelmesen keresték a lövőhelyzetet a külső körön – többnyire meg is találták, így lépéselőnyben maradtak. Hangay Zoltán azért olykor bosszankodott a kihagyott helyzetek miatt, de amikor lőtávolon belülre került volna az UVSE, menetrendszerűen érkezett a vendégek válasza. A harmadik negyed utolsó percében két fórt is kihasznált a Dózsa, a másodikat ráadásul villámgyorsan, ezzel el is dőlt a mérkőzés. Azért a 2009-es (!) születésű cserekapus, Király Csaba még talpra ugrasztotta a közönséget, miután ötméterest védett, ám a Szolnok 17–9-es győzelmével érvényesítette a papírformát – jelezvén, hogy az új idényben is számolni kell vele.

A bajnokság szombaton két mérkőzéssel folytatódik, a címvédő Ferencváros bemutatkozására azonban még várni kell. Nyéki Balázs együttese persze nem tétlenkedik: az Egyesült Államokban népszerűsíti a sportágat az olasz Pro Reccóval, amelyet 13–13 után szétlövéssel győzött le a magyar idő szerint péntek hajnali bemutatómeccsen.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
1. FORDULÓ
UVSE–SZOLNOKI DÓZSA 9–17 (1–3, 3–5, 3–6, 2–3)
Hajós uszoda, 150 néző. V: Kovács Cs. T., Kollár Gy.
UVSE: CSISZER – Hegedűs Z. 1, Hegedűs Cs. 1, Fülöp B. 1, Kovács L. 1, Korbács, Besenyei 2. Csere: KIRÁLY (kapus), KORBÁN 2, Kovács K. 1, Budai, Gelányi, Gidófalvy, Makarenko. Edző: Vincze Balázs
SZOLNOK: JÓZSA – Kovács Gergő 2, KRASZNAI 2, Vámosi, Bedő 1, Zerinváry 1, Kakstedter. Csere: SZABÓ G. (kapus), Szabó II Bence 2, SIMON D. 2, Schmölcz 2, ZEMAN 4, Böröczky, 1, Hidasi. Edző: Hangay Zoltán
Emberelőny-kihasználás: 14/5, ill. 15/5. Gól – ötméteresből: –, ill. 2/1. Kipontozódott: Budai (29. p.), Korbács (31. p.). Kiállítva (végleg, cserével): Besenyei (22. p.), Schmölcz (22. p.)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – A hangulat inspirálta a srácokat, úgy álltak hozzá a találkozóhoz, hogy borsot törnek a Szolnok orra alá. Hatékonyabb játékkal és jobb védekezéssel szorosabb meccset játszhattunk volna. Ellenfelünk más szintet képvisel, októberben jönnek az igazán fontos mérkőzéseink, addig is keressük a pozitívumokat a játékunkban.
Hangay Zoltán: – Nagyszerű volt a hangulat az uszodában, jól játszott az UVSE, de végig nyugodtak maradtunk, ennek köszönhető a győzelmünk. Az eredmény nem tükrözi a látottakat, fokozatosan őröltük fel az ellenfelünket, és ahogy nyílt az olló, úgy lettünk magabiztosabbak. Fontos három pontot szereztünk, sok csapat megszenved még itt.

 

Legfrissebb hírek

Keszthelyi Rita elmesélte, hogyan igyekszik példát mutatni fiatal csapattársainak

Vízilabda
2025.10.19. 16:11

A Vasas az utolsó negyedben háromgólos hátrányból fordított a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.10.17. 20:33

Leterhelt fiatalok: jóból is megárt a sok

Utánpótlássport
2025.10.15. 09:03

Nagy lökést adhat a Ferencvárosnak a Recco legyőzése

Vízilabda
2025.10.10. 12:28

Női vízi ob I: 25-öt lőtt a KSI-nek a Ferencváros

Vízilabda
2025.10.07. 22:59

Az ötvenéves Steinmetz Barnabásnak mindig a példamutatás volt a legfontosabb

Vízilabda
2025.10.06. 06:31

Férfi vízilabda Eurokupa: második győzelmével a továbbjutás küszöbén a Szolnok

Vízilabda
2025.10.04. 17:47

Férfi vízilabda Eurokupa: fölényes győzelemmel kezdett a Szolnok

Vízilabda
2025.10.03. 22:30
Ezek is érdekelhetik