„Egyértelmű volt, hogy külföldön folytatom” – Bányai Márk Törökországba igazolt

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2025.08.23. 12:32
null
Bányai Márk (Fotó: Dömötör Csaba)
Hat szolnoki év után légiósnak állt a párizsi olimpián is szereplő vízilabdakapus, Bányai Márk, aki francia és spanyol csapattól egyaránt kapott megkeresést, mégis a török Enka Istanbul koncepciója győzte meg.

– „ Köszönöm, Szolnok!” – ezzel az üzenettel búcsúzott közösségi oldalán a Tisza-partiaktól. Hat sikeres évet nehéz néhány mondatban összegezni, de mégis, mi mindent köszönhet a klubnak?
– Valóban hosszú időt töltöttem Szolnokon, ezalatt csupa jó embert ismertem meg – válaszolta a 25 éves Bányai Márk. – Nagyon illusztris társaságba kerültem, olyan fantasztikus játékosokkal pólózhattam együtt, mint Nagy Viktor, Filip Filipovics, Dusko Pijetlovics vagy éppen Angyal Dániel. A korábbi edzőnktől, Zsivko Gocicstól és Hangay Zoltántól is sokat tanultam, de a legszorosabb kapcsolatom értelemszerűen a kapusedzőnkkel, az erőnlétért is felelős Vincze Gergővel volt, akivel szinte mindent megbeszéltünk. A búcsú mindig nehéz, viszont ezek a kötelékek természetesen megmaradnak. A pályafutásom szempontjából szükségem volt az új impulzusokra, mert már fásultnak éreztem magam.

– Mennyit változott a személyisége és a védési stílusa ebben az időszakban?
– Rengeteget. Gyerekként érkeztem és felnőttként távoztam: kiszakadtam a családi burokból, minden szempontból önállóvá váltam. Ami a védési hatékonyságomat illeti, nem vagyok az a tipikus bravúrkapus, sokkal inkább a stabilitás az erősségem. Az évek során egyre kevésbé ingadozott a teljesítményem, idényről idényre jó átlagot tudtam hozni. Az új szabályok hatására változik a játék dinamikája, több lövést kapunk, ami nekem kimondottan előnyös, mert általában kiegyensúlyozott a teljesítményem.

– Az állandóságot képviselte Szolnokon is, miközben nyaranta rendszerint sok helyen változott a keret, a szakmai stáb mégis újra meg újra ütőképes csapatot épített. Hogyan?
– Ha megkérdezné Hangay Zolit, hogy hány füzetet írt tele az elmúlt években, meglepődne a válaszon… Biztosra veszem, hogy legalább tizenötöt, idényről idényre nagyon alaposan felkészített minket. Persze mindig voltak távozók és érkezők, de a közösség ereje megmaradt – nemcsak csapatot, hanem egy nagy családot is alkottunk. Az edzéseken kívül is naponta találkoztunk, együtt kávéztunk, olykor pizzáztunk, a mérkőzések után pedig megbeszéltük a történteket, kiengedtük a fáradt gőzt. Egyáltalán nem volt ellenségeskedés és széthúzás, együtt mozogtunk a városban, barátságok szövődtek. És bár tényleg az állandóságot képviseltem, azért változott a szerepköröm: ahogy rutinosabb lettem, vezérré kellett előlépnem.

– A tapasztalatszerzésben alighanem a válogatottság is segített: tavaly mindhárom világversenyre utazott a csapattal.
– Nagyon hasznos időszak volt. Vo­gel Somától elleshettem egy-két trükköt, Gárdonyi András pedig rendkívül alapos kapusedzéseket tartott nekünk, különleges eszközökkel és módszerekkel készültünk fel a lövőkből. Szeretnék a jövőben is válogatott lenni, még ha az új klubomban nem is leszek annyira szem előtt. Mindent megteszek azért, hogy kitűnjek és felkeltsem a szövetségi kapitány figyelmét.

– Rántsuk le a leplet az átigazolásról: hol folytatja a pályafutását?
– Törökországban, az Enka Istanbulban. Szerencsére több csapat is megkeresett, voltak ajánlataim Franciaországból, Spanyolországból és Romániából is, de az a koncepció tetszett a legjobban, amelyet a törökök felvázoltak. Itt is vannak neves játékosok, elég csak a görög Jorgosz Dervisziszre gondolni, de a helyi srácok is nagyon lelkesek, folyamatosan fejlődni akarnak. Várom már az idényt, szeretnénk a hazai és a nemzetközi porondon, a Challenger-kupában is a csúcsra érni.

– Milyenek a körülmények?
– Nagyszerűek, egyáltalán nem panaszkodhatunk. Nagyon jó az infrastruktúra, fizioterapeuta és masszőr segíti a munkánkat, ráadásul minden egy helyen van, nekünk csak a feladatunkra kell összpontosítanunk. Egy-egy edzés alkalmával több mint két órát töltünk a vízben és másfelet a kondiban, vagyis kettőzött erővel készülünk a ránk váró kihívásokra. A Galatasaray a címvédő, de azon leszünk, hogy letaszítsuk a trónról – szerintem reális esélyünk van rá.

– Miért döntött úgy, hogy kipróbálja magát légiósként?
– Már régebben is terveztem, mert hajtott a kíváncsiság. Ezúttal egyértelmű volt, hogy külföldön folytatom, ugyanis a magyar bajnokságból nem kaptam megkeresést.

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: először szerepelnek az élvonalban az Ybl fiúcsapatai

Utánpótlássport
6 órája

A gondoskodó – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
15 órája

Vízilabda: az 5-8. helyért folytatja az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Vízilabda: önbizalommal telve várhatják az Eb-negyeddöntőt az U18-asok

Utánpótlássport
2025.08.21. 17:29

Kilencven éve született Dömötör Zoltán, aki nem lőtt – ejtett

Népsport
2025.08.21. 07:47

Vízilabda: csoportelső az U18-as fiúválogatott a nagyváradi Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.20. 21:41

Vízilabda: a görögök ellen is nyert az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.19. 21:16

Vízilabda: győzelemmel nyitott az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.18. 17:39
Ezek is érdekelhetik