Márton Gréta: Végig azon gondolkodtam, hogy ha jön a labda, akkor muszáj lesz elvállalnom

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
• Rotterdam
Vágólapra másolva!
2025.12.05. 20:32
null
Fotó: Árvai Károly
A magyar női kézilabda-válogatott péntek este 26–26-os döntetlent játszott Japán ellen és bejutott a legjobb nyolc közé a világbajnokságon Rotterdamban. A találkozó után az egyenlítő gólt szerző Márton Gréta értékelte a látottakat a Nemzeti Sportnak.


Milyen volt az az utolsó helyzet, amiből sikerült megszereznie a továbbjutást jelentő egyenlítő gólt?
– Nagyon éles szituáció volt az az utolsó. Végig azon gondolkodtam, hogy ha jön a labda, akkor muszáj lesz elvállalnom a lövést. Annyira fent voltak zavarni a japán védők, hogy nagyon megnehezítették a lányok dolgát a belső pozíciókon. Kovács Anett-tel beszéltük, hogy muszáj volt segítenünk nekik azzal, hogy bevisszük a labdát. Ilyenkor folyik egy pozitív belső beszéd bennem a meccs alatt, amivel felkészítem magam ezekre a pillanatokra.

– Nehéz volt Kametani Szakurának megtalálni a gyenge pontjait?
– Nagyon jó stílussal és borzasztóan jó százalékkal védett a japán kapus. Sajnáltam, hogy az első húsz-huszonöt percben hat gólig sem tudtunk eljutni, ahogyan egyébként ők sem. Egy világbajnokság során vannak hullámzó teljesítmények, bízom benne, hogy ez volt a holtpontunk és innen még fel tudunk támadni.

– Az első félidőben így is volt egy tizenhárom és fél percen át tartó kapott gól nélküli időszakunk, amire büszkék lehetünk és talán építeni is lehet.
– Igyekeztünk megnehezíteni a dolgukat, de a hét a hat elleni játékukkal meggyűlt a bajunk. Nagyon le kellett vinnünk a súlypontunkat, hogy követni tudjuk a labdajáratásukat. Mindig megtalálták a jó helyzetet, úgyhogy rettentően nehéz volt segítséget nyújtani a kapusainknak. Örülnünk kell az egy pontnak, mert talán nem volt benne, közben mégis, mert nagyot harcoltunk.

– Legutóbb 2013-ban járt a magyar női válogatott világbajnoki negyeddöntőben. Ez a siker nem tegnap volt, önnek milyen emlékei vannak abból az évből?
– Még az általános iskolába jártam, biztosan már kézilabdáztam és edzésekre jártam, de akkor még nem gondoltam volna, hogy egy történelmi siker részese lehetek ennyi év után. Büszke vagyok rá, hogy itt lehetek a lányokkal és viselhetem a címeres mezt.

 

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
I. CSOPORT (ROTTERDAM)
MAGYARORSZÁG–JAPÁN 26–26 (8–7)
Rotterdam, 485 néző. Vezette: Lemes, Sosa (uruguayiak)
MAGYARORSZÁG: Janurik – Falusi-Udvardi, VÁMOS P. 6, Papp N., TÓVIZI 3, Kuczora 2, MÁRTON G. 4. Csere: Szemerey (kapus), Klujber 2 (1), SIMON P. 5, Albek 1, Bordás R., KOVÁCS ANETT 3 . Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
JAPÁN: KAMETANI 1 – Akiyama 3, NAKAYAMA 3, AIZAWA 6 (3), Sahara 2, Sasaki 3, YOSHIDOME 6. Csere: Ueshima (kapus), Ohmatsuzawa 1, Matsuura, Gray 1, Kinjo. Szövetségi kapitány: Morten Soubak
Az eredmény alakulása. 9. p.: 1–4. 15. p.: 4–5. 27. p.: 8–5. 37. p.: 11–12. 43. p.: 13–15. 46. p.: 14–20. 52. p.: 18–21. 57. p.: 23–23
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 4/3

 

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi: Nagyon mélyről álltunk fel, ez egy megnyert egy pont

Kézilabda
28 perce

Golovin: A csapat megmutatta, hogy mennyire erős mentálisan

Kézilabda
1 órája

A Japán elleni döntetlennel a magyar női kézilabda-válogatott 12 év után ismét vb-negyeddöntős!

Kézilabda
1 órája

Női kézi-vb: nyertek a svédek, továbbra sincs pontja Dél-Koreának a középdöntőben

Kézilabda
1 órája

Női kézi-vb: negyeddöntőben a brazilok; Románia hozta a kötelezőt

Kézilabda
4 órája

Női kézilabda-vb: Simon Petra a legjobb fiatal játékosok 12-es szűkített listáján

Kézilabda
7 órája

Meglepő körülményre hívta fel a figyelmet a japán kézisek dörzsölt edzője a mieink elleni meccs előtt

Kézilabda
8 órája

Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni

Kézilabda
14 órája
Ezek is érdekelhetik